2018. március 7. szerda

márc. 7
16:42
Készen áll az EU-s válaszcsapás: Trump ezt megemlegeti? (Privátbankár)
Készül a beígért válaszintézkedés a Trump-féle kereskedelmi háborúra.
márc. 7
16:44
Mit szól ehhez Victoria? David Beckham egy 21 éves modellel flörtölgetett – fotók (Blikk)
David Beckham házasságába korábban már több fiatal modell is próbált belerondítani. Azonban Victoria és az exfocista még mindig együtt vannak. Vajon ezt is elbírja most a kapcsolatuk?
márc. 7
16:45
Összeült az Elios-ügyet vizsgáló bizottság: Orbánt és Tiborczot is meghívták (ATV)
A kormányoldal nem zárkózhat el a válaszadástól az Elios-ügyben, az embereknek még a választás előtt informálódniuk kell - nyilatkoztak a téma feltárását célzó alternatív vizsgálóbizottság szerdai első ülését követően a résztvevő ellenzéki képviselők, miután a meghívott kormánypárti politikusok nem jelentek meg az egyeztetésen.
márc. 7
16:48
Fény derült a titokra: így lett világhírű az AC/DC slágerével a téli olimpia felfedezettje, Tóth Ivett (Blikk)
Már a világbajnokságra készül a pjongcsangi téli olimpia egyik magyar hőse. Itthon és külföldön is nagy sikert aratott Tóth Ivett (19), a mű­korcsolyázó a rövi­d program­ját AC/DC zenéjé­re mutatta be az ötkarikás játékokon, nagy lelkesedést kiváltva a közönség soraiban, sok helyen már csak rockercsajként hivatkoznak rá.
márc. 7
16:48
A fizika határait feszegeti – megjött az Aston Martin Valkyrie AMR Pro (Auto Pult)
Az Aston Martin azt ígéri, hogy a Valkyrie lesz a valaha volt leggyorsabb utcán is használható négykerekű. Az angolok azonban nem elégedtek meg ennyivel, és a Genfi Autószalonon bemutatták a már korábban beígért AMR Pro verziót, amelyet kifejezetten versenypályás használatra fejlesztettek ki, és elmondásuk szerint képes az LMP1-es, azaz Le Mans-i 24 órás verseny királykategóriájába tartozó…
márc. 7
16:48
Alig van húszmillió alatt új lakás (AQUA)
Hétszázezer forint fölé nőtt a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára a múlt év végére. Az egy éven belül is több mint tízszázalékos emelkedés után az idén további drágulás várható.
márc. 7
16:51
A német bajnokhoz igazolt a Fradi legjobbja (Sport365)
Az előző szezonban hibátlanul nyerték meg a Bundesligát.
márc. 7
16:51
A mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is áldozatul eshet a kereskedelmi háborúnak (ATV)
Az Európai Unió kész reagálni, ha az Egyesült Államok valóban vámot vet ki az importált acélra és alumíniumra, de még bízik abban, hogy ez elkerülhető - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos szerdán.
márc. 7
16:54
Nagyszabású átalakítás Budapesten (Infostart)
Kétmilliárd forintból megújul a józsefvárosi Orczy-negyed, a szociális városrehabilitáció támogatási szerződését szerdán írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester.
márc. 7
16:54
Varga lemásolná a németek sikersztoriját (Portfolio)
Két év kihagyás után megint érdemben került elő Magyarországon a nullás költségvetés ügye. Megnéztük, mekkora esély van erre. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt dobta be először a nullás költségvetés tervét Varga Mihály...
márc. 7
16:54
Sikeres évet zárt tavaly a magyarországi felvásárlási piac (AQUA)
Az EY felmérése szerint a magyarországi akvizíciós piac becsült mérete 150 százalékos éves növekedéssel tavaly meghaladta a 4 milliárd dollárt.
márc. 7
16:54
Tuzson: A Facebook beavatkozik a választási kampányba (HírTV)
Az MTI szerint a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán mondta ezt egy budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 7
16:54
Rekordévet zárt a Hinora Group (Márkamonitor)
Történetének legjobb évét zárta 2017-ben a Hinora Group Communications nettó 1,3 milliárd forintos árbevétellel. A sikeres esztendőt követően a márkaépítésben élen járó, full service kommunikációs ügynökség új tulajdonostárssal és szakmai vezetővel erősítette csapatát.
márc. 7
16:57
Az Európai Bizottság szerint erősödik a magyar gazdaság, a fideszes politikusok erre brüsszelezni kezdtek és kampányjelentést kiáltottak (444.hu)
Az EB kiadta a Magyarországról szóló országjelentését, a kormánypárti politikusok szerint ez beavatkozás a magyar választásba. ???
márc. 7
17:00
Döbbenten reagált Bécs Lázár János videós „illusztrációjára” (Spa Trend Online)
A magyar kancelláriaminiszter által leszólt osztrák főváros évről évre megkapja a világ legélhetőbb nagyvárosa címet.
