2018. március 9. péntek

márc. 9
19:42
Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban (Infostart)
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.
márc. 9
19:45
Trump találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel (USAracing)
Észak-Korea állítólag kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől.
márc. 9
19:45
Győzelemmel tért vissza Serena Williams (HírTV)
A korábbi világelső amerikai 404 nap után lépett pályára tétmeccsen.
márc. 9
19:48
Durva: kémprogramot csempésztek Márki-Zay Péter laptopjára (Blikk)
A hódmezővásárhelyi polgármester állítja: ismeretlenek kémprogramot telepítettek a számítógépére. Mindez akkor derült ki, amikor az újdonsült városvezető – mivel a laptopja durván lelassult – elvitte a gépét egy szervízbe.
márc. 9
19:48
Igazi botrányhős: két év alatt mindenkivel összerúgta a port Magyarországon Shane Tusup (Blikk)
Szinte alig van ember a hazai úszósportban, akivel még ne veszett volna össze Shane Tusup (29), a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka (28) edző-férje.
márc. 9
19:48
Villamossal ütközött, majd kigyulladt egy autó a BAH-csomópontnál - Fotók (Kripto Akadémia)
Péntek este megbénult az amúgyis forgalmas budai környék.
márc. 9
19:48
Így üzengetnek a bécsiek a magyaroknak Lázár videója után (ATV)
Nagy hatást gyakorolt a bécsiekre Lázár János legutóbbi facebook videója, amelyben arról beszél, hogy az osztrák főváros egyik kerületében megnőtt a bűnözés, és piszkosak lettek az utcák a bevándorlók miatt.
márc. 9
19:51
Elektronikus fizetőeszközökkel elkövetett csalások: itt az EU-s álláspont az irányelvről (Adózóna)
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei elfogadták álláspontjukat a nem készpénzes fizetőeszközökkel kapcsolatos csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló irányelvről – közölte az uniós miniszterek tanácsa pénteken.
márc. 9
19:51
A biztonság hiánya miatt költözött haza Stockholmból egy svéd–magyar nő (hirado.hu)
Miközben itthon sokan azt hangoztatják, hogy sokkal jobb a helyzet külföldön, addig sok magyar család éppen a biztonsági problémák miatt költözik haza. Egy Svédországból hazatérő svéd–magyar nővel készített interjút az M1.
márc. 9
19:51
Reklámfilmre ment a 320 milliónyi közpénz (HírTV)
Az nem tudható, hogy a pénz elköltéséről szóló beszámolóját a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak elfogadta-e a HungaroControl.
márc. 9
19:54
Nincs megállás, 400 pontos szárnyalás Amerikában (Portfolio)
Érezhető erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető indexei, a Nasdaq egyenesen új történelmi csúcsra ugrott. A hangulatot elsősorban a kora délután megjelent munkaerőpiaci adat befolyásolta, amit a jelek szerint...
márc. 9
19:57
Megrázó: újabb futballista hunyt el álmában (Sport365)
Davide Astori után most egy 18 éves játékos az áldozat.
márc. 9
19:57
480 km/h négykeréken? A Hennessey ismét odapörköl! (Autónavigátor)
Az amerikaiak évek óta küzdenek azért, hogy megmutassák, nem csak Európában születnek gyors utcai gépek. A Hennessey új fenevad sportautója például 480 km/h-ra lesz képes, közúton.
márc. 9
20:00
Gyors pizzatészta és szósz házilag (Mindmegette)
márc. 9
20:03
A kormány határozott a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséről (AQUA)
A kormány határozatot hozott a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez szükséges intézkedésekről; a határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
márc. 9
20:06
Hamarosan új gazdája lehet a félbehagyott balatoni szállodának (Privátbankár)
Hamarosan lehet Marcalinak gyógyfürdője.
márc. 9
20:06
A teljes magyar filmszakmára hatással lehet a Testről és lélekről sikere (Infostart)
A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint számos pozitív hozadéka lehet a Testről és lélekről Oscar jelölésének, Enyedi Ildikó például valószínűleg kap majd megkereséseket. Közben a Variety összeállította a szórakoztatóipar legbefolyásosabb női személyiségeiből álló 50-es listát, amelyen – a közép-európai térségből egyedül – Havas Ágnes is
márc. 9
20:06
Micsoda tehetség: egy évtizede gyárt jelmezeket a 22 éves magyar lány (Blikk)
Közel 10 éve gyárt különleges jelmezeket Márton Klaudia (22).
