2018. március 6. kedd

márc. 6
12:36
Ledobta tetejét Genfben a Lamborghini Huracán Performante (Auto Pult)
A Lamborghini éppen egy évvel ezelőtt mutatta be a Huracán eddigi legvadabb verzióját, ami a Performante utónévre hallgat. Az egy ideig még a Nürburgring rekordját is tartó négykerekűnek ezúttal bemutatkozott a nyitott tetejű, azaz Spyder kivitele is, hiszen hiába termett versenypályára a négykerekű, az ügyfelek nehezen vennék tudomásul, ha a nagyvárosok utcáin cirkálva nem élvezhetnék a napsütést…
márc. 6
12:38
Nem nyert az Oscaron. EZT tette másnap a magyar színésznő. A párja csak állt ott... (Blikk)
Elképesztő felvétel.
márc. 6
12:38
Rendhagyó rezsicsökkentés Püspökladányban: évekig lopta a gázt a nő (Blikk)
Kevesellte a kormányzati rezsicsökkentést, ezért inkább éveken át lopta a gázt egy püspökladányi asszony.
márc. 6
12:39
Kos félelmetes, Bak kőszívű, de a Skorpió még ennél is durvább. Lehull a lepel a többi csillagjegyről is (Blikk)
Ez mindent elárul!
márc. 6
12:39
Bejelentést tett a kormány: ez minden nyugdíjast érint (ATV)
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 6
12:40
Isteni falatok, egyszerűen: ez a sósrúd biztosan bomba siker lesz – videós recept (Blikk)
Egyszerűen isteni falat, ami bármikor elkészíthető. Még alkalom sem kell hozzá. Próbálja ki, isteni!
márc. 6
12:42
Zokogva riasztotta férjét az éjszaka közepén Szabó Zsófi. Ez volt a baj... (Blikk)
Sokan támadják emiatt.
márc. 6
12:42
Újabb ajándékot kapnak a nyugdíjasok (Infostart)
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 6
12:44
Most derült ki: Berki Krisztián és Hódi Pamela újra beszélnek egymással, és ez még nem minden (Blikk)
Megszólalt Berki Krisztián!
márc. 6
12:45
A közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok (444.hu)
Közelegnek az ünnepek. Jönnek.
márc. 6
12:45
Román támogatást kaptak a lengyelek (USAracing)
Románia egyre nyilvánvalóbban kiáll Lengyelország mellett a Brüsszel által meglebegtetett szankciók ügyé­ben.
márc. 6
12:48
Jön a húsvét és a választás: megint ajándékot kapnak a nyugdíjasok (Privátbankár)
Karácsony után húsvétra is kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.
márc. 6
12:48
Ezek a legújabb technológiai csodák az ingatlanpiacon (Portfolio)
Elképesztő gyorsasággal jelennek meg az új technológiai fejlesztések az ingatlanpiacon is, míg az elmúlt években az okosotthonok jelentettek nagy szenzációt, ma már a lakásokban használt okoseszközök a munkahelyekre és a szállodákba...
márc. 6
12:48
Így védekezik a Tour de France-győztes a doppingvádak ellen (Sport365)
Bradley Wiggins egyelőre röviden kommentálta a történteket.
márc. 6
12:50
Bejelentette Észak-Korea, hogy hajlandó feladni az atomfegyvereit (Portfolio)
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselője bejelentette, hogy hajlandóak feladni atomprogramjukat, ha úgy érzik, hogy katonailag nem fenyegetik őket többé és garanciákat kapnak arra, hogy a rezsim maradhat - írja a CNBC. Tíz év...
márc. 6
12:51
Németország: a fehér németek megrohamozzák a magániskolákat (USAracing)
Immár minden tizedik berlini diák magániskolába jár. A német fővárosban már több mint 300 általános és szakmai képzést biztosító magániskola van...
márc. 6
12:51
Rétvári szerint az „elmúltnyócév” miatt van bajban az egészségügy (HírTV)
Korábban az orosházi kórház kért anyagi segítséget. Az államtitkár válasz helyett az MSZP-kormányokat ekézte.
