2018. március 19. hétfő

márc. 19
13:45
Nem volt komoly, hogy pénzt ajánlott a jobbikos az LMP-snek, de azért elnézést kér (444.hu)
Farkas Gergely és Midi Melánia telefonbeszélgetését közölte le a kormánymédia, a jobbikos képviselő szerint szó sincs vesztegetésről, érezni kell a vicces hangsúlyt.
márc. 19
13:45
Hétvégére fokozatosan visszatérhet a tavasz (Háziállat)
A következő napokban még téli időre számíthatunk, éjszakai fagyokkal és havazással, majd a hét második felében megnyugszik időjárásunk, enyhülés kezdődik.
márc. 19
13:45
Szkripal-ügy: Az uniós külügyminiszterek London mellé álltak Moszkvával szemben (ATV)
Feltétel nélküli támogatásukról biztosították az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfő délelőtt az Egyesült Királyságot Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya megmérgezésének ügyében.
márc. 19
13:45
Varga Mihály: a pénzügyi tudatosság erősítése lényeges a fiatalok körében (AQUA)
A pénzügyi válság tanulságai miatt is elengedhetetlen az általános pénzügyi kultúra fejlesztése, hogy a fogyasztókat megkárosító események elkerülhetőek, illetve megelőzhetőek legyenek.
márc. 19
13:47
Ez az a 6 csillagjegy, akiknek gyökeresen megváltozik az anyagi élete áprilisban (Blikk)
Ők lesznek szerencsések!
márc. 19
13:47
Ne felejtse el! Fontos határidő jár le a mai napon (Blikk)
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
márc. 19
13:47
Itt vannak a jelenleg is járhatatlan útszakaszok Borsodban (Háziállat)
A rendkívüli időjárás miatt már csak egy útszakaszon van teljes útlezárás, egy másik félpályán járható. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2018. március 19-én az alábbi útszakaszokon továbbra is korlátozott a közlekedés. Teljes útlezárás van érvényben: Gesztely – Újharangod között a 3605 számú út (12+000 – 17+460 méterszelvény) Félpályás útlezárás van
márc. 19
13:51
Egy igen gazdag nő elbukta vagyona felét (Privátbankár)
A hölgy történetesen Hongkong leggazdagabb asszonya volt, de fő vagyonelemét, cégét durván leértékelte a tőzsde az idei évben.
márc. 19
13:51
Összejött a fontos Brexit-alku (Portfolio)
Megvan végre a 2019. márciusi brit uniós kilépés utáni átmeneti időszakra vonatkozó megállapodás előzetes szövege, ami szerint az átmeneti időszak 2020 végéig tart majd, de az ír-északír határ kérdését még rendezni kell, várhatóan...
márc. 19
13:51
Beyoncé 6 éves kislánya arany parókában egy igazi díva! (Glamour)
Abszolút ő a legnagyobb show-királynő
márc. 19
13:53
Indul az országos e-jegy rendszer: hamarosan mobillal és kártyával is utazhatunk (Portfolio)
Nyár végén elindulnak az országos tömegközlekedésben bevezetendő elektronikusjegy-projekt (NEJP) első pilotjai: van, ahol mobillal, máshol elektronikus kártyával, vagy akár az új típusú személyivel is lehet majd utazni - árulta el Veres...
márc. 19
13:53
Camila Cabello elárulta, miért nem teregeti ki magánéletét (Glamour)
Feltűnt már, hogy semmit sem tudunk róla?
márc. 19
13:57
Megmutatjuk, hol csobbannak a világsztárok! (Édenkert)
Vannak dolgok, amik egy csapásra igazi zöld oázist képesek varázsolni az otthonunkból. Ilyen egy ízlésesen megtervezett virágágyás, néhány árnyékot nyújtó fa, egy látványos kertibútor, kényelmes nyugágy vagy egy talpmasszírozó kavicsösvény a fűben. És ilyen, amikor az éltető víz medence formájában megjelenik a kertedben.
márc. 19
13:57
Orbán szerint 1300 milliárd forint nagyságát "magunkfajta halandó" nem is tudja felbecsülni (444.hu)
Persze ő nem a híres 1300 milliárdról beszélt, amit Kósa Lajos nagyon szívesen kezelt volna, hanem arról az 1300-ról, amit a Mol 2030-ig vegyiparba fektetne
márc. 19
13:57
Érintő mediterrán ciklonok (Háziállat)
Mediterrán ciklonok érintik a Kárpát-medencét. Ma főként délen, éjszaka és holnap napközben elsősorban a Tiszántúlon várható további havazás. Kedden északnyugat felől szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, többfelé felszakadozhat már a felhőzet, és kissé erősödik a nappali felmelegedés.
