Az agrárium további fejlődésére, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz).
Fegyveres támadók elhurcolták a líbiai főváros, Tripoli polgármesterét Időközben a líbiai ügyészség bejelentette: Abdulraúf Hasszán Beit al-Malt rendőrségi őrizetbe vették kihallgatásra
Ma délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért az elmúlt napokban több rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön ismét bírálta az Amazon kereskedelmi óriásvállalatot, mert szerinte a cég kevés adót fizet, vagy nem is fizet adót.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság erős és egységes ország marad a brit EU-tagság éppen egy év múlva esedékes megszűnése után is. May egyik munkáspárti elődje, Tony Blair volt kormányfő szerint ugyanakkor "még mindig nincs késő" a kilépési folyamat visszafordításához.
Zsolnay-tojásokra licitáltak legtöbben a BÁV húsvéti aukcióján, amelyen az alig háromcentis, tojásokat formázó Zsolnay-függők kikiáltási árukat megötszörözve keltek el - közölte a BÁV csütörtökön az MTI-vel.
A következő napokban egyre többfelé várható eső, és sokfelé erős, viharos lesz a szél. Ezzel együtt tovább melegszik a levegő: többfelé 20 Celsius-fok körüli meleg is lehet. A húsvéti hosszú hétvége második felében mérséklődik a meleg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el
Még régebb írtunk arról, hogy elérkezhet az a nem túl távoli idő, amikor a kankó gyógyíthatatlanná válhat. Nos, elérkezett. Gatyát, azaz kotont felkötni.
A Skócia déli partjainál található Fingal-barlang szinte mértani pontosságú formái teljesen lefegyverzik a bámészkodót. Mintha csak Lovecraft hátborzongató világának vízalatti városai elevenednének meg a szemünk előtt.
Orosz Mihály Zoltán szerint tömeges, szervezett csalás volt Érpatakon, ezért fellebbezett a választás eredménye ellen. Most három napja van a választási bizottságnak, hogy döntsön a jogorvoslati kérelemmel kapcsolatban. A nagy többséggel megválasztott új polgármester azt mondta, hogy elődje csak a törvényes időn belül húzhatja az időt, azután azonb
Ma délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért az elmúlt napokban több rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül.
A Nemzeti Választási Bizottság, amelyben pillanatnyilag nem volt kormánytöbbség, 350.000 Ft pénzbüntetést rótt ki Orbán Viktorra, mert a törvényeket megszegve a szülők hozzájárulása nélkül készíttetett kampányfotókat gyerekekkel.
Dudás Norbert, a Momentum képviselő-jelöltje szerda este bejelentette visszalépését Varga László, az MSZP-Párbeszéd jelölt javára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. választókerületben.
A DDoS (Distributed Denial of Service – elosztott szolgáltatásmegtagadással járó) támadást elszenvedett vállalkozások 27%-a úgy gondolja, hogy nem célzott támadás áldozata, hanem csupán ártatlan szemlélője volt az eseményeknek – derül ki a Kaspersky Lab kutatásából, amely több mint 5000 mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok ré
Tévedés, hogy lakás-takarékpénztári szerződést akkor érdemes csak kötni, ha néhány év múlva másik lakásba költözünk vagy felújítunk. Azoknak is kiváló lehetőség ez, akik egyiket sem tervezik, lakáshitel-tartozásuk viszont nagyon...
Pénteken napközben átmenetileg kevesebb helyen alakul ki csapadék, majd szombaton egy ciklon vonul át a Kárpát-medencén, amely nagyon mozgalmassá teszi ismét időjárásunkat.
Verhetetlen ár-érték arányával már újkorában is elég jó vétel volt. A Dustert lehet imádni, vagy utálni, az viszont bizonyított, hogy alapos használat mellett is elégedett a vásárló.
Igaz, csak az Alföld délkeleti részén. Ott a vékonyabb, szakadozottabb felhőzet, az élénk szél, és a magasban érkező enyhébb levegő hatására valóban mérhetünk 18, 20 fokot is. Az ország más részén sem lesz hideg, de a tőlünk nyugatra található ciklon előoldalán található viszonylag nedves légtömeg hatására erősen felhős marad az ég.
Március 29-én délről április 5-én délre, azaz jövő csütörtökre elhalasztották a "Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása" című (GINOP-3.2.6-8.2.4-17 kódszámú) felhívás beadási határidejét - derült...
A szokásosnál jóval nagyobb volt a forgalom a bevásárlóközpontok és élelmiszerüzletek környékén. A legtöbben a sonkapultoknál álltak. A szakértők szerint a vásárlók egyre inkább a minőségi termékeket keresik.
Újabb elismerésben részesült a Kőröstej sikeresen bevezetett újításának köszönhetően. A vállalat egyedinek számító, különleges csomagolású, új típusú sajtkészítményével, a Hajdú üveges krémsajttal a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Innovációs Díját nyerte el a 2017. évi Magyar Innovációs Díj pályázatán. A díjat Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej cs
Nem vicc, van olyan termék Magyarországon, amiért átlagosan 988 százalékkal fizethetünk ma többet, mint 1997-ben. Mutatjuk, mi került fel a 20 év alatt legnagyobb áremelkedést produkáló termékek és szolgáltatások toplistájára. A...
Kilenc év 10 hónap fegyházbüntetést szabott ki kétrendbeli, szervezett csoport által elkövetett erőszakos zsarolás címén egy moszkvai bíróság az orosz szervezett alvilág Sakro Molodoj (Ifjú Sakro) néven elhíresült főnökére, Zahar Kalasovra.
Különös, új felhasználási módját találták meg izraeli kutatók annak a fafajtának, amelynek tövises ágaiból a keresztény hagyományok szerint Jézus töviskoszorúját fonták. A kutatók szerint a faj segíthet a klímaváltozás, valamint az egyes térségek elsivatagosodása elleni küzdelemben is.
Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Többfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar is kialakulhat. A délire forduló szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között várható, az Északi-kö
Márciusban emelkedett ugyan az infláció Németországban, de a várakozásoknál kisebb mértékben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett első becslése szerint.
Vállalkozói tevékenységnek minősül, ha egy alapítvány a szociális céljaival összhangban lévő tábort szervez, de az ár egy részét a jelentkezőknek meg kell téríteniük? – kérdezte olvasónk. Magos Zoltánné adószakértő válaszolt.
A könyv legnagyobb előnye talán az, hogy jól felépítve, átláthatóan rendszerez és ad át egy jól hasznosítható tudásanyagot, úgy, hogy a szerzők a világháló előnyeire és hátrányaira egyaránt felhívják a figyelmet.