márc. 6
12:54
Csúcstalálkozót tart a két Korea (Infostart)
Csúcstalálkozót tart Szöul és Phenjan Észak- és Dél-Korea határán áprilisban - jelentette be kedden a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal miután visszatért Észak-Koreából Mun Dzse In dél-koreai elnök küldöttsége.
márc. 6
12:54
Megoldódott a rejtély: megtalálták az eltűnt amerikai repülőgép-hordozót (Blikk)
Második világháborús amerikai repülőgép-hordozó hullámsírját fedezték fel Ausztrália közelében.
márc. 6
12:54
Terrorcselekménnyé minősítették az ungvári robbantást (Blikk)
Terrorcselekménynek minősítette a kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát kedden Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezte az ungvári városi-járási bíróság.
márc. 6
12:54
A Líbiában megrekedt migránsok visszafordításán munkálkodik az ENSZ (HírTV)
Közben a magyar kormány azzal riogatja az embereket, hogy a szervezet bevándorlókat akar Magyarországra hozni.
márc. 6
12:54
Fidelitas: Juhász Péter távozzon a közéletből! (Gondola)
A Fidelitas felszólította Juhász Pétert, az Együtt elnökét, hogy ne induljon a választáson, hanem távozzon a közéletből, mivel magánéletével méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen
márc. 6
12:54
Ledobta tetejét Genfben a Lamborghini Huracán Performante (Auto Pult)
A Lamborghini éppen egy évvel ezelőtt mutatta be a Huracán eddigi legvadabb verzióját, ami a Performante utónévre hallgat. Az egy ideig még a Nürburgring rekordját is tartó négykerekűnek ezúttal bemutatkozott a nyitott tetejű, azaz Spyder kivitele is, hiszen hiába termett versenypályára a négykerekű, az ügyfelek nehezen vennék tudomásul, ha a nagyvárosok utcáin cirkálva nem élvezhetnék a napsütést…
márc. 6
12:54
Észak-Korea hajlandó feladni az atomfegyvereit (Portfolio)
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hajlandó feladni atomprogramját, ha úgy érzi, hogy katonailag nem fenyegetik őket többé és garanciákat kapnak arra, hogy a rezsim maradhat - írja a CNBC. Tíz év óta először, idén április végén...
márc. 6
12:56
Bejelentést tett a kormány: újabb Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok (Blikk)
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden en, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 6
12:57
Húsvétra is megkaphatják az Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok (Menedzsment Fórum)
Az Idősek Tanácsa javasolja, az Emmi meg indítványozza a választás előtti rapid ajándékozást.
márc. 6
12:57
Elítélték a Röszkéről tudósító újságírót (Spa Trend Online)
Kirgiznek adta ki magát, hogy beszámolhasson a menekültek előállításáról, a táborról.
márc. 6
12:57
Csúcstalálkozót tart áprilisban Szöul és Phenjan (USAracing)
Észak-Korea nem tartja szükségesnek nukleáris fegyverzete megtartását, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve, és a rezsim biztonsága garantált.
márc. 6
12:59
Öltek, kitelepítették a rokonait, mégis imádja a diktátort (Spa Trend Online)
„Sztálin történelmi szerepe pozitív, hiszen legyőzte Hitlert.”
márc. 6
13:03
Márki-Zay édesapja törölte tegnap esti posztját az MSZP visszalépéséről (ATV)
Percekkel ezelőtt törölte Márki-Zay Péter édesapja a tegnap este feltett posztját: Nincs ellenzéki megegyezés Hódmezővásárhelyen - állítja most.
márc. 6
13:03
Hirtelen, közbeszerzés nélkül költ el a kormány több száz milliárdot (444.hu)
Valószínűleg helikoptereket veszünk.
márc. 6
13:03
Terrorcselekmények megakadályozásáról számolt be az orosz biztonsági szolgálat (USAracing)
A közlemény szerint a gyanúsítottaktól robbanóanyagot, fegyvert és lőszert foglaltak le, amelyet az Észak-Kaukázusban végrehajtandó terrortámadásokra akartak felhasználni.
