Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd - erről küldte meg tervezetét pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.
Tizenegy palesztin meghalt és több mint ezeregyszáz megsebesült izraeli katonák lövéseitől a Gáza övezet és Izrael határán zajló nagyszabású palesztin tüntetéseken
Egy kaliforniai bíró csütörtökön kimondta, hogy a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt...
Idén március 30-án kezdődik a pészah ünnepe, amikor a zsidóság az egyiptomi kivonulásra, a rabszolgaságból való szabadulásra és a tizedik csapás – az elsőszülöttek halála – elkerülésére emlékezik
A francia kormány jövő héten mutatja be a választási kampányban Emmanuel Macron államfő által megígért intézményi reformtervezetet, amely a parlamenti képviselők számának 30 százalékos csökkentését és a választási rendszer arányosabbá tételét célozza - jelentette be pénteken a francia elnöki hivatal
A belga kormány 15 százalékkal csökkentette Fülöp belga király testvérének, Laurent hercegnek ez évre szóló járandóságát a diplomácia szabályainak súlyos megsértése miatt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken
A Fidesz szerint amennyiben jövő vasárnap "Soros jelöltjei" kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot, amely így elveszti a mindennapok, a nők, a gyermekek biztonságát
Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje - adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál.
Ilan – Két éve hagyta el fényképezőgépét a tengerben Cubakara Szerina, ám a japán diáklányt váratlan öröm érte: csodával határos módon sértetlenül került elő a szerkezet.
– Adrenalinban aztán nem volt hiány: csak úgy dübörögtek a lóerők, pattogtak a motorok és hördültek fel a nézők egy-egy trükk láttán az X-Trial világbajnokság i állomásán.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint megingott az európai emberek biztonságérzete az elmúlt években, bizalmatlanná váltak és felismerték azokat a migrációval járó negatívumokat, amelyeket az Európai Unió politikáját irányítók vagy az ENSZ-ben készülő migrációs csomag szerzői nem akarnak elismerni
Szeptember közepén ítélték Párizsnak a 2024-es nyári olimpiát, de máris félmilliárd euróval (156 milliárd forint) nőtt a rendezés költségvetése a francia kormány jelentése szerint.
– Több mint egy éve szabadúszóként dolgozik Gundel Takács Gábor (53). A műsorvezető az MTVA-ból való tavaly februári távozása óta csak a TV2 képernyőjén tűnt fel, vezetve annak egyik ikonikus vetélkedőjét, az Áll az alkut.
Azt követően, hogy az elmúlt évek stagnálását követően úgy látszott, elhárultak az akadályok és 2019-re megépülhet a Magyarország számára is nagy jelentőségű horvátországi LNG-terminál, most úgy tűnik, további csúszást szenvedhet...
Azt követően, hogy az elmúlt évek stagnálását követően úgy látszott, elhárultak az akadályok és 2019-re megépülhet a Magyarország számára is nagy jelentőségű horvátországi LNG-terminál, most úgy tűnik, további csúszást szenvedhet...
Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje - adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál
A múlt héten kiadott világranglistán a 60. helyen állt Fucsovics Márton, hazánk első számú férfi teniszezője. Magyar férfi játékost 1985 óta nem jegyeztek ilyen előkelő helyen a rangsorban.
Mézeskalács-díszítéssel, tojásfestéssel és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb népszokásokkal és hagyományokkal ismerkedhetnek meg a látogatók a húsvéti hétvégén a Budapesti Tavaszi Vásáron, a belvárosi Vörösmarty téren.