A phenjani rezsim százötvenezer észak-koreai munkást küldött külföldre, hogy évente több mint egymilliárd fontot termeljenek a kommunista diktatúra számára. Thae Jong-ho, Észak-Korea londoni nagykövetének egykori helyettese szerint e pénz nagy része Kim Dzsong Un nukleáris programját finanszírozza.
Az Egyesült Államok azzal vádolta meg hétfőn Oroszországot, hogy manipulálta a szíriai Dúmában végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét, amit Moszkva határozottan cáfolt. A nemzetközi ellenőrök ugyanakkor még nem jutottak el a helyszínre. A szír hadsereg légicsapásokba kezdett az ország központi részén
A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet - jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapban megjelent cikkében.
Nyíregyháza – Lélegzetelállító mutatványnak lehettek a szemtanúi a nyíregyháziak nemrégiben: a Magyar Nemzeti Cirkusz egyik artistája, René Casselly (21) az elefántjával, Kimbával látogatott el az egyik helyi kosárpályájára.
– Úgy tűnik, az égiek szerencsés kézzel áldották meg Szabó Sándort, hiszen tavaly már nyert a Blikk-kel 100 ezer forintot, ezúttal pedig Jackpot játékunkon kaparintott meg újabb 10 ezret.
Ezt Gréczy Zsolt, a DK szóvivője jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorban. Ma döntött a Nemzeti Választási Bizottság, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik szavazókörében meg kell ismételni az országgyűlési választást - jelentette be az ATV Egyenes beszédben Gréczy Zsolt.
Jelentősen megváltozott a pénzügyi békéltetés területe tavaly, a legnagyobb arányt képviselő hitel- és kölcsönügyek száma jelentősen visszaesett, nőtt ugyanakkor a követeléskezelőkkel szembeni, elsősorban méltányossági igényt tartalmazó ügyek száma
Több hőt tudott értékesíteni 2018 első negyedében a PannErgy, mint 2017 hasonló időszakában - közölte a társaság negyedéves termelési jelentésében. Az első negyedéves hőértékesítési adatokat összehasonlítva a 2017. év azonos...
Megtagadta a román államfő hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének, Laura Codruta Kövesi főügyésznek a leváltását, akinek az elmozdítását a szociálliberális kormánykoalíció igazságügyi minisztere kezdeményezte februárban.
Bruttó 2 forinttal emeli a benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán – értesült piaci forrásból az MTI.
Miskolc – Hosszú tárgyalási nap és több tanú meghallgatása után ítélet született a Nótár Mary (32) és volt menedzsmentje közötti jó hírnév és becsület megsértéséről szóló perben.
A használt dolgaink újrahasznosítása elengedhetetlenül fontos a bolygónk jövője szempontjából, éppen ezért nagyra értékeljük az ehhez hasonló megoldásokat.
A fővárosi és az országos hajnali melegrekord is megdőlt hétfőn; Gyöngyösön "a leghidegebb órában" is csaknem 18 fokot mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat délután Facebook-oldalán.
A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet - jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapban...
Megállíthatatlan az ingatlanárak emelkedése, négyzetméterenként félmillió alatt szinte már nem találunk semmit a fővárosban. Budapesten a legtöbb lakás a XI. és XIII. kerületben, vidéken Győrben és Debrecenben épül. Egyre erősebb különbségek vannak a főváros és vidék között, a budapesti átlagár már csaknem 800 ezer forint, míg kicsit távolabb már a
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 98 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, a lista élén március végén a budapesti székhelyű Optic Objekt Kft. állt 3,106 milliárd forint tartozással, amiből 1,647...
Miklós Editet választották a Magyar Sí Szövetség elnökének a szervezet vasárnapi rendkívüli tisztújító közgyűlésén. A korábbi olimpikon az InfoRádiónak elmondta, azért indult az elnöki posztért, mert a szövetség vezetése nem biztosította a versenyzők számára a megfelelő körülményeket. Bajai András továbbra is magát tartja a Magyar Sí Szövetség elnö
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából megemlékezést a Holokauszt Emlékközpontban tartottak. 74 éve ezen a napon kezdték el a magyarországi zsidók gettóba zárását. A Duna-parton a meggyilkoltak emlékművénél is volt ünnepség.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 98 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben: a lista élén március végén a i székhelyű Optic Objekt Kft. állt 3,106 milliárd forint tartozással, amiből 1,647 milliárd forint adóhiány, 1,459 milliárd forint pedig bírság volt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 98 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, a lista élén március végén a budapesti székhelyű Optic Objekt Kft. állt 3,106 milliárd forint tartozással, amiből 1,647 milliárd forint adóhiány, 1,459 milliárd forint pedig bírság volt.