Perzsa párduckölyköt és fehér bengáli tigrist etettek a vadvilág világnapján rendezett látványetetésen a Nyíregyházi Állatparkban szombaton. Az ENSZ Közgyűlése 5 éve döntött arról, hogy március 3-át a vadvilág világnapjává nyilvánítja, mert a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (CITES) ezen a
Több módon is el lehet azt érni, hogy egy weboldalon vagy Youtube-csatornán ne jelenjen meg az üzemeltető által nem kívánt tartalom hirdetés formájában – hívta fel a figyelmet a kiberbiztonsági szakértő. Krasznai Csaba kiemelte: ezt hirdetési blokkoló beállításával el lehet érni. Ebben az esetben az üzemeltető saját maga adja el hirdetési felületei
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, "a maffiabaloldal miniszterelnök-jelöltje" programismertetésében elhallgatta, hogy mit tenne Magyarország legfontosabb sorskérdésében.
Coronariának orvosi szaknyelven a szívet ellátó verőeret nevezzük. Ennek az érrendszernek a meszesedését hívjuk coronariasclerosisnak. A nyugat-európai országokban, az Egyesült Államokban és nemkülönben hazánkban is a vezető halálokok közé tartozik a coronariasclerosis és az ebből eredő szívizominfarktus, valamint a hirtelen szívhalál.
Több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, ráadásul 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött A több mint 559 ezer kérelem túlnyomó...
Több mint egy hét után az ország nagy részén ismét többfelé volt fagypont fölötti hőmérséklet - írta szombaton Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a jövő héten "határozott" melegedés várható.
A megerősített biztonsági szabályok következtében egyszerű halandók nem juthatnak be az Oscar-gálára, de egy bizonyos – igaz, kissé borsos – áron mégis a hollywoodi sztárok közelébe kerülhetünk – írta a Marketwatch szombaton.
Idén 90. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat. Rendszerint az év utolsó februári vasárnapján rendezik meg a díjátadó ceremóniát, ami idén a téli olimpiai játékok miatt csúszott át március negyedikére.
Felgyorsítaná a tervezett adóharmonizációt Németország és Franciaország válaszul az Egyesült Államok által bevezetett adócsökkentésre - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton szokásos hétvégi videóüzenetében. Úgy döntöttünk...
Több mint egy hét után az ország nagy részén ismét többfelé volt fagypont fölötti hőmérséklet - írta szombaton Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a jövő héten "határozott" melegedés várható.
Olvasónk több országot érintő szállítási, értékesítési folyamat áfájáról és számlakezeléséről kérdezett. Dr. Kelemen László adószakértő, jogász válaszolt.
A legjobb hazai szakemberek összefogása segíti a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) munkáját, az új magyar országmárka megalkotása során. Egy jó stratégia akár évtizedekre meghatározhatja a külföldiek Magyarországról kialakított képét.
Felgyorsítaná a tervezett adóharmonizációt Németország és Franciaország válaszul az Egyesült Államok által bevezetett adócsökkentésre - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton szokásos hétvégi videóüzenetében. Úgy...
Több mint egy hét után az ország nagy részén ismét többfelé volt fagypont fölötti hőmérséklet - írta szombaton Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a jövő héten "határozott" melegedés várható.
Idén is a Kolbász- és sódarmustrával indul a gasztrokulturális fesztiválok szezonja Gyulán. A rendezvényre március 16. és 18. között várják a közönséget a várkertben.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőre tíz percnél is kevesebb idő alatt találta meg azt a kölcsönzőből ellopott autót, amit az osztrák hatóságok köröztek.
Magyar rekordot állított fel lovasakrobata-produkciójával Richter Kevin szombaton a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a két lovon álló artista lábai között egyenként tizennyolc ló vágtatott át - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.