márc. 7
17:00
Magyarország lemásolná a németek sikersztoriját (Portfolio)
Két év kihagyás után megint érdemben került elő Magyarországon a nullás költségvetés ügye. Megnéztük, mekkora esély van erre. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt dobta be először a nullás költségvetés tervét Varga Mihály...
márc. 7
17:03
Végső búcsút vettek Tahi Tóth Lászlótól - kép (ATV)
Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.
márc. 7
17:06
Sokkoló videók az óriási reggeli tűzről (Infostart)
Magasból mentőkről dolgoznak a tűzoltók a IX. kerületi tűz helyszínén. Az épület életveszélyessé vált, de a közvetlen összedőlés veszélye nem áll fenn.
márc. 7
17:06
130 éve feküdt a homokban: fény derült minden idők legrégebbi palackpostájának rejtélyére (Blikk)
Megtalálták minden idők legrégebbi palackpostáját! Az üzenet valamivel több mint 130 éves, egy német hajóról dobták a tengerbe, és most a nyugat-ausztráliai partszakaszon találták meg. A palack és a benne útra bocsátott üzenet egy több évtizedig tartó kísérlet része volt. A szakértők vizsgálata után kiderült, 1886 júniusában, a Paula nevű német haj
márc. 7
17:06
Visszautasítják Boris Johnson vádjait (HírTV)
Visszautasítja Boris Johnson vádjait az orosz külügyminisztérium. A hét elején Salisbury-ben megmérgeztek egy egykor Londonnak kémkedő orosz tisztet
márc. 7
17:06
Egy férfi bedobta a cigijét az orangutánkifutóra Indonéziában, mire az állat felkapta és elszívta (444.hu)
Az állatkert már régóta szerepel az állatvédő szervezetek feketelistáján, mert éheztetik az állataikat.
márc. 7
17:06
Mutatjuk, kik maradhatnak ki Orbánék legújabb rezsicsökkentéséből (Pénzcentrum)
Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány, Orbán Viktor bejelentése szerint 12 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak a magyar családok. Legalábbis azok, akik gázzal, távfűtéssel, vagy hagyományos módon, azaz szénnel vagy fával fűtenek....
márc. 7
17:06
Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány (NRGreport)
Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából.
márc. 7
17:09
Mi a helyzet II. Albert herceg törvénytelen gyerekeivel? (Blikk)
II. Albert herceg (59) jövő héten ünnepli a 60. születésnapját, ennek alkalmából róla szól a Blikk e heti sorozata.
márc. 7
17:09
Tree well: halálos csapda síelőknek pályán kívül (Síelők)
Az utóbbi napokban Észak-Amerika nyugati részén 1-2 méter friss hó hullott rövid idő alatt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, sokan csatolnak fel, hogy a frissen hullott méteres hóban élvezzék a pályán kívüli csúszást. Ilyenkor szedi áldozatait a síelők legalattomosabb ellensége, a fák melletti/alatti üreg, a tree well.
márc. 7
17:12
Karácsony Gergely: megijedt a Fidesz, kapkodnak (Alternatív Energia)
Orbán érzi, hogy legyőzhető - reagált a hangulatjavító rezsicsökkentő lépésére az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
márc. 7
17:12
Kétmilliárd forintból újul meg Józsefváros (ProfitLine)
Kétmilliárd forintból megújul a józsefvárosi Orczy-negyed, a szociális városrehabilitáció támogatási szerződését szerdán írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester.
márc. 7
17:15
A sziámi ikreket szétválasztó magyar orvos: Borzasztó ijesztő volt, mélyen imádkoztam (ATV)
Sehol nem vállalták a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztását, kivéve egy magyar orvos csapatot, erről a Blikk számolt be. Dr. Csókay András, dr. Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül erre a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra. A lap arról is ír, hogy az első műtét sikeresen megtörtént a napokban. Az ATV Start vendége volt
márc. 7
17:18
Péntekig húzzák a pártlistákat (Infostart)
Eddig 53 országos pártlista és több mint 1300 egyéni választókerületi jelölt áll rajtra készen az április 8-i választásra, de mindkét szám jelentősen változhat.
márc. 7
17:24
Az ördög bújt belé? Egy szörnyű, ritka betegségben szenved ez a kislány – videó (Blikk)
Egy kislány olyan ritka betegségben szenved, amitől úgy viselkedik, mintha egy démon szállta volna meg.
márc. 7
17:24
Importvámok - Az EU kész reagálni, de még bizakodik (Gondola)
Az Európai Unió kész reagálni, ha az Egyesült Államok valóban vámot vet ki az importált acélra és alumíniumra, de még bízik abban, hogy ez elkerülhető - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos szerdán
márc. 7
17:24
Okosvárosok fejlesztéséről írt alá megállapodást az MFB (Portfolio)
Elsősorban közlekedési infrastruktúra és intelligens város projektek azonosítása, és ezek finanszírozására egy befektetési platform felállítása a célja annak a megállapodásnak, amely az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyar...