márc. 9
20:06
Életre szóló élmény: 126 milliót érő pofonok csattannak majd Budapesten (Blikk)
Életre szóló emléket ígér nézőinek a World Wrestling Enter­tain­ment (WWE) pank­rációs cég, amely május 14-én várja a magyar kö­zönséget a Papp László Sportarénába.
márc. 9
20:06
Meggyes pite cukormentesen. Ugyanolyan hamar elkapkodta a család, mint a cukros változatát (Blikk)
Alig tudták kivárni, hogy kihűljön.
márc. 9
20:06
Ekkora Szerbia államadóssága (ProfitLine)
A szerb államadósság januárban a bruttó hazai termék (GDP) 57,2 százalékát tette ki, 22,91 milliárd euró (7138 milliárd forint) volt - közölte a pénzügyminisztérium pénteken.
márc. 9
20:06
Több tízezer diák jár jól ezzel a bejelentéssel (Ripost)
Örülhetnek most a felsőoktatásban tanulók és családjaik! A kormány bejelentette, hogy idén ősztől növelik a szociális ösztöndíj keretét, így a rászoruló diákoknak több pénz jut majd a tanulásra.
márc. 9
20:06
Súlyos beteg az ismert vadállatbefogó? Aggódnak Both Zoltán barátai (Ripost)
Három hónap alatt csaknem 40 kilót fogyott Both Zoltán, akit hazánk egyetlen vadállatbefogójaként ismerhetünk. Az állatmentő barátai is elkezdtek aggódni érte!
márc. 9
20:06
Mikor tehetjük ki újra a kertbe a leandert? (Ripost)
Már elkezdheted a készülődést. Vegyél új cserepet az átültetéshez, megfelelő földet, trágyát. Tervezgethetsz, hová teszed először, hogyan szoktatod majd a naphoz, friss levegőhöz. Ha gondos vagy, egész nyáron örömmel tölti el a szívedet, ha a virágoktól roskadozó, gyönyörű, mediterrán növényre nézel.
márc. 9
20:06
Áll a bál Dárdai klubjánál, bajban a magyar edző? (Ripost)
Raportra hívta főnöke a kőkemény nyilatkozat miatt. Klinsmann fia a vita tárgya.
márc. 9
20:06
Nőnap: A K&H; női ügyfelei körében kapósak lettek a bankkártyák (Biztosító Magazin)
A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából.
márc. 9
20:08
Íme a 9 legnagyobb hiba, amitől nehéz az ébredés reggelente (Blikk)
Egészségünkhöz hozzátartozik a pihentető alvás is, amiben keveseknek van része. Most felfedünk 9 hibát, amit jobb, ha kerülsz a jó alvás érdekében!
márc. 9
20:09
Sérülés miatt szakadt félbe Majka és Balázs küzdelme, komoly fájdalmaik vannak (Blikk)
Együtt sérült le Majka és Sebestyén Balázs pénteki squash-meccsükön.
márc. 9
20:09
Fazekas Sándor: A magyar mezőgazdaság megerősödött (vg.hu)
A magyar mezőgazdaság megerősödött, talpra állt az elmúlt években és mára az Európai Unió három leggyorsabban fejlődő agráriuma közé került – mondta a földművelésügyi miniszter Böhönyén pénteken.
márc. 9
20:12
Viszlát herpesz: Keverjünk szárító cinkpasztát! (Blikk)
Nem kell azonnal a patikába rohannunk!
márc. 9
20:12
Urológiai vizsgálatok - Hogyan készüljön fel rá, mire számítson? (WebBeteg)
Egy jól felszerelt urológiai rendelőben a vizsgálómódszerek széles tárháza áll az orvos és a beteg rendelkezésére, egy kiemelt intézményben pedig a megfelelő radiológiai háttérrel szinte minden információt megkaphatunk, amire szükségünk van.
