Vannak legendák, akiket sosem fogunk elfelejteni. Azt hiszem, hogy Ayrton Senna kétség kívül közéjük tartozik, hiszen még azok is ismerik a brazil nevét, akik azt sem tudják mi fán terem a Forma-1. Mondanunk sem kell, hogy ezek alapján mekkora kincsnek számít az a versenyautó, amivel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat a pilóta – most pedig egy szerencsés hazaviheti majd a McLaren MP4/8A…
Számos vizsgálati módszer szükséges abban az esetben, ha a májkárosodás gyanúja felvetődik. A beteg részletes kikérdezését és az orvosi vizsgálatot laborvizsgálatok (vér- és vizeletvizsgálat) követik, melyek általában súlyosan károsodott májműködést mutatnak. Képalkotó eljárásokkal és szövettani mintavétellel is igazolható a betegség.
Pars Krisztián csendet és nyugalmat kér és fogadkozik, hogy másfél év múlva, az eltiltása letöltése után visszatér és kiköszörüli a csorbát. Kívánjuk neki, hogy így legyen.
A közgyűlés előtt bő egy héttel kötvényeit részvényre cserélő Zsiday Viktor 28,45 százalékos tulajdonosként támogatja az osztalékjavaslatot, s továbbra is a Plotinus tőzsdei kivezetésének híve.
Már 66 százalék feletti a látra szóló és folyószámlabetétek aránya a lakosság betétein belül, ami újabb rekordot jelent. Közben a két éven túli időtávra lekötött forintbetéteknél is egy százalék alá süllyedt az átlagos kamat.
Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
- Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap en futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - tájékoztatta a Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az M1-es autópályán Hegyeshalom irányába, a 39-es kilométerszelvénynél lévő bicskei csomópontnál pénteken 9 és 13 óra között burkolatjavítási munkálatokat végeznek a szakemberek, ezen munkálatok idejére a közlekedőket leterelik az autópályáról.
A leendő hercegi pár ugyanis politikamentes esküvőt szeretne, közölték brit sajtóforrások a herceg rezidenciájaként szolgáló Kensington-palota közleményére hivatkozva.
A napokban megkezdik az osztrák főváros első önjáró elektromos autóbuszának tesztelését. A sofőr nélküli buszt először a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien leopoldaui garázsában próbálgatják, majd ősztől tesztelik forgalomban. Menetrendszerűen 2019-től szállíthat utasokat.
Két percig szóltak a szirénák Izraelben, az élet is megállt erre a rövid időre a második világháborúban megölt hatmillió zsidóra emlékezve. Még az autópályákon is megállt a forgalom, az emberek az autóikból kiszállva emlékeztek. Az ország vezetői állami rendezvényeken vettek részt, fejet hajtottak a náci népirtás áldozatai előtt.
Betörte egy presszó ablakát, majd félre is vezette a rendőröket egy 17 éves somogyi fiú. Mindezt azért, hogy jól besörözzön! Ám terve nem jól sült el...
Elékpesztő anyag ment le az egyik orosz állami csatorna, a Rosszija 24 televízió hírműsorában: Alekszej Kazakov műsorvezető azzal kapcsolatban adott tanácsokat, mi a teendő atomháború esetén.
Habár vannak eltérések a különböző országok között, de úgy tűnik, Európa végre kiheverte a gazdasági válságot. A kilábalás egy részét a virágzó start-upok és a gyorsan növekvő vállalatok révén sikerült elérni, amelyek szerte...
Bugac - Mintegy négy hektáron lángol az erdő Bugac külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel.