Kilenc év 10 hónap fegyházbüntetést szabott ki kétrendbeli, szervezett csoport által elkövetett erőszakos zsarolás címén egy moszkvai bíróság az orosz szervezett alvilág Sakro Molodoj (Ifjú Sakro) néven elhíresült főnökére, Zahar Kalasovra.
Különös, új felhasználási módját találták meg izraeli kutatók annak a fafajtának, amelynek tövises ágaiból a keresztény hagyományok szerint Jézus töviskoszorúját fonták. A kutatók szerint a faj segíthet a klímaváltozás, valamint az egyes térségek elsivatagosodása elleni küzdelemben is.
Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Többfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar is kialakulhat. A délire forduló szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között várható, az Északi-kö
Márciusban emelkedett ugyan az infláció Németországban, de a várakozásoknál kisebb mértékben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett első becslése szerint.
Vállalkozói tevékenységnek minősül, ha egy alapítvány a szociális céljaival összhangban lévő tábort szervez, de az ár egy részét a jelentkezőknek meg kell téríteniük? – kérdezte olvasónk. Magos Zoltánné adószakértő válaszolt.
A könyv legnagyobb előnye talán az, hogy jól felépítve, átláthatóan rendszerez és ad át egy jól hasznosítható tudásanyagot, úgy, hogy a szerzők a világháló előnyeire és hátrányaira egyaránt felhívják a figyelmet.
A kereszténység hitbéli kérdés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjúban. Hozzátette, ez a keresztény hit kultúrát is létrehozott. Ettől érezzük magunkat itthon Európában. Megjegyezte, Európában mindenki keresztény, függetlenül attól. hogy miként talál utat Istenhez.
Lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat csütörtök este, mert a Felsőcsatári úti kereszteződés közelében a magasságkorlátozó kapu alá szorult egy kamion - közölte az az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Mérsékelten pozitív kezdésből viszonylag lendületes erősödésbe fordultak csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek. A BUX 1,29 százalékos emelkedéssel zárt.
Összeszedtem nektek egy rakás tojásfestős ötletet, hogy egy helyre gyűjtve is megtaláljátok. Az elmúlt években jobbára a hagyományos tojásfestési technikákkal foglalkoztam, idén viszont egy kicsit modernebb mintákat is hoztam. Válogassatok kedvetekre!
Csaknem 64 ezer iPhone-tulajdonos indított pertársaságként közös polgári peres eljárást Dél-Koreában az Apple és helyi leányvállalata ellen régebbi mobiltelefonok teljesítményének szándékos korlátozása miatt - jelentette pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Az Oumuamua alakjára leltek magyarázatot amerikai és francia asztrofizikusok: vélhetően óriásbolygókat tartalmazó csillagrendszerből származik, innen eredeztethető különleges, szivarszerű alakja - vélik amerikai és francia asztrofizikusok.
Az egyházak igyekeznek megtölteni az ünnepet az „örök üzenettel, hogy vezet út a halálból egy új életbe”, az áldozathozatal nem az utolsó állomása az életnek, van folytatás, és az „fölfelé visz”.
Immár példaképekként, ezekben a hetekben is oda kell figyelniük magukra, minden megnyilvánulásukra – jegyezte meg az olimpiai bajnok férfiváltónkból a vb-n összetettben ezüstérmes Liu Shaolin Sándor.
Meg-megszakad a kampánykörút, mert szelfizni muszáj. Olyan lett az Orbán-szelfi, mint régen volt az autogram. Gyűjtik, körbeküldik, terjed a Facebookon, mint egy vírusvideó.
Csaknem 64 ezer iPhone-tulajdonos indított pertársaságként közös polgári peres eljárást Dél-Koreában az Apple és helyi leányvállalata ellen régebbi mobiltelefonok teljesítményének szándékos korlátozása miatt.
Korszerű, Közép-Európa egyik legmodernebb készház gyártó üzeme kezdi meg működését Hajdú-Bihar megyében. Az egymilliárd forintos beruházásból létesített üzem évente 300 házat gyárt majd. Az üzemet március 29-én adták át Polgáron.
A gyógyszerfejlesztésnek csak a felfedező kutatások adhatnak lendületet: amint megfejtjük a betegségek mögötti idegsejthálózati vagy molekuláris mechanizmusokat, megvan az újabb gyógyszercélpont – vallja Freund Tamás, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa, aki szerint belátható időn belül gyógyíthatóvá válhat az Alzheimer- és a Parkinson-k
Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter, a Bundestag elnöke továbbra is bízik abban, hogy a britek meggondolják magukat, és az Egyesült Királyság mégsem lép ki az Európai Unióból - derül ki abból az interjúból, mely a Funke...
A húsvét előtti napok egyértelmű forgalomnövekedést hoznak a kereskedelemben. A boltok többsége ugyanis rövidített nyitva tartással üzemel a négynapos ünnep alatt, így mindenki még ezt megelőzően szerzi be, vagy már szerezte be a hozzávalókat a húsvéti ételekhez. Az üzletek szombaton a szokásos rendnek megfelelően lesznek nyitva, nagy részük azonba