2018. április 10. kedd

ápr. 10
21:42
Így telnek a szürke hétköznapok: tekintsen be egy 16 gyerekes család életébe – fotók (Blikk)
Florida – Lyette Rebacknek és férjének, Davidnek 16 gyermekük született.
ápr. 10
21:48
Karácsony Gergely is lemond parlamenti mandátumáról (ATV)
Már korábban is említette Karácsony Gergely, hogy nem fog beülni a megalakuló új Országgyűlésbe.
ápr. 10
21:48
Ázsia lendületben: eladná a FIFA az egyik sorozatát (Sport365)
A konzorcium a világ válogatottjainak is tornát szervezne.
ápr. 10
21:48
Itt lehet látni az éjfélkor megszűnő Simicska-rádió, a Lánchíd búcsúadását (444.hu)
A Fidesz újabb kétharmada után jelentették be, hogy Simicska Lajos jelentősen megkurtítja médiabirodalmának finanszírozását, így a Magyar Nemzet utolsó száma készül, a Lánchíd Rádió pedig éjfélig sugároz majd.A Lánchídon éjfél után a következő napokban - a sugárzási kötelezettség miatt - már csak zenét sugároznak majd.
ápr. 10
21:50
Építi a jövőt a Real Madrid: újabb brazil érkezhet (Sport365)
Egy 17 éves srácot már megvettek 45 millió euróért.
ápr. 10
21:51
Eltemették Demján Sándort - képgaléria (Infostart)
Örök nyugalomra helyezték Demján Sándor nagyvállalkozót kedden Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában.
ápr. 10
21:57
Védekezett, ezért ölte meg apját a 26 éves ecsegi férfi (Blikk)
Ecseg – Eltörte apjának nyakát egy 26 éves ecsegi férfi, majd a holttestet elásta a kertben.
ápr. 10
21:57
Ljubljana folytatja a jogi eljárást Zágráb ellen (Gondola)
Ljubljana az Európai Bizottság (EB) nélkül is az Európai Unió Bíróságához fordul, amennyiben Zágráb továbbra is elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - mondta Karl Erjavec szlovén külügyminiszter kedden
ápr. 10
22:00
Orbán személyesen mondott köszönetet a Fradinak (ATV)
Orbán Viktor kormányfő kedd délután a Népligeti Sportközpontban járt, ahol személyesen mondott köszönetet az FTC-nek a támogatásért - olvasható a fradi.hu-n.
ápr. 10
22:06
Kitörő a hangulat Amerikában, de még jöhet fordulat (Portfolio)
A hétfői kereskedéshez hasonlóan a keddi napot is nagy lendülettel kezdték az amerikai részvényindexek. Tegnap a végére elolvadtak a pluszok, de most ez nem történt meg, köszönhetően a kínai kereskedelmi többlet visszafogására célzó...
ápr. 10
22:09
Robbanásveszélyes helyzet: felsorakoztak az amerikai hadihajók (Infostart)
Hogyan válaszol Donald Trump amerikai elnök a szombati állítólagos vegyifegyver-támadásra Szíriában, amelynek nyomán megfenyegette az Aszad-kormányzatot és az őt támogató oroszokat és irániakat? Bár Trump korábban azt mondta, kivonná katonáit Szíriából, most úgy tűnik, egyre több amerikai haditechnika érkezik a térségbe.
ápr. 10
22:12
Karácsony nem ül be a Parlamentbe, marad zuglói polgármester (444.hu)
2014-ben a baloldali összefogást vezető Bajnai Gordon is így járt el a fideszes kétharmaddal záruló választás után.
ápr. 10
22:12
Az LNG bevételeinek jelentős emelkedésére számít Ausztrália (NRGreport)
Ausztrália az LNG kivitelének bővülésére számít az elkövetkező másfél évben. Az ország ipari minisztériumának közleménye szerint a jelenlegi 23 milliárdról, 39 milliárd dollárra nőhet az ország LNG-exportja.
ápr. 10
22:14
A választási eredmény miatt megrohanták a magyar érdeklődők a kivándorlási tanácsokat adó oldalt (444.hu)
Húszszorosára nőtt a magyar forgalom a szavazás utáni napon, egy családnak már szerződést is küldtek. De sosem találnád ki, még milyen okból akarnak emigrálni tömegével a magyarok.
ápr. 10
22:14
A Magyar Telekom részvényenként 25 forintos osztalékot fizet (NRGreport)
A Magyar Telekom Nyrt. törzsrészvényenként 25 forintos osztalékot fizet a 2017-es eredménye után, erről döntött a társaság éves közgyűlése kedden.
ápr. 10
22:15
Ilyen lehet a börtönben törvényszegés nélkül: egyedülálló élményt garantál ez a brit hotel – fotók (Blikk)
Bizonyára sokunkat foglalkoztat, hogy milyen lehet eltölteni egy éjszakát egy börtöncellában – a kíváncsiskodók számára pedig van lehetőség.
