A nukleáris biztonsági terv részeként a gyógyszertárakban keddtől ingyenesen vehetők át jódtabletták Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.
Az utóbbi években különösen feltűnő Európában a baloldal gyengélkedése. A lapunk által megkérdezett elemző azt állítja: ennek fő oka, hogy nem találtak megoldást a migrációs válságra.
A Minner 2015 márciusa óta tölti fel a vállalkozási, üzleti ötleteket az oldalra. Ezek között vannak könnyen, kevés pénzből megvalósíthatóak, illetve startup ötletek is. Ezt a cikket, összefoglalót azért hoztam létre, mert nem csak a vállalkozási ötletek rovatban találsz ötleteket, illetve nem csak a számozott vállalkozási ötletekre érdemes ránézne
Többek között a BlackRock, Soros György és nagy állami befektetési alapok (például a szingapúri és a szaúdi) is érdeklődnek a Deutsche Bank vagyonkezelési üzletágának IPO-ja iránt - írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra...
USA - 20 dolláros adóval sújtanák az internetes pornót a törvényhozók, ráadásul nagyon megüthetik a bokájukat azok, akik megpróbálják kikerülni a szabályt.
Március 15-e minden felmérés szerint a legnépszerűbb ünnepünk. Még akkor is, ha a valóságban szinte minden, az ünnepségeken megidézett részlet másképp történt. A GEO magazin márciusi címlaptörténete Nyáry Krisztián fordulatos cikkével számol le a tévhitekkel
Meghatározó a nők szerepe a gazdaság versenyképességében, és az elmúlt években 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon a nők és a férfiak bérkülönbsége.
Jön a húsvét és vele együtt a Magyar Postánál a növekvő csomagforgalom. Ezért a Posta néhány jó tanáccsal szolgál, hogy megússzuk a bosszankodást az ünnepek alatt.
Két hétig tartó bojkottot hirdetett Nicolae Robu temesvári polgármester ellen és tüntetőleg kivonult az elöljáró sajtóértekezletéről kedden az újságírók többsége, tiltakozásul amiatt, hogy Robu több ízben sértegette az őt bíráló médiumok képviselőit.
Új tájékoztató kisfilmek segítségével ismerteti a Kúria, miként történik a panaszok intézése, és hogyan zajlik a választási és a népszavazási ügyek felülvizsgálata.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője szerint az április 8-ai országgyűlési választás tétje az, hogy az országnak van-e európai jövője, lesz-e fejlődési lehetősége, valamint visszatér-e a szabadság és az emberi méltóság az „iskolapolgárok” életébe.
A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens kivizsgálásába.
Negyven országos pártlistát jelentettek be a kedd délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Irodánál (NVI), emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, 53 országos lista lehet a választáson.
Bármennyire is szomorú, de igaz: Egy friss tanulmány készítői szerint esélytelen, hogy hű marad önhöz a párja, ha egyszer már megcsalta, írja a freundin.de.
Új, online platformot indított útjára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), ami összegzi az eddig összegyűlt információt a világ erdeinek állapotáról és az aktuális trendekről.
Kim Dzsong Un a hét elejei, a két Korea között példa nélkülinek számító vacsorán elmondta, „a nemzeti újraegyesítés új történelmét” akarja megírni. Ezt követően jelezték a dél-koreai tárgyalódelegáció tagjai, hogy Észak-Korea részéről az is elhangzott, hogy hajlandók lennének tárgyalásokat folytatni Amerikával a nukleáris fegyverkezésük feladásáról
Napjainkban is él az Obama-éra és a spekuláns Soros György által támogatott, erőszakot kiváltó politika, amelyet az ENSZ égisze alatt működő Emberi Jogi Tanács folytat.
Negyven országos pártlistát jelentettek be a keddi határidőig a Nemzeti Választási Irodánál, emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, összesen 53 országos lista lehet a választáson.
Elvileg már holnap dönthetne az Európai Bizottság az USA által kivetni tervezett büntetővámok „megtorlásáról”, azonban nem tűnik túl valószínűnek, hogy ilyen gyorsan ellenlépésekről döntsenek, főleg úgy, hogy Trump hivatalosan még ki sem hirdette az acél és alumínium vámokat.
A tartósan monitor előtt ülők kevesebbet pislognak, ami a szem kiszáradásához, és ezáltal a látás minőségének romlásához vezet. Percenként átlagosan 22-24-szer pislogunk. Ha sokáig mereven nézünk valamit, pl. monitort, vagy olvasáskor ez a szám 7-10-re csökken.
A Mercedes-AMG számtalan ízelítővel igyekezett éberen tartani rajongóit a vadonatúj négyajtós GT bemutatóját illetően, azonban lássuk be, ezek nélkül is éppen eléggé vártuk már, hogy a tavalyi koncepció végre sorozatgyártású formában is megelevenedjen. Jelentem, végre eljött a pillanat, ugyanis a csillagosok a Genfi Autószalon nyitónapján lerántották a leplet a különleges négykerekűről, ami…
Az amerikai elnök március 1-jén az acél- és alumíniumipari termékekre kivetett importvámok tervével sokkolta a világot, alaposan elrontva ezzel az amerikai részvénypiaci hangulatot. A MarketWatch az elmúlt napok eseményei uán megvizsgálta...
A második etapjával folytatódott a szezon előtti hivatalos tesztelés a Forma–1-ben. A csapatok az újabb négynapos szakaszt is Barcelonában, a Circuit de Catalunya versenypályán töltik.
A Kúria szerint azzal, hogy a lapnak szinte minden egyes oldalán megjelenik Németh Szilárd neve, fényképe, a róla szóló tudósítás önmagában elegendő a választói akarat befolyásolására.
A Hyundai egyelőre csak tanulmányautóként hozta a Le Fil Rouge ötajtós sportkocsit, ám jól figyeljünk, mert a részletei visszaköszönnek majd az új modelleken.
Az épületek, a légkondicionáló berendezések, a közlekedés, az ipari tevékenység mind-mind hőtermeléssel jár. A sűrűn lakott térségek annyira megemelik az adott hely hőmérsékletét, ami felborítja a környezeti egyensúlyt, és az ott élők egészségére is hatással lehet.