A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint számos pozitív hozadéka lehet a Testről és lélekről Oscar jelölésének, Enyedi Ildikó például valószínűleg kap majd megkereséseket. Közben a Variety összeállította a szórakoztatóipar legbefolyásosabb női személyiségeiből álló 50-es listát, amelyen – a közép-európai térségből egyedül – Havas Ágnes is
Életre szóló emléket ígér nézőinek a World Wrestling Entertainment (WWE) pankrációs cég, amely május 14-én várja a magyar közönséget a Papp László Sportarénába.
A szerb államadósság januárban a bruttó hazai termék (GDP) 57,2 százalékát tette ki, 22,91 milliárd euró (7138 milliárd forint) volt - közölte a pénzügyminisztérium pénteken.
A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából.
Egy jól felszerelt urológiai rendelőben a vizsgálómódszerek széles tárháza áll az orvos és a beteg rendelkezésére, egy kiemelt intézményben pedig a megfelelő radiológiai háttérrel szinte minden információt megkaphatunk, amire szükségünk van.
Winston Churchill (†90) 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street 10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
A hirtelen felmelegedés miatt villám-árvízek okoztak problémát, leginkább Somogy megyében. Nagyatádon ötven házat vett körbe a víz. A szántóföldekről a 20-30 centis hó pillanatok alatt elolvadt, ráadásul az eső is gyorsította az olvadást. A tűzoltók majdnem egy napig szivattyúzták a vizet, mire sikerült megszüntetni az elöntéseket. Részletek a vide
Winston Churchill 1955-ben félig elszívott szivarját a Downing Street 10-es szám alatt lévő miniszterelnöki rezidenciából, pontosabban a hamutartóból tulajdonította el a személyzet egyik tagja. A megrágott szivarvéget most elárverezik.
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.
Tele van az ország az olyan esetekkel, amikor a választópolgár akarata ellenére átmásolták az adatait és a kézjegyét egy számára idegen jelölt, vagy több jelölt ajánlóívére, olyanéra, akit esze ágában sem lett volna támogatni – fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Molnár Csaba. A DK kampányfőnöke szerint nagyon úgy tűnik, a Fidesz érdek
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter pénteken egy interjúban kijelentette: akár több ország is mentesülhet a csütörtökön Donald Trump elnök által aláírt védővámok kivetése alól. A pénzügyminiszter a CNBC televíziónak nyilatkozva...
Feljelentést tesz a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka a rendőrségen, miután felmerült annak gyanúja, hogy egy fogvatartott a társai bántalmazása miatt sérült meg súlyosan - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs főosztálya péntek este az MTI-vel.
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.
Közepesen, majd az éjszakai óráktól egyre inkább erősen felhős idő várható, csak délnyugaton lesz fátyolfelhős az ég. Reggelre az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön helyenként köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet.
Az illetékes kijevi bíróság hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte pénteken Volodimir Rubant, a Tisztikar elnevezésű, állítólagosan a Donyec-medencében szakadárok fogságába esettek kiszabadításával foglalkozó civil szervezet vezetőjét
Egy út közepén álló fa miatt halt meg egy szívbeteg férfi decemberben Leányfalun, legalábbis ezt állítja az elhunyt felesége. Az tény, hogy a kiérkező mentők csak gyalogosan, nem kevés időveszteséggel tudták megközelíteni a házat. A Bors szerint az özvegy az önkormányzatot okolja a tragédiáért. A polgármester viszont kitart amellett, hogy a fa nin
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg
Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak - kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák belpolitikai válságot pénteken a közmédiának