Az egykori párttisztviselő elleni tárgyalás csütörtökön kezdődött a kelet-kínai Tiencsin egyik bíróságán, ahol bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban.
Az első körben tesztüzemben működő rendszer hatására csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei, miközben a fejlesztés az ágazat fehérítéséhez is hozzájárul.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a választási eredmény rávilágít arra a nagyfokú bizalomra, amelyet a magyar nép tanúsít Orbán Viktor munkája iránt.
Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.
Koren Miklós közgazdász nehezményezte, hogy lemaradt a Figyelőben lehozott listáról. Ezért petíciót indított, hogy a jövő heti lapszámba már bekerülhessen.
Új mobiltechnológiát vezet be a Budapest Bank, első körben vállalati ügyfelei számára, amely lehetővé teszi többek között a megbízások távoli, elektronikus aláírását fizetési és nem fizetési tranzakciók esetén a cégvezetők számára.
Csütörtök délután és az esti órákban alacsony valószínűséggel elsősorban a Dunántúl keleti felében akár egy-egy intenzív vagy heves zivatar is kialakulhat, jégesővel - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat .
Az idén 15-20 ezer új lakás épülhet meg a tavalyinál 10-12 százalékkal drágább építőanyagokból és 10-15 százalékkal nagyobb munkaerőköltséggel. Az építők és a gyártók is a lakásáfa meghosszabbítását sürgetik – derül ki a szerdán nyílt Construmán készült piaci körképünkből.
Az országgyűlési választás végleges eredményének ismeretében, a tervezettnél egy héttel később, jövő héten szombaton tartják az MSZP választmányának ülését - közölte a testület elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Kometa 99 Élelmiszeripari Zrt. vállalását, amely a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozással összefüggésben weboldal és a fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampány elindítását, valamint megfelelési program bevezetését foglalja magában. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságo
A külső finanszírozási képesség a GDP 4 százalékára csökkent a 2015-ös 8 és a 2016-os 6 százalékról, a folyó fizetési mérleg pedig a 2016-os 6 százalékhoz képest megfeleződött. Mindezek eredőjeként elmondható, hogy a finanszírozási képesség kevésbé csökkent, mint a folyó fizetési mérleg – állapította meg csütörtökön kiadott Fizetési mérleg jelentés
Csütörtök délután és az esti órákban alacsony valószínűséggel elsősorban a Dunántúl keleti felében akár egy-egy intenzív vagy heves zivatar is kialakulhat, jégesővel - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat .
Megkezdte az Advance Tower irodaház második ütemének építését a Futureal-csoport. A Váci úti irodafolyosón megvalósuló épületegyüttes a második fázisban 8000 négyzetméter bérbeadható területtel bővül, az irodakomplexum új ütemét...
A Jobbik, az MSZP és a DK is közölte, hogy mennek a szombati tüntetésre. Az esemény Facebook-oldalán már több mint 30 ezren jelezték részvételüket, az érdeklődők száma 70 ezernél is több.
Új kiállítási anyagot láthatnak az érdeklődők a 2018-as Oldtimer-show-n április 13-15-ig a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ezúttal minden eddiginél nemzetközibb lesz a felhozatal: 11 országból érkeznek Budapestre oldtimer-gyűjtők, hogy bemutassák féltve őrzött kincseiket.
A nettó külső adósság továbbra is jelentős, több mint 5 milliárd eurós csökkenéséhez az előző évihez hasonlóan magas, mintegy 2 milliárd eurós nettó közvetlentőke-befektetés is hozzájárult.
Ördög Nóra szerda este Krausz Gábor mesterséffel főzött együtt az Örömfőzés keretein belül. A főzés jól sikerült, s az is kiderült, hogy Nóriból remek szakács válna.
Borbély Alexandra a Testről és lélekről című film főszereplőjeként hatalmas sikereket ért el. Azt azonban senki nem sejtette, hogy ilyen különleges kapcsolatot ápol Csuja Imre színésszel.
Ukrajna attól fél, hogy az általa agresszornak tartott Oroszország az elhúzódó donbászi fegyveres konfliktus mellett a „gázfegyverrel” végleges csapást mér rá.