A QP Shooting - Dangerous!! egy úgynevezett shoot’em up (röviden SHMUP), azaz alulról felfelé haladó lövöldözős játék, ezen belül pedig a bullet hell műfajba tartozik.
A labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában is több remek gól született. A Magyar Labdarúgó Szövetség a szombati játéknap után is kiválasztotta a három legszebbet.
Lakatos Márk az évszakszíntípusok elméletére esküszik. Szerinte ez rendkívül jó mankó, hogy a múló trendektől függetlenül minden szezonban megtaláljuk a számunkra legelőnyösebb színeket. Azért, hogy ezt bizonyítsa, nemrégiben összefogott négy csinos divatbloggerrel, s a segítségükkel példákat is mutatott a tökéletes tavaszi szettekre – természetese
Justin Bieber teljesen elhanyagolta magát Selena Gomezzel való szakítása óta, azonban hiába az igénytelen külső, ezt a divatbakit sosem néztük volna ki belőle.
Szeretnék, ha a fiatalok Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Kosztolányi Dezső és mások családi verseinek újraértelmezésével közelebb kerülnének a költészethez.
Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren - mondta Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester; ebből az alkalomból a szerda délben érkezett járat személyzetét tortával fogadták Debrecen, a repülőtér és a lég
A Vodafone Magyarország új csomagjai korlátlan nemzetközi hívást tesznek lehetővé EU-s számokra belföldről. Az EU-s roaming díjak eltörlése után a Vodafone új csomagjaival Magyarországon elsőként biztosít korlátlan elérést...
A különböző sajtóanyagokban és bemutatókban számtalanszor olvashatjuk az Alcantara nevet, ami ugyebár az autók utasterében szokott leginkább megjelenni. Sokan – tévesen – azt gondolják, hogy ez tulajdonképpen egy különleges bőr, azonban ez nem így van, ugyanis az Alcantara egy szintetikus anyag, melyet mindössze egy vállalat készít a világon, és az egyre növekvő igények miatt bizony kezd…
„Talpra magyar! Tüntetnünk kell a demokráciánkért és a szabadságért! Itt akarunk élni! Szabadon, egy szabad hazában!” Így kezdődik annak az ellenzéki tüntetésnek a felhívása, amelyet most szombaton délután, 17:30-kor tartanak az Operánál. A szervezők pedig közzé tették világos követeléseiket.
Az Egyesült Államokban ma ünneplik a házi kedvencek napját, ennek alkalmából töltött fel szívmelengető videót Twitter-oldalára örökbefogadott kutyájáról Chris Evans.
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint a gazdaság teljesítményét és a kormány migrációval kapcsolatos fellépését díjazták vasárnap a választók. Molnár Gyula, az MSZP lemondott elnöke azt mondta, hogy a kormányoldal kizárólag a migrációról beszélt a kampányban.
Több mint hároméves csúcsra emelkedett az olaj ára szerdán, miután az Amerikai Egyesült Államok elnöke rakétatámadással fenyegette meg Szíriát. Donald Trump Twitteres üzenetének megjelenését követően kilőttek az olajárak, a Brent...
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a városok önkormányzatai közösen pályáznak a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére - derül ki a MEFS szerdai sajtóközleményéből....
Egy békefenntartó meghalt, nyolc megsebesült a Közép-afrikai Köztársaság fővárosban, Banguiban előző nap kéksisakosok és fegyveresek között kialakult tűzváltásban - közölte szerdán az ENSZ-főtitkár szóvivője. Feldühödött tüntetők szerdán az ENSZ Közép-afrikai Békefenntartó Missziójának (MINUSCA) bangui székháza elé vitték az összecsapásokban elhuny
Védett tanúként új személyazonosságot kapott és védett házba költöztették Julija Szkripalt (33), akit március 4-én apjával, az egykori orosz–brit kettős ügynök Szergej Szkripallal (66) együtt támadtak meg idegméreggel a dél-angliai Salisburyben.
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit
"Érzékeljük Európa lehetséges szétesését politikai és gazdasági darabokra" - jelentette ki Peter Pellegrini, minap kinevezett szlovák miniszterelnök első külföldi útján Prágában cseh kollégája, Andrej Babis, társaságában. Az ügyvezető...
Az idei Telekom Vivicittá Városvédő Futásra eddig 800 hazai településről és a világ 84 országából regisztrált résztvevőket a szervező Budapest Sportiroda.
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.
A Demokratikus Koalíció kikérte és szerda délután nyilvánossá teszi az összes szavazókör kézzel írt jegyzőkönyveit, hogy azokat össze lehessen vetni az interneten közzétett eredményekkel.
A felszállást követően szerdán lezuhant egy katonai repülőgép az algériai főváros, Algír közelében, és a szerencsétlenségben legkevesebb 257 ember meghalt – jelentette szerda délelőtt a helyi média.
Eddig talán úgy gondoltad, hogy semmi értelme megvenni a legjobb minőségű sportruházati cikkeket, hiszen egy szakadt atlétában is ugyanolyan hatékonyan lehet edzeni. Lehet, hogy ez mégsem egészen így van?