márc. 19
13:57
Óriásparkoló Ferihegyen (AQUA)
A Budapest Airport építési engedélyt kapott arra az épületre, amelyre nagy szükség lenne, hiszen a reptér közvetlen környékén több tucat magánparkoló vállalkozás üzemel.
márc. 19
13:57
Tömeges karambol az M3-as autópályán (Infostart)
Vásárosnamény felé félpályán halad a forgalom.
márc. 19
13:57
Ezeken a helyeken verssel fizethetünk a kávéért a Költészet Világnapján (Femcafe)
Választhatunk kedvenc költőnktől, de saját ihletésű sorokkal is fizethetünk.
márc. 19
13:59
Kilencezer fogyasztónál nincs áramszolgáltatás (Háziállat)
Három megyében, kilencezer fogyasztónál még mindig nem volt áramszolgáltatás hétfő délelőtt, miután nagy mennyiségű hó hullott országszerte - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye harminchét településén okoz még mindig áramellátási zavart a hétvégi havazás. A vasúti
márc. 19
14:03
Pénzt ajánlott a Jobbik képviselője, ha az LMP visszalép – Botrányos hangfelvétel került elő (Blikk)
Az Origo birtokába jutott egy felvétel, amelyen Farkas Gergely, a Jobbik jelöltje győzködi Midi Melánia LMP-s jelöltet arról, miért is lenne érdemes visszalépnie a kiskunhalasi egyéni kerületben. A felvételen Farkas Gergely pénzt is ajánlott az LMP-s jelöltnek, ha visszalép.
márc. 19
14:03
Porosenko: kizárólag Ukrajna államfője választható törvényesen a Krímben (Blikk)
Kizárólag Ukrajna államfője választható legitim módon a Krímben - szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn közleményében, amelyben a vasárnap a Moszkva által önkényesen elcsatolt félszigeten is megrendezett orosz elnökválasztást kommentálta.
márc. 19
14:03
Karbantartás lesz a Nyugati pályaudvaron (ProfitLine)
Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
márc. 19
14:03
Belenézhetsz az ügynökök pénztárcájába (Pénzcentrum)
Január elsejétől pár oldalon, közérthetően megkapják a legfontosabb termékinformációkat azok, akik megtakarítási célú életbiztosítást szeretnének kötni, februártól pedig minden más biztosítás mellé jár egy rövid áttekintő....
márc. 19
14:03
Ezt írta Orbán Putyinnak (ATV)
Orbán Viktor kormányfő hétfőn levélben gratulált Vlagyimir Putyin orosz elnöknek vasárnapi újraválasztásához - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
márc. 19
14:03
Padlón fekszik a futballvilág Muhammad Alija, de vajon mi az oka? (444.hu)
José Mourinho nagypofájú párbajhősből begyepesedett nagypapává változott. Madridban fordult meg minden - míg korábban csak győzni akart, addig ma már más a fontos. És épp ez köti gúzsba.
márc. 19
14:03
"Nem utálnak elegen" - Tommy Cash exkluzív interjúban számolt be extravagáns művészetéről (Glamour)
Twerkelő fogyatékosok, maszturbáló diáklányok
márc. 19
14:03
Orbán Viktor elárulta miért szereti a Molt (NRGreport)
Átadták a Mol csoporthoz tartozó tiszaújvárosi Mol Petrokémia Zrt., korábbi nevén Tiszai Vegyi Kombinát szintetikus gumigyárát.
márc. 19
14:05
Venezuela akkora válságban van, hogy az egyik városa már saját pénzt vezetett be (Blikk)
Saját valutát vezet be Venezuela egyik városa, hogy azzal enyhítsen az eluralkodott pénzhiányon.
márc. 19
14:09
10 kilót fogyott Szögeczki Ági. Elárulta a módszert! (Blikk)
Párjának is segített vele.
márc. 19
14:09
Indul az országos e-jegyrendszer: hamarosan mobillal és kártyával is utazhatunk (Portfolio)
Nyár végén elindulnak az országos tömegközlekedésben bevezetendő elektronikusjegy-projekt (NEJP) első pilotjai: van, ahol mobillal, máshol elektronikus kártyával, vagy akár az új típusú személyivel is lehet majd utazni - árulta el Veres...
márc. 19
14:09
Döbbenet: tíz (!) játékos is távozhat az MU-tól (Sport365)
Komoly vérfrissítés lehet a Vörös Ördögöknél.
márc. 19
14:09
A honvédség új eszközöket kapott - képek (ATV)
A Magyar Honvédség anyagellátó raktárbázisán ismét nagy értékű eszközöket adtak át. A csaknem 3 milliárd forint értékű beszerzés nyomán 27 Rába tehergépjárművel, 8 készlet mobil ellenőrző-áteresztő ponttal, négy készlet drótakadály gyors telepítésére szolgáló utánfutóval és egy emelővillás targoncával bővült a honvédség szárazföldi eszközparkja - í
márc. 19
14:09
Nem szabadulunk még a téltől (Háziállat)
Havazás, havas és ónos eső is lehet hétfőn.