márc. 6
13:03
Csányi Sándor: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását (Azenpenzem)
Összességében 2010 óta a játékosok száma megduplázódott, ma már közel 270 ezer; és másfélszer annyi, mintegy 12 ezer csapat van.
márc. 6
13:03
Tóth Vera rövidre vágatta a haját, nagyon jól áll neki (Femcafe)
Bevállalta és milyen jól tette.
márc. 6
13:03
10 kilót fogyott Danics Dóra, pedig egyáltalán nem akart diétázni (Joy)
Elárulta, minek köszönheti elképesztően karcsú alakját!
márc. 6
13:06
Közel százezer darab jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök (ProfitLine)
Több mint 95 ezer darab jelöletlen tojást találtak egy kamionban a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei - közölte az MTI-vel az igazgatóság sajtóreferense kedden.
márc. 6
13:09
Megdöbbentő, amit tett Kiss Ramóna. Keményen elbánt kollégájával, nem kímélte (Blikk)
Azt hittük ilyenre nem is képes Rami.
márc. 6
13:09
Elítélték az Index Röszkéről tudósító újságíróját (Alternatív Energia)
márc. 6
13:09
Diákok keresőtevékenysége és közterhei különböző jogviszonyokban (Adózóna)
A diákok különböző jogviszonyokban való foglalkoztatása elég gyakori. Ezek típusaira más-más szabályok és eltérő közteherfizetési előírások vonatkoznak. Cikkünkben bemutatjuk, milyen feltételek és közteherfizetés mellett folytathatnak keresőtevékenységet a diákok munkaviszonyban, egyszerűsített foglalkoztatásnál, megbízási jogviszonyban, tanulószerződés, illetve hallgatói munkaszerződés, valamint…
márc. 6
13:09
Észak-Korea állítólag kész feladni az atomfegyvereit (444.hu)
Dél-Koreai diplomaták szerint Kim Dzsongun a leszerelés fejében garanciát vár arra, hogy az USA nem fogja megtámadni országát. Észak-Korea egyelőre nem erősítette meg a hírt.
márc. 6
13:09
Ez a farmer viszi a prímet tavasszal - Búcsúzunk a szűk fazontól (Femcafe)
De miért?
márc. 6
13:11
Megszólalt zenésztársa: friss információk a Piramis énekeséről, aki a színpadon kapott szívrohamot (Blikk)
Koncert közben lett rosszul szombat este a Piramis zenekar énekese, Csoki, azaz Nyemcsók János (54). A zenész szívrohamot kapott a színpadon.
márc. 6
13:11
Tragikus! 38 éves korában halt meg az utánpótlás válogatott teniszező (Alternatív Energia)
Scheiling Nikolettától március 10-én vesznek végső búcsút.
márc. 6
13:12
Szívszorító pillanat: két fejjel jött világra a kisbaba – videó (Blikk)
Az életéért küzd a két fejjel világrajött kisbaba. A csecsemőmél a kóros elváltozást a terhesség alatt nem szűrték ki, édesanyja mindvégig azt hitte, nincs semmi gond, csak nagy súllyal születik majd a gyermeke.
márc. 6
13:12
Hotelekben potyázott és nem létező dolgokat árult a hajléktalan csaló (Blikk)
Mindenkit átvert, nem létező dolgokat adott el az interneten, hotelekben lakott, ahonnan fizetés nélkül távozott egy szélhámos hajléktalan.
márc. 6
13:12
Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat (Gondola)
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter
márc. 6
13:13
Na ez nem semmi: Ilyen anya valójában Csepregi Éva (Blikk)
Nem titok!
márc. 6
13:14
Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat (Blikk)
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
márc. 6
13:14
Országjáró túrát tartottak az időseket fosztogató tolvajok (Blikk)
Három hónap alatt 11 idős embert fosztott ki két tolvaj nő ugyanazzal a módszerrel.
márc. 6
13:15
Elraboltak ötmillió dollár készpénzt egy Lufthansa-gépről (ATV)
Fegyveresek elraboltak ötmillió dollár készpénzt a Lufthansa légitársaság egyik teherszállító repülőgépéről a San Pauló-i Viracopos repülőtéren - jelentette a helyi média a brazil rendőrségre hivatkozva.

Keresés