Hihetetlennek tűnhet, de volt idő, amikor Steve Jobsnak sem volt telefonja. Az Apple alapítója ezt azon a jelentkezési lapon fel is tüntette, ami most több tízmillió forintért cserélt gazdát.
Tíz nappal a határidő előtt megépült a hódmezővásárhelyi elkerülő út, ezért még a héten átadják a forgalomnak – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra figyelmeztette Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesterét, hogy nem érdemes háborúznia Orbán Viktorra
A bokafájdalomnak számos oka lehet, a sérüléstől az ízületi gyulladásig, a fájdalom mértéke pedig az egészen enyhétől a terhelésre való képtelenségig terjedhet.
Januárban 80 százalékkal nőtt az újonnan igényelt személyi kölcsönök összege. A személyi kölcsönök növekedését segíti, hogy a háztartások egyre többet vásárolnak drágább termékeket, nagyobb értékű háztartási gépeket, autót, de a lakásfelújítás is népszerű megoldás. Egy 1,5 millió forintos személyi kölcsön pedig akár havi 30 ezer forintból is törle
Mindhárom nyertes pályázó aláírta a szénhidrogén-koncessziós szerződéseket a 2017 júniusában közzétett pályázatokon elnyert területekre. Az újonnan megkötött szerződésekkel a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. összesen tizenhárom...
A két éllovas megszenvedett az újabb győzelemért a két kiesőjelölt ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójában, a Fradinak ráadásul emberhátrányból kellett fordítania.
Gyurcsány Ferenc, a Dk elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke jogi elégtételt vesz az LMP-s Vágó Gáboron, aki vendéglátóit ittasnak nevezte a vasárnapi, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ellenzéki találkozó után.
Valljuk be: ha csak nem kimondottan az élménykeresés, avagy feladataink gyarapítása a célunk, a mai közlekedésben a kézi váltónak sok helye nincs. A mai modern automaták kényelmesebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak, használatuk pihentetőbb. Így már csak két kérdés maradt: vajon a Suzuki egyik slágertermékének elég jó-e az automatája, hogy modernnek nevezzük, és hogy milyen áron engedhetjük meg…
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.
Valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben Békés megyében, az elöntött terület nagysága meghaladja a 11 ezer hektárt - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) hétfőn az MTI-t.
Anatolij Kuncevics a Moszad gyanúja szerint Szíriának árulta a szovjet vegyifegyver-titkokat. A tudós 2002-ben egy Aleppóból Moszkvába tartó gépen vesztette életét rejtélyes körülmények között.
en, a VII. kerület Nyár utca 32. szám alatt található KViHotel (Key Vision a Vision for the Future-ből származtatva) a TMRW Hotels applikáció segítségével majdnem teljesen személyzet nélkül működik, szinte minden funkciót a vendég a saját okostelefonja segítségével irányít. Az alkalmazás megvalósulási modellje szabadalmi eljárás alatt van.
Ezek a palackok nem csak illegálisan töltöttek, de veszélyesek is. Előfordulhat, hogy túltöltik őket, ilyenkor meg is repedhetnek, figyelmeztet a Magyar PB-Gázipari Egyesület.
A Századvég Alapítvány szerint a kormánypártok szavazótábora aktivizálódott. Nem változott a Fidesz-KDNP támogatottsága – véli a Nézőpont Intézet. A Publicus Intézet felmérése alapján nőtt a Fidesz támogatottsága. A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak sikerült visszanyernie – jelentette ki a Medián.
A következő napokban is többfelé várható havazás, és mínusz 10 fok körüli hideg, a hét második felében viszont napközben 10 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek napsütéssel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.
Több órát késnek egyes vonatok és repülőjáratok, a csúszós országutakon pedig akadozik a közlekedés Romániában hétfőn is a téliesre fordult időjárás - havazás, ónos eső és erős szél - miatt.
Kína felveszi a kesztyűt és hajlandó belemenni egy kereskedelmi háborúba. Trump „Amerika Mindenekelőtt” politikája egyre inkább azt jelenti, hogy a nem angolszász szövetségesekkel sem bánnak már kesztyűs kézzel. A transzatlanti viszony egy mélyebb válság felé sodródik, mint amit megélt a 2003-as iraki invázió idején.
Robbanás történt vasárnap este az északnyugat-szíriai Afrín városban, amelyet a török hadsereg és a vele szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékelt ellenzéki milícia vasárnap foglalt el a helyi kurd erőktől
A CIG Pannónia vagyonbiztosítója a baltikumi piacra lépett kezesi biztosítási termékével, így Magyarország mellett már hét további európai országban értékesíti termékeit - közölte a biztosító. A CIG Pannónia Első Magyar Általános...
Az Audi a nagy SUV őrületben talán kissé későn ébredt két német prémium konkurenséhez képest, de nem kell félteni a négykarikásokat sem, hiszen jelenlegi négytagú (Q2, Q3, Q5 és Q7) palettájukhoz még idén két vadonatúj típus csatlakozik, méghozzá a teljesen elektromos e-tron és a csúcsot jelentő Q8 képében.
Az M3-as autópálya egyes szakaszain hétfő reggel is hóviharok akadályozták a közlekedést. A rendőrség az éppen aktuális helyzetnek megfelelően zárta le, illetve nyitotta meg az egyes szakaszokat.