Kimi Räikkönen, a Ferrari F1-es pilótája a harmadik helyen végzett a Kínai Nagydíj versenyén, és ahogyan újabban megszokhattuk tőle, az ünneplés után most is posztolt az Instagramra. Räikkönennek egyáltalán nem volt könnyű versenye, a Mercedesszel és a Red Bull-lal is meg kellett küzdenie, végül azonban a dobogóra állhatott a Kínai Nagydíjon. A fin
Áprilisban meglódul, májusban pedig tetőzik a fogyókúrás készítmények értékbeli eladása, amely enyhe mértékben, mintegy 2 százalékkal bővült az előző évi azonos időszakhoz képest - derült ki a Nielsen kereskedelmi láncok adatait regisztráló adatbázisából.
Befejeződött a montenegrói elnökválasztás, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány a CeMI ellenőrző és kutatóközpont adatai szerint 19 óráig 58,6 százalékos volt, az országos választási bizottság legutóbb a 15 órai adatokat közölte, addig a szavazásra jogosultak 41,95 százaléka voksolt.
Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.
A Manchester United egy héttel ezelőtt elhalasztotta a Manchester City bajnoki címnyerését – ezúttal hozzásegítette városi riválisát az ünnepléshez. ha nagyon gonoszok lennénk, azt írnánk: viszont elvette a City játékosaitól azt a lehetőséget, hogy a pályán ünnepelhessék a 2017–2018-as idény megnyerését.
A magukat civilnek nevező szervezők most le akarják váltani a bukott ellenzék politikusait, ők akarnak egy egységesebb ellenzéket létrehozni és annak az élére állni.
A syringomyelia kóros üregképződést jelent a gerincvelőben, esetleg a nyúltvelőben. Leggyakrabban a gerincvelő nyaki szakaszán jelentkezik. Előfordulása nem gyakori. A betegség tünetei általában lassan alakulnak ki, de ritkán hirtelen kezdet is előfordulhat.
Történelmi sikert ért el a Dunaújváros női vízilabdacsapata, amely fennállása során először nyerte meg a LEN-kupát. A gárda parádésan menetelt a szezonban, és a spanyolországi négyes döntőben sem talált legyőzőre.
Valljuk be, hogy hajlamosak vagyunk azonnal ítélkezni mások felett, lényeges információk ismerete nélkül, mert legtöbbször úgy gondoljuk, hogy a mi igazunk a szent.
Kúsztak, másztak, futottak, ugrottak, sárban dagonyáztak – valahogy így lehet összefoglalni a világ egyik legnépszerűbb akadályverseny-sorozatának első állomását.
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Vittorio Taviani, a híres olasz filmes testvérpár, a Taviani fivérek egyike. A szomorú hírt a rendező családja közölte.
Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a hétvégén a szinkronúszók országos bajnokságát, amely egyben főpróbája is volt a május 18. és 22. között sorra kerülő világkupa-versenynek.
Betartotta szavát Donald Trump (71), napra pontosan egy héttel a tömeggyilkos gáztámadás után Angliával és Franciaországgal közösen megtámadta Szíriát.
A címvédő, sorozatban hetedik elsőségére hajtó Juventus hazai pályán 3-0-ra győzte le a Sampdoriát az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Max Verstappen (20) nem az az ijedős fajta, a fejébe vette, megmutatja a Forma–1-es világbajnoki cím két legnagyobb esélyesének, Lewis Hamiltonnak (33, Mercedes) és Sebastian Vettelnek (30, Ferrari), hogy nincs elájulva tőlük.
A 18. alkalommal megrendezett kétnapos mozdonymustrán a múzeumi daraboktól a legmodernebb mozdonyokig számos modellt lehetett testközelből megcsodálni Kassán.
A 18. alkalommal megrendezett kétnapos mozdonymustrán a múzeumi daraboktól a legmodernebb mozdonyokig számos modellt lehetett testközelből megcsodálni Kassán.