márc. 7
17:24
Budapest Art Week – Hat nap alatt 176 program (autopro)
Az április 22-i zárónapon tartják a Nyitott Műtermek Délutánját; ekkor hat helyszínen várják a látogatókat személyes beszélgetésre a képzőművészek.
márc. 7
17:26
Rétvári: házhoz kell vinni a szűrővizsgálatokat (Gondola)
Az egészségügyi szűrővizsgálatok "házhoz vitelének" fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Vácott
márc. 7
17:28
A Budapestre látogató turisták felé nyitna a Műcsarnok (Gondola)
A magyar fővárosba látogató turisták felé nyitna programjaival a Műcsarnok - mondta el Bán András, a múzeum vezető kurátora szerdán Budapesten
márc. 7
17:30
Tuzson: újabb brüsszeli kampányjelentés készült (Gondola)
A Magyarországról szóló brüsszeli országjelentés egy újabb kampányjelentés, Brüsszel beavatkozik a magyar választási kampányba, a jelentéssel pedig az ellenzéket segíti - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
márc. 7
17:36
Kiss J. László: a párhuzamos társadalmak párhuzamos törvénykezést hoztak magukkal (Infostart)
Közép-Kelet-Európa előnyére válna, ha nem Martin Schulz lenne az új német külügyminiszter - mondta Kiss J. László az InfoRádió Aréna című műsorában. A Corvinus Egyetem tanára arról is beszélt, hogy Magyarország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Németországba kevesebb menekült érkezzen.
márc. 7
17:36
Észak-Korea halandó leszerelni atomfegyvereit (ProfitLine)
Dél-korai diplomaták egyeztetéseket folytattak Észak-Koreával, melynek során Kim Dzsongunnal is személyesen tárgyaltak.
márc. 7
17:36
A nők még mindig sokkal rosszabbul keresnek, mint a férfiak (Portfolio)
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) a nemzetközi...
márc. 7
17:36
Egész évben borfesztivál (Márkamonitor)
Közel 15 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország 2017-ben, amelynek mintegy felét exportálta külföldre. Az európai vásárlók a Királyleánykát, a Tokaji Furmintot és a Szürkebarátot keresték a leginkább.
márc. 7
17:39
Tárgyalásokat folytatnak Törökországgal a lázadók (ATV)
Tárgyalásokat folytatnak kelet-gútai lázadók Törökországgal egy megállapodás érdekében, amelynek keretében a felkelők 240 harcosukat evakuálnák a szíriai kormányerők által ostromlott, Damaszkusz környéki területről, ami megteremthetné egy 24 órás tűzszünet feltételeit - közölte a dpa német hírügynökséggel a Kelet-Gútát többedmagával uraló Fajlak ar
márc. 7
17:42
Rekordot döntött Musk új rakétája (Blikk)
Elon Musk (46) újabb nagy dobása: a milliárdos vállalkozó cége útnak indította az űrbe az ötvenedik Falcon 9 rakétát, amely egy autóbusz méretű spanyol kommunikációs műholdat szállított. A rakomány több mint 6 tonnát nyomott, ezzel pedig rekordot állított fel a SpaceX, ekkora terhet még semmilyen hordozórakéta nem szállított.
márc. 7
17:42
Kitalálja, hány nő van a világ 100 leggazdagabb embere között? Itt a lista (Blikk)
A Forbes magazin 2018-as, a világ leggazdagabb embereit összesítő listáján idén tíz nő is bekerült az első 100-ba.
márc. 7
17:42
Lemondott Gianni Pittella (Gondola)
Lemondott Gianni Pittella az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata képviselőcsoportjának frakcióvezetői posztjáról, miután a Demokrata Párt színeiben beválasztották az olasz törvényhozásba - jelentették be szerdán Brüsszelben
márc. 7
17:44
Jessica Alba végre megmutatta, milyen cuki a kisbabája – fotó (Blikk)
Két hónapos már Jessica Alba kisfia.
márc. 7
17:44
Nyolc pártlistát vett nyilvántartásba az NVB szerdán (Gondola)
Nyolc országos pártlistát és egy nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán
márc. 7
17:45
"Eladta lelkiismeretét a maffiának" - Bizalmatlansági indítvány Fico ellen (Alternatív Energia)
Államcsíny történik a kormányfő szerit.
márc. 7
17:46
Pucér cicik, jó étvágy: Kim Kardashian egy szál mellben falatozott – fotó (Blikk)
Kim Kardashian imádja mutogatni rajongóinak formás idomait, akik egyenesen oda vannak a posztjaiért.
márc. 7
17:46
Végső búcsút vettek Tahi Tóth László színművésztől (Gondola)
Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben
márc. 7
17:47
EB: uniós pénzt kell visszafizetnie a volt pártelnöknek (Alternatív Energia)
Közel 100 millió forintnyit költött jogtalanul.

Keresés