A vasúti felsővezetéket megjavították, és ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a Mávinform legfrissebb közleménye szerint.
Egy ingatlanos átverésről szól Spiró György Széljegy című új drámája, amely közben naivitásról, kisstílűségről és a mai társadalom állapotáról is egészen pontos képet fest.
Az IFAB szombati ülésén szavazott a reform mellett, amelynek bevezetéséről véglegesen és részleteiben a nemzetközi sportági szövetség, a FIFA vezérkara határozhat március közepi, kolumbiai összejövetelén.
A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.
A kormány internetes videóban hívja fel a figyelmet a március 15-i állami ünnepségre - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton az MTI-vel.
Az alapkészségek, az írás, a szövegértés, a digitális alapismeretek fejlesztését, az idegennyelv-oktatást, az intézményi autonómia helyreállítását és a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének, tanítási szabadságának erősítését szorgalmazták ellenzéki pártok képviselői a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szombati budapesti fórumán.
A címvédő Győri Audi ETO KC nyolc góllal győzött a dán bajnok Nyköbing FH otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, szombaton.
A Testről és lélekről mellett egy másik magyarért is szoríthatunk a hétfő hajnali Oscar-gálán. Doron Anita a legjobb animációs filmre jelölt A kenyérkereső forgatókönyvét írta.
A piaci szereplők többsége egyelőre a bitcoinban csak a piaci lufit látja. Pedig a bitcoin elavult technológia, a blokkláncrendszerek és az okosszerződéseket kezelő kriptovaluták viszont tényleg képesek átalakítani gazdasági életünket – a bitcoin árazásától függetlenül.
A Porsche terve szerint jövőbeni repülő autója felett az utasnak is volna némi ellenőrzése, de nem lenne hozzá szükség vezetői engedélyre, mert a jármű legtöbb funkciója automata volna – írta az Automobilwoche.
Pár nappal ezelőtt Floridában újabb iskolai lövöldözés történt, mely 17 ember halálát okozta. Az egész világ Parkland-re figyelt pár napig, aztán ahogy lenni szokott, kikerült az érdeklődés középpontjából ez a tragédia is. Azok a gyerekek és felnőttek, akik átélték a szörnyűséget, ottmaradtak az értelmetlen és erőszakos halál feldolgozhatatlan gyás
Orbán Viktor 2010-ben esküt tett a Magyar Köztársaság alkotmányára és „az első percben beletörölte a lábát. Én ugyanezt fogom tenni a Fidesz alaptörvényével” – mondta az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje.
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) egyhangúlag igent mondott a videobírós technológia (VAR) használatára, így a játékvezetők munkáját segítő új rendszert akár már a nyári, oroszországi világbajnokságon alkalmazhatják.
A szerelem mindent legyőz – még a pluszkilókat is! Kozma Dominik (26), a gyorsváltóval világbajnoki bronzérmes úszó elhatározta, nem hagyja el többet magát, eb-ben pedig fitneszedző menyasszonya, Szabó Zsófia is segíti.
Tízmilliárd forintos európai uniós támogatással 2020-ig a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. kiépíti az Egységes európai vonatbefolyásoló rendszert (ETCS L2) a Szombathely-Szentgotthárd közötti vonalon, amellyel jelentősen javul a közlekedés biztonsága – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Sopronban.
Török harci gépek bombázták szombaton a szíriai kormányhoz hű csapatok állásait az északnyugat-szíriai Afrín körzetében, a légicsapásban legkevesebb 36 harcost megöltek - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.
Évekig nem fizetett első házasságából született gyermek után tartásdíjat Emilio, így a tartozást végül végrehajtók vasalták be a zenészen. A tartásdíról elmondható, hogy minden gyermektartási per más és más, de általában...
Az uralkodónak óriási szerencséje volt, mert a golyó célt tévesztett. A titkosszolgálatok főként azért titkolták el az eseményt, mert attól tartottak, hogy a brit uralkodóház tagjai soha többé nem mennek el Új-Zélandra.