márc. 9
20:14
A nő egy papírcetlit adott át a pénztárosnak. Vérfagyasztó dolgot írt rá (Blikk)
A tapasztalt pénztáros rosszat sejtett, amikor egy csapat férfi ment be a boltba. Nem is tévedett!
márc. 9
20:15
Egy hónapon át lehet pályázni a népi építészeti értékek megőrzésére (autopro)
Egy hónapon át lehet pályázni a népi építészeti emlékek helyreállítását támogató Népi építészeti program idei forrásaira.
márc. 9
20:15
Nem kaptak béremelést, a szóbeli megállapodás semmit nem ér (HírTV)
Hiába számítottak béremelésre a múzeumi dolgozók, könyvtárosok.
márc. 9
20:21
Simonka iskolásoknak is osztogatja reklámpólóit (Alternatív Energia)
A fideszes politikus korábban óvodásokat lepett meg.
márc. 9
20:21
A balti országokba látogat Ferenc pápa (hirado.hu)
A pápa szeptemberi körútjának részletes programját a következő napokban hozzák nyilvánosságra.
márc. 9
20:21
Utasítás: még a választások előtt ki kell vinni az Erzsébet-utalványokat (HírTV)
Erőltetett menetet vár el a postásoktól a kormány.
márc. 9
20:23
Kunhalmi Ágnes és Dobrev Klára: Girl power a kultúrban (Alternatív Energia)
Beszéltek pöcsről, bukókról – és élhető jövőről.
márc. 9
20:24
Döbbenetes összeg: egy vagyont ér Churchill megrágott szivarja (Blikk)
Winston Churchill (†90) 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street ­10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
márc. 9
20:24
Tuzson: A választáson akár kétszáz évre is eldőlhet az ország sorsa (hirado.hu)
Az államtitkár országjárásának veszprémi állomásán mondott beszédet.
márc. 9
20:26
Bántalmazott rab miatt tesz feljelentést egy börtönparancsnok (hirado.hu)
Feljelentést tesz a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka a rendőrségen, miután felmerült annak gyanúja, hogy egy fogvatartott a társai bántalmazása miatt sérült meg súlyosan - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs főosztálya péntek este.
márc. 9
20:27
Túl gyorsan jött a meleg: Somogy megyét elöntötte az ár (Háziállat)
A hirtelen felmelegedés miatt villám-árvízek okoztak problémát, leginkább Somogy megyében. Nagyatádon ötven házat vett körbe a víz. A szántóföldekről a 20-30 centis hó pillanatok alatt elolvadt, ráadásul az eső is gyorsította az olvadást. A tűzoltók majdnem egy napig szivattyúzták a vizet, mire sikerült megszüntetni az elöntéseket. Részletek a vide
márc. 9
20:27
Ön szerint mennyit ér Churchill megrágott szivarja? (ATV)
Winston Churchill 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street ­10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
márc. 9
20:30
Sokkoló! Ez történik a szervezeteddel, ha túl gyorsan eszel (Blikk)
Ha EZT megtudod, soha többé nem habzsolsz!
márc. 9
20:30
Képgaléria: Barcelonai teszt – 8. nap – 2018 (F1világ)
Pénteken utolsó tesztnapjukat töltötték Barcelonában a Forma-1 csapatai. Megmutatjuk a legjobb fotókat a spanyolországi zárónapról.
márc. 9
20:30
Itt a 2018-as futball vb hivatalos dala! (Sport365)
Az amerikai Jason Derulo szerzeménye már meghallgatható.
márc. 9
20:32
Ezek az enyhe fokú cukorbetegség tünetei. Vedd komolyan, mert ebből lesz a súlyos cukorbaj (Blikk)
Megfelelő étrenddel ezen a szinten még elkerülhető a legrosszabb!
márc. 9
20:33
Búbos pacsirták lepték el a Csanádi pusztákat (hirado.hu)
A madarak főként a műutak környékén tűntek fel.
márc. 9
20:33
Divatjamúlt darabok a gardróbodban, amiktől azonnal szabadulj meg! (Femcafe)
Lehetőség szerint még ma ints búcsút nekik.
márc. 9
20:36
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat (ProfitLine)
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.

Keresés