márc. 19
14:09
Lopakodó a McLarentől (Autónavigátor)
Ontja a gyárából a McLaren a limitált szériás modelleket. A legújabb a feketébe öltözött 570GT.
márc. 19
14:09
Strasbourgig megy a Jobbik a büntetés miatt (HírTV)
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul a Jobbik az Állami Számvevőszék a pártra kirótt büntetése miatt.
márc. 19
14:09
Óriásit ugrott a kínai mobilfizetés összege idén (FinTechRadar)
Közkeletű bölcsesség szinten mindenki tudja, hogy Kínában rendkívül erős a készpénzmentes, mobiltelefonos fizetés. A Straits Times azonban számokat is közölt, amitől leesett az állunk.
márc. 19
14:11
Visszautasította a vádat az RTL Klub sztárja (Blikk)
A nőügyeiről vallott.
márc. 19
14:13
Durva baki: Kínos helyzetbe került Katalin hercegné. A férje csak tehetetlenül állt ott (Blikk)
Már nem először sodorták bele.
márc. 19
14:15
Teljesen átnedvesedett – Autót mos a brazil playmate, és peckes mellbimbóit mutogatja – fotók (18+) (Blikk)
Teljesen összevizezte magát autómosás közben Ana Braga. A brazil playmate és modell egy szexi fotósorozat kedvéért állt neki kocsit takarítani, és mutatta meg a világnak peckesen álló mellbimbóit.
márc. 19
14:15
Havazás - Kilencezer fogyasztónál még nincs áram (Kripto Akadémia)
A vasúti közlekedést is hátráltatja az időjárás.
márc. 19
14:15
Nincs egyértelmű irány a tőzsdéken (Portfolio)
Az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek hétfőn, az európai részvényindexek a kezdeti mérsékelt mínuszok után esnek hétfőn, a magyar tőzsde is esik, míg a befektetők az OTP-re figyelnek, miután a román jegybank nem hagyta jóvá...
márc. 19
14:15
Óriás pocakvillantással ünnepelte születésnapját Eva Longoria (Joy)
Ilyen egy igazán boldog szülinap!
márc. 19
14:15
Lufthansa + változások + kihívások = igen (Márkamonitor)
Új globális kampányával a légitársaság igent mond a változásra és az új kihívásokra: azt üzeni, #SayYesToTheWorld.
márc. 19
14:17
Felcsúszott pár kiló Selena Gomezre: bikiniben szexizett egy luxusjachton az énekesnő – képek (Blikk)
Selena Gomez néhány kilót felszedett, de még ez is jól áll neki!
márc. 19
14:21
Orbán Viktor levelet küldött Putyinnak (Blikk)
Orbán Viktor kormányfő hétfőn levélben gratulált Vlagyimir Putyin orosz elnöknek vasárnapi újraválasztásához - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
márc. 19
14:21
Még többet mutat magából a pénteken érkező új Volkswagen Touareg (Auto Pult)
Most már tényleg csak napok kérdése, és teljes valójában is megcsodálhatjuk a vadonatúj Volkswagen Touareget, hiszen pénteken végre megnyílik az idei Pekingi Autószalon, és ezzel együtt a németek új prémium SUV-ja is felfedi majd magát. A gyáriak persze addig sem hagyják nyugodni a fantáziánkat, hiszen a korábbi álcázott képek és videók után ismét készültek két ízelítő képpel és egy minden…
márc. 19
14:21
Orbán Viktor gratulált Putyinnak (444.hu)
A miniszterelnök bízik benne, hogy az orosz elnök újraválasztása jót tesz majd kétoldalú kapcsolataink fejlődésének.
márc. 19
14:21
Kilencezer fogyasztónál még nincs áram a havazás miatt (Háziállat)
Három megyében, kilencezer fogyasztónál még mindig nem volt áramszolgáltatás hétfő délelőtt, miután nagy mennyiségű hó hullott országszerte - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
márc. 19
14:21
Kilencezer fogyasztónál még nincs áram a havazás miatt (Infostart)
Három megyében, kilencezer fogyasztónál még mindig nem volt áramszolgáltatás hétfő délelőtt, miután nagy mennyiségű hó hullott országszerte - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
márc. 19
14:21
A legcsajosabb cipellők tavaszra 20%-kal olcsóbban a GLAMOUR-napokon! (Glamour)
Megjött a napsütés, ideje beszerezni 1-2 csodás tavaszi sneakert!

Keresés