Eséssel zártak az amerikai részvényindexek szerdán, miután a piacok hangulatát a Szíriával kapcsolatos orosz-amerikai szópárbaj, és azt követően kiéleződő geopolitikai aggodalmak vetették vissza. A tengerentúli tőzsdék 0,3-0,9 százalékos...
Megdöbbentő fordulat a Bajnokok Ligája-csata után: drámai körülmények között, a 93. percben, egy sokak által vitatott büntetővel jutott a legjobb négy közé a Real Madrid a Juventus ellen, de a kedélyek nem csitulnak.
Németh Szilárd 2014 után megint kikapott, pedig a hvg.hu-nak több delegált is arról beszélt, hogy sokszor ugyanabba a lépcsőházba bejelentett, kísérőkkel érkező, külföldön született szavazók érkeztek.
Az Appeninn és a Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap között szerdán létrejött megállapodással lezárul az a január 12-én bejelentett, összesen 4,6 milliárd forintos tőkeemelés, melynek eredményeként a Appeninn tulajdonába kerül az Ü48...
A Bellingcat brit tényfeltáró internetes platform közlése szerint vélhetően a szíriai fegyveres erők követték el a súlyos következményekkel járó múlt szombati kelet-gútai vegyi támadást.
Nem szavazta meg a macedón parlament a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt szerda késő este, a 120 tagú törvényhozásból csupán negyvenen támogatták a javaslatot, míg a kormánykoalíció 62 tagja ellene voksolt
Az amerikai jegybank és a pénzügyminisztérium felügyeleti szerve, az OCC csökkenteni szeretné a legnagyobb bankok tőkekövetelményeit azzal, hogy módosítják a tőkeáttétel számítási módszertanát - írja a Financial Times. A nyolc legnagyobb...
Az üzleti világ észbe sem kapott, és a fiatalok, akiket néhány éve még feltörekvő tehetségként emlegettek, ma vezetői székekben ülnek milliárdos vállalati büdzséket vagy úttörő saját vállalkozásukat menedzselve.
Februárban az ipari termelés volumene 0,5%-kal haladta meg az előző havi szintet. A szektor két erős hónap után tudott tovább bővülni, megerősítve, hogy az erős konjunktúra jó növekedési kilátásokat jelent. Az adat megegyezik a múlt...
Julija Szkripal szerint édesapja továbbra is súlyos beteg, és ő sem épült még fel teljesen a március elején elszenvedett mérgezésből - derült ki a Scotland Yard által a nevében szerda este közzétett nyilatkozatból
A Pest megyei szocialisták közleményükben emlékeztetnek, nem csak a szavazás után merült fel százával a csalás gyanúja, hanem már a jelöltállítás folyamata sem volt tiszta.
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. A napsütés mellett délutántól elsősorban nyugaton erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és a Dunántúlon délutántól egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok
A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldala, a Bankkalkulátor.hu adatai szerint egy év alatt jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi aktivitása. A cég az idei első negyedévben 65 százalékkal több személyihitel-igényt továbbított, ezek átlagos összege pedig 1,28 millió forint volt, ami több mint 6 százalékkal haladja meg a tavaly év elején mért 1,20 milliós átlagot. A többségében szabad…
A mentőautót saját költségükön Kárpátalja egyik hegyvidéki járásának lakosai vásárolták, mivel ahhoz, hogy sürgősségi orvosi ellátásban részesüljenek, eddig egyedül kellett eljutniuk az egészségügyi intézménybe.
Közleményben reagált a Jobbik EP-képviselője a választásokon vesztes párt felszólítására, amiben az EP-képviselő kifejti, hogy nem adja vissza a képviselői mandátumát, ugyanis erre nincsen jogi lehetősége
Eséssel zártak az amerikai részvényindexek szerdán, miután a piacok hangulatát a Szíriával kapcsolatos orosz-amerikai szópárbaj, és azt követően kiéleződő geopolitikai aggodalmak vetették vissza. A tengerentúli tőzsdék 0,3-0,9 százalékos...
Négy héten belül, május 7–8-án alakul meg az új Országgyűlés, amely az elsők között a Stop, Soros! törvénycsomagról és a költségvetésről fog tárgyalni.
Eséssel zártak az amerikai részvényindexek szerdán, miután a piacok hangulatát a Szíriával kapcsolatos orosz-amerikai szópárbaj, és azt követően kiéleződő geopolitikai aggodalmak vetették vissza. A tengerentúli tőzsdék 0,3-0,9 százalékos...
A magyar választási eredmények ismertté válása óta a forint csak hétfőn tudott erősödni, azóta elakadt ez a mozgás, beleütközött egy trendvonalba az árfolyam. Közben viszont az orosz rubelnél újraindult a jelentős mozgás, ma reggel...
A Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap és az Appeninn Holding Nyrt. között szerdán létrejött megállapodással lezárul az a január 12-én bejelentett, összesen 4,6 milliárd forintos tőkeemelés, melynek eredményeként a tőzsdei társaság tulajdonába kerül az Ü48 Irodaház. Az Appeninn az ingatlanalap által biztosított apport ellenértékét új részvények for
Az elmúlt években az ún. "zöldkötvények" kibocsátása dinamikus emelkedésnek indult és egyes várakozások szerint ez a trend a jövőben is folytatódhat. Érdemes megvizsgálni e trend okait, különös tekintettel arra, hogy a pénzügyi világban...
Az olajár 2014 végi csúcsot ért el. A Brent nyersolajat az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával 0,11 százalékkal jegyezték magasabban 72,14 dolláron hordónként, a WTI nyersolajat pedig 0,31 százalékkal magasabban 67,03 dolláron. Az olajár egy hét alatt öt százalékkal emelkedett.