A társadalmi nyomás és a közösségi média platformok erősen befolyásolják költési szokásainkat – derül ki az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, amelyben 24 országból 24 401 európai – köztük 1006 magyar – fogyasztó véleményét kérdezték.
Kemény válaszra számíthat Oroszország, ha bebizonyosodik, hogy köze van Szergej Szkripal volt orosz-brit kettősügynök megmérgezéséhez - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter a londoni parlamentben kedden.
Öt járás 104 települését és mintegy százezer embert érint a Végtelen lehetőség elnevezésű kísérleti program, amely a leghátrányosabb helyzetű régiók felzárkózását segíti elő a legjelentősebb civil és egyházi szervezetek, szeretetszolgálatok bevonásával – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért f
A magyar alapítású, mára globális IT vállalattá vált LogMeIn Inc. amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye 93,3 millió dollárt ért el tavaly a negyedik negyedévben, így éves nyeresége megközelítette a 99,5 millió dollárt, szemben az egy évvel korábbi 1,9 millió, illetve 2,6 millió dollárral, a növekedés meghaladta saját korábbi előrejelzés
2017 negyedik negyedévében nem változott az eladó új lakások száma Budapesten, a szeptemberi kínálathoz hasonlóan az év végén 7450 lakásból választhattak a vevők, ami viszont egy évvel korábbi kínálat közel másfélszeresét jelenti...
Életünk során az örömök és a sikerek mellett sajnos számos pofonnal, óriási csalódással is szembe kell néznünk, és bizony van, hogy hosszú ideig nem áll mellénk a szerencse. Így van ez az Oltári csajok cserfes Pirosával is, akit csalódás-csalódás hátán ért az elmúlt időszakban. Nagyon úgy fest, hogy a lány nem bírja tovább a megpróbáltatásokat, és
Az ezerhétszáz harcos eddig az Iszlám Állam ellen harcolt, de ezentúl az Olajág fedőnéven indult, kurdok lakta területeket célzó török offenzíva elleni védelmet erősítik.
Lezuhant egy orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette – közölte kedden az Interfax.
Az elmúlt évben Európa-szerte jelentősen növekedett az online kémkedés, a digitális úton terjesztett manipulatív politikai kísérletek és egyéb számítógépes támadások száma, bonyolultsága és jellege - közölte a holland hírszerző szolgálat (AIVD) kedden közreadott éves jelentésében.
Nem veszélytelen a szocialisták szövetsége a Párbeszéddel – vélekedett Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint ha a jelenlegi ellenzéki erők lennének többségben a parlamentben, megkísérelnék a kormányalakítást. Az ellenzéki visszalépések pedig súlyos anyagi veszteséget jelentenének a kisebb pártoknak.
Szakértők szerint a május 25-től hatályos uniós adatvédelmi rendelet hazai végrehajtásának sikeréhez egyebek mellett elengedhetetlen a foglalkoztatással összefüggő és az egészségügyi adatkezelések egységesítése, a mikrovállalkozások mentességi szabályainak pontosítása, illetve a bírságok rendszerének megalkotása.
A katolikus egyház körül immár hosszú ideje zajló pedofilbotrány kirobbanása óta George Pell bíboros személyében a legmagasabb rangú egyházi személy bírósági meghallgatása kezdődött Ausztráliában.
Megkezdődött kedden az állam által biztosított ételosztás a migránsoknak az észak-franciaországi Calais-ban a város két különböző pontján, de a helyszíni tudósítások szerint nagyon kevesen jelentek meg az első napon.
A Deutsche Börse közzétette, hogy a kritériumoknak való megfelelés alapján hogyan alakítja át március 19-én a legfontosabb német indexeket. A DAX-ból kikerül a ProSiebenSat.1 és bekerülnek a 2015-ben a Bayerből leválasztott műanyagipari...
Két hónap sem telt el azóta, hogy a Ford Amerikában bejelentette a Mustang Bullitt verzióját, amely az idén 50 éves Bullitt című film főszereplőjének, kíván emléket állítani. A tavaly leleplezett aktuális Fastback (kupé) Mustangon alapuló különleges modell nem csak egyedi sötétzöld fényezésének, hanem finom technikai megoldásainak is köszönhetően rendkívül kívánatos.
A Toyota bejelentette, hogy az év végéig leállítja a dízelüzemű autók értékesítését Európában - idézte a japán járműgyártó Európáért felelős elnök-vezérigazgatóját a Deutsche Welle német közszolgálati médium. Johan van...
Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten - derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből.
Alapos átalakuláson megy át a Richter, alapvetően generikus gyógyszergyártóból egyre inkább egy originális készítményeket előállító céggé válik. A folyamatban azonban porszem került a gépezetbe, nem is kicsi, a Richter egyik legfontosabb...
Nevéhez hűen a békét szolgálja, vagy újabb feszültségeket szít március 15-én a Békemenet - ebben sem volt egyetértés a Csatt felvételén Németh Péter, Stefka István, Pető Péter és Bencsik Gábor között. Az Egyenes Beszéd után adásba kerülő műsor felvételén abban sem volt egyetértés, hogy ki, milyen álláspontot képvisel menekültügyben.
Egy magyar orvoscsapat, – Csókay András, Pataki Gergely és Hudák István – választ szét egy fejénél összenőtt bangladesi sziámi ikerpárt. Múlt héten az egyik szakember már két operációt elvégzett, amelyekkel előkészítette az április végi és a szeptemberi további műtéteket.
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.