ápr. 10
22:15
Reménytelen helyzetbe került az ellenzék (Gondola)
Az ellenzéki pártok jelentős része elnökség nélkül maradt a Fidesz–KDNP elsöprő választási győzelme után
ápr. 10
22:17
Sosem látott fotók kerültek elő Charlie Chaplinről: eddig egy komikus tulajdonában voltak a képek (Blikk)
Zseniális, eddig sosem látott fotók kerültek elő a néhai Charlie Chaplinről!
ápr. 10
22:17
Orbán Viktor megköszönte a támogatást a Fradinak (Gondola)
Orbán Viktor kormányfő kedd délután a Népligeti Sportközpontban járt, ahol személyesen mondott köszönetet az FTC-nek a támogatásért – olvasható a
ápr. 10
22:18
Brexit-múzeumot terveznek a kilépés hívei (ProfitLine)
Brexit-múzeum létrehozásának tervét jelentették be kedden a brit EU-tagság megszűnését pártoló társadalmi csoportok.
ápr. 10
22:19
Álomnyeremény: ezt a szigetet sorsolják ki a játékosok közt – fotók (Blikk)
Nyereményjátékkal hívta fel magára a figyelmet egy brit cég: egy 10 dolláros jegyért egy több millió dolláros szigetet kap a legszerencsésebb.
ápr. 10
22:21
Deutsch elmeszelve, fizethet a Fradi (Sport365)
Ismét ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
ápr. 10
22:36
Moszkva elemzi az amerikai szankciók nyomán kialakult helyzetet (ProfitLine)
Moszkva elemzi az amerikai szankciók nyomán kialakult helyzetet, elhamarkodott ellenintézkedések nem lesznek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
ápr. 10
22:36
3,45 millióra bírságolták a TV2-t, amiért a műsorvezetői nyíltan Orbánnak kampányoltak (444.hu)
A Tv2 megsértette a médiatörvényt.
ápr. 10
22:36
Meghaladta a 43 milliárd forintot a Kométa forgalma 2017-ben (AQUA)
A vállalat a kézműves gyártással elérhető minőséget szeretné megvalósítani ipari körülmények között.
ápr. 10
22:42
Háromgólos hátrányból kiverte a Roma a Barcelonát (444.hu)
A Liverpool kettős győzelemmel ejtette ki a Manchester Cityt.
ápr. 10
23:03
Ezek az új kormány legfontosabb céljai (Infostart)
A kormányszóvivő szerint a legfontosabb nemzetstratégiai kérdést helyezte fókuszba a miniszterelnök, amikor keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz.
ápr. 10
23:06
Theresa May Trumppal és Macronnal tárgyalt (ProfitLine)
Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt kedden telefonon a szíriai helyzetről Theresa May brit miniszterelnök.
ápr. 10
23:09
A választás eredményét mindenkinek el kellene fogadnia (Gondola)
Kétharmados győzelem született a vasárnapi országgyűlési választáson, és ezt mindenkinek illene elfogadnia - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedd este az M1 aktuális csatornán
ápr. 10
23:18
Szájer az Európai Néppártnak azt írta, hogy elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia a Fidesznek (444.hu)
A fideszes EP-képviselő a valóság teljes ellentétéről számolt be a Fidesz-KDNP uniós frakciótársainak.
ápr. 10
23:18
Felfalták Rómában a Barcát (Azenpenzem)
Messiék hazai 4-1-es sikerük után a teljesen esélytelennek tartott AS Roma 3-0-ra megverte az elbizakodott katalán gárdát, és idegenben lőtt góljával ki is ejtette.
ápr. 10
23:18
Nem puhult a Fideszes bojkott a Hír TV ellen (HírTV)
Orbán Viktor délutáni sajtótájékoztatóján tudósítónk nem kérdezhette a miniszterelnököt.
ápr. 10
23:21
Rosszabbodott legendás magyar futballista állapota. Másik kórházba szállították át Mészöly Kálmánt (Blikk)
Ez nagyon nem jó hír.
ápr. 10
23:36
Megbüntették a Ferencvárost (ProfitLine)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden 200 ezer forintra megbüntette a Ferencvárost.
ápr. 10
23:42
A Fidesz szerint a tüntetők lenézik az embereket, mert a „kristálytiszta” eredményt mindenkinek el kellene fogadnia (444.hu)
Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató szerint ez az a fajta „sorosista brigád”, amelyik, ha nem a szája íze szerinti eredmény születik, akkor „nekimegy a demokráciának is”.
ápr. 10
23:54
Az újabb fideszes kétharmad után is marad az RTL Klub (HírTV)
Nincs tervben a magyar csatorna eladása.

Keresés