Az Apple-től begyűjtött 15 milliárd eurónyi adót az Amundi, a BlackRock és a Goldman Sachs felügyeletére bízza Írország - számol be a hírről a Reuters. Az Európai Bizottság 2016 augusztusában mondta ki, hogy az Apple tisztességtelen...
Két napon át tartó, indulatos és vulgáris felszólalásoktól sem mentes vita után bizalmat szavazott hétfőn este a pozsonyi törvényhozás a hatalmon lévő szlovák koalíció új összetételű kormányának.
Felpörgött a kormányzati döntéshozatal, hétfőn több határozat is született. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló...
Nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék hétfőn, miután enyhültek a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak, a masszív tengerentúli pluszok után az ázsiai indexek is felpattantak kedden, míg az európai határidős indexek is...
Gesztesi Károly fia, Márkó egy különleges, romatikus dallal debütált, s a klip egyelőre nagy sikert arat az interneten. A zenét és a klipet itt tekintheti meg:
Olcsóbb lett húsvét előtt a tojás karácsonyhoz képest: akkor mérettől és a termelési módtól függően 42-60 forintot is elkértek darabjáért, de nem volt ritka a 60 forint fölötti ár sem, most a legdrágább sem kerül többe 50 forintnál - írta a Népszava kedden.
Hódi Pamela és Berki Krisztián kapcsolata tavaly szeptemberben ért véget, azóta pedig folyamatosan feszültség van köztük amiatt, hogy mikor és melyiküknél legyen kislányuk, Nati.
Érdekes ábrát közölt a Duna House, amin az látható, hogy mekkora lakást lehet kapni 20 millió forintból az egyes megyeszékhelyeken. A cég adatai alapján Budapestet leszámítva Székesfehérvár lett a legdrágább, a legolcsóbb pedig Miskolc....
Nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék hétfőn, miután enyhültek a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak, a masszív tengerentúli pluszok után az ázsiai indexek is felpattantak kedden, míg az európai részvényindexek is 1...
Mozgolódnak a vállalatok, ma reggel két jelentős akvizícióról szólnak a hírek. A holland vegyipari óriás, az Akzo Nobel és a svájci gyógyszercég, a Novartis is eladja egy-egy részlegét, mind a kettő 10 milliárd dollár feletti tranzakció....
Hétfő estére hathetes csúcsra kapaszkodott az euró a dollárral szemben és ma reggelig ott is maradt, közben pedig a forint az euróval szemben hétfő reggel óta nem igazán mutatott mozgást, 313-hoz tapadt. Ma elvileg az MNB kamatdöntése...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A felvételt 10 órától élőben követheti a YouTube-csatornánkon.
Hatalmas - mintegy 100 buszból álló - konvojban hagyta el a Damaszkusz melletti Kelet-Gútát több ezer lázadó fegyveres és polgári lakos keddre virradó éjjel - jelentette a Sana szíriai állami hírügynökség.
Az afrikaiak áttelepítése ellen szombat este 20 ezres tiltakozó tüntetés volt Tel-Avivban, a lépés ellenzői szerint ugyanis Afrikába érkezésük után nem fogadják be őket, és az életük sincs biztonságban.
Becsó Zsolt szerint rendes vendégházról van szó, igaz, semmiféle elérhetőség nem található hozzá az internetet. Becsó erre azt mondta, írjanak a fideszes emailcímére.
Folyamatosan olvad a vállalati kötvények állománya: az évtized elején még bőven ezermilliárd forint fölött volt az ilyen hitelpapírok volumene, a csúcson, 2011 novemberében 1355,4 milliárd forint, jelenleg pedig már a 600 milliárd forintot sem éri el – írja a Világgazdaság.
Akár új blokkot is építhetnek a Mátrai Erőműben; a dolgozókra nem szabad átterhelni az utóbbi év rossz gazdálkodását - mondta Mészáros Lőrinc, az erőmű főrészvényese a Heves Megyei Hírlapban kedden megjelent interjújában.
Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát. Az elismeréseket hétfő este gálaműsor keretében adták át Budapesten, a Várkert Bazárban, ahol bemutatták a 2018-as európai Michelin-kalauzt.
Az elmúlt időszak botrányai miatt kevés szó esett a Facebook pozitív változásairól. Az USA után a világ többi részén is bevezeti a Facebook a hírfolyamot érintő változtatását, miszerint a közösségi oldal előnyben részesíti a helyi tartalmakat.
A vidéki térségben működő mezőgazdasági mikro vállalkozások projektjeik megvalósítására maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.
Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát. Az elismeréseket hétfő este gálaműsor keretében adták át Budapesten, a Várkert Bazárban, ahol bemutatták a 2018-as európai Michelin-kalauzt.