Többször ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) olyan vállalkozásokat az elmúlt időszakban, amelyek figyelmeztető sárga jelzéssel ellátott járművet üzemeltettek, azonban – helytelenül – nem vallottak és nem fizettek cégautóadót – hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
A köhögés olyan reflexes folyamat, melynek célja, hogy a légutakba jutó idegen anyagokat, és a feleslegben termelt váladékot eltávolítsa onnan. Bizonyos gyulladásos betegségek esetén, mikor túl sok vagy túl sűrű váladék termelődik, szükség van gyógyszerek alkalmazására, melyek megkönnyítik a váladék eltávozását.
Hét civil, köztük két nő és három gyerek halt meg a tálib lázadók rakétatámadásában gépkocsijuk ellen a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban - közölte hétfőn a helyi kormányzat.
Fenekestül forgatnák fel az adórendszert az ellenzéki pártok, ha győzedelmeskednének a választáson, a leghajmeresztőbb ötlettel Gyurcsány Ferenc pártja állt elő.
Petőcz Kálmán és Kollai István is azt írja, nem Soros áll a pozsonyi tüntetések mögött, és ebben a helyzetben úgy megnyilvánulni, ahogy a magyar miniszterelnök tette, inkább kegyeletsértő, mint bátor.
Beismerte hétfőn a japán pénzügyminisztérium, hogy okiratokat hamisított egy protekciós ügyben, amely Abe Sindzó kormányfőt is érinti - közölte Morijama Hirosi, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) parlamenti képviselője.
Egyre szövevényesebb VV Fanni eltűnési ügye. A rendőrség nemrég ismét kihallgatta a lány egyik barátnőjét, mert kiderült, a feltehetően meggyilkolt lány szabályosan rettegett az egyik kuncsaftjától.
És bár azt mondja, hogy a saját bőrén is megtapasztalhatta a titkosszolgálata módszereit, továbbra is kitart amellett, hogy ő, bár többek is ezzel vádolják, sosem kínzott senkit.
Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.
Az MNB ajánlást adott ki a fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltató vállalkozások számára szükséges szakmai felelősségbiztosítás vagy garancia minimális pénzösszegének meghatározásáról - írja az MNB legfrissebb...
27 órányi munkáért mindössze 3906 forintos fizetést kapott egy nyugdíjas dolgozó - írja a 24.hu. A nyugdíjas nő nehezen él meg, ezért rendszeresen keresi annak a lehetőségét, hogy egy kis keresettel kiegészítse a nyugdíját....
A bebetonozott vezetői hatalom katasztrofális következményekkel járhat - mondta a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozás eltörléséről Matura Tamás Kína-szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
2,4 millió dollárt tüntetett el a legújabb kriptopénzes csalás, a Giza. A projekt mögött álló rejtélyes csapat ICO-t hirdetett, majd meglépett körülbelül 1000 befektető pénzével. Az ICO lényegében egy friss kriptopénz kibocsájtása...
A nyomozás eddigi adatai szerint nem hozható összefüggésbe az Iszlám Állammal (ISIS) az a nő és férfi, akiknek terrorizmus finanszírozása bűntett megalapozott gyanúja miatt pénteken elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A Magyar Idők állította a pénteken "terrorizmus finanszírozásának" gyanújával elfogottakról, hogy az ISIS-szel álltak kapcsolatban. Az ügyészség cáfolni kényszerült a kormánysajtót.
Mintegy 40 milliárd forint marad a lakosságnál a téli rezsicsökkentés után - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Könnyebben alakul ki szemszárazság azoknál, akik sokat ülnek számítógép előtt, mert egy kísérlet szerint a gép előtt fele annyit pislognak az emberek, mint például könyvolvasás közben - közölte a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.