A Magyar Bankszövetség üdvözli a jegybank legújabb ajánlásait a hitelezés kockázatainak csökkentésére, egyben további előírások felülvizsgálatára is javaslatot tesz.
Kivégeztek egy szumátrai tigrist a helyi lakosok egy észak-indonéziai faluban, az állatvédők hiába próbálták megmenteni. A falu lakosai szerint ugyanis az állat veszélyes a közösségre, nem számít, hogy egy kihalófélben levő állatról van szó. Mindezt azért, hogy megtudják, valóban egy természetfeletti lényről van-e szó.
Egyre népszerűbb az online ételrendelés Magyarországon is, a magyarok 49 százaléka használ valamilyen online platformot arra, hogy ebédjét, vacsoráját házhoz szállíttassa.
A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára marad, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Legalább hét gyerek ellen elkövetett nemi erőszak és szexuális bántalmazás gyanújával eljárás indult egy 32 éves francia rendőr ellen, akit eredetileg egy másik ügyben egy ismerőse jelentett fel - erősítették meg igazságügyi források kedden a Le Parisien című napilap értesülését.
Mintegy tízezer háztartásban méri fel a háztartások költségvetési és életkörülményeit 2018. március 1. és május 10. között a Központi Statisztikai Hivatal.
Érdekes fejtegetést osztott meg hallgatóságával Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a gazdaságpolitikai pólusokról, közvetlenül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Matolcsy György jegybankelnök...
A kriptodevizák mögött álló blockchain-technológia az egyik leginkább túlhypeolt dolog a világon - véli Nouriel Roubini, elismert közgazdász. Hozzátette: a technológiai megoldások, melyet a blockchaintől remélnek, szinte mind alaptalanok...
A tavaly év végi folyamatok folytatódását várják a piaci elemzők a kedden megismert részletes GDP-adatok fényében: továbbra is a fogyasztás és a beruházások növekedése lesz a legfontosabb húzóerő.
Nem egyedi eset, hogy valaki karriert vált és akár az eredeti foglalkozásától gyökeresen eltérő pályára lép. Van, aki például egy 40 milliárd dolláros alap kezelése után farmot vesz magának és tejet kezd árulni. Graham Birch megunta...
Mióta 1993-ban az Arconic Inc. megkezdte magyarországi tevékenységét, több mint 550 millió amerikai dollárt fektetett be, és jelenleg 2300 embert foglalkoztat.
Csúcstalálkozót tart Szöul és Phenjan Észak- és Dél-Korea határán áprilisban – jelentette be kedden a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal miután visszatért Észak-Koreából Mun Dzse In dél-koreai elnök küldöttsége.
A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára maradjon, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint (137 millió dollár) értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyárt
A Lexus már korábban bejelentette, hogy Genfben leleplezi az UX-et, és amióta már néhány képet is megmutattak nekünk az autóról, kifejezetten kíváncsian vártuk a bemutatót. Most végre ez a pillanat is eljött, így minden részletet megtudhatunk a japán prémiummárka vadonatúj, eddig még sosem létező modelljéről, ami az egyre népszerűbb és folyamatosan növekvő kompakt SUV szegmensben kíván új…
Kína 6,5 százalék körüli gazdasági növekedést tervez az idei évre, és folytatja a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok csökkentését – ez szerepel a parlament elé terjesztett kormányzati jelentésben.
Négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait az LMP, a büdzsé 20 százalékát fordítanák erre a területre - mondta keddi i sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt.
Sok híresség úgy érezte, hogy a saját nevén nem tudna nagy karriert befutni, ezért születési nevüket megváltoztatták. Vagy éppen mások gondolták így...
Az új megbízott egyik fő feladata a jövőre tervezett ENSZ-klímaértekezlet támogatása és a sikert szolgáló konkrét ötletek összefogása, a résztvevők mozgósítása, a cselekvés elősegítése lesz.
Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka, közölte az MNB. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása –…
Nagyszabású világrekord kísérletre készül a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - 2018. március 11-én több ezer kisgyereket emelnek majd magasba országszerte.
Különös kapcsolat volt Hosszú Katinka és volt párja, Shane Tusup között, ami a magyar úszó sikereihez is hozzájárult – vélekedett Hargitay András az ATV Start című műsorban. A volt úszókapitány úgy véli, hogy a magyar úszófenomén egész éve rámehet a szakításra, amit az is bizonyíthat, hogy idén „gyakorlatilag még semmilyen eredményt” nem ért el. Az
Hivatalosan most határozza meg az Országos Népi Gyűlés a kormány által javasolt irányvonal helyességét, s egyben ezen a fórumon kap jogi erőt az elnök-pártfőtitkár „örökös” pozíciója.
Könyvet írt Feszített víztükör címmel Hargitay András, egykori világbajnok úszó, a válogatott volt szövetségi kapitánya, amelyben az úszószövetség működéséről, Hosszú Katinkáról és Shane Tusupról is elmondja a véleményét, és az olvasó elé tár eddig nem ismert történeteket is a sportág közelmúltjából.
Nem egyedi eset, hogy valaki karriert vált és akár az eredeti foglalkozásától gyökeresen eltérő pályára lép. Van, aki például egy 40 milliárd dolláros alap kezelése után farmot vesz magának és tejet kezd árulni. Graham Birch megunta...
A tavaly év végi folyamatok folytatódását várják az elemzők a kedden megismert részletes GDP-adatok fényében: továbbra is a fogyasztás és a beruházások növekedése lesz a legfontosabb húzóerő.
Kisbefektetőknek tartott szemináriumot hétfő délután az Aegon Alapkezelő, ahol többek között az olajipar jövője mellett a befektetési lehetőségek is szóba kerültek.