Hat éven keresztül játszotta a Barátok közt Tildáját, amikor úgy döntött, otthagyja a sorozatot, hogy tanulhasson. Most már diplomás színésznőként dolgozik, aki folyamatosan keresi az igazit.
A 2017. december-2018. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 25 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A ráta a tavaly szeptember-novemberi időszak óta nem változott.
A Saxo Bank vezető közgazdásza, Steen Jakobsen szerint egy váratlan recesszió esetén akár 30 százalékos esés is jöhet a részvénypiacokon, a szakértő szerint a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak mellett más kockázatok...
A legnagyobb magyarországi kandalló- és kályhagyártó cég, a Wamsler SE a második salgótarjáni vállalkozás, amelyik a program keretében állami támogatást nyert el.
Átalakítja ösztönző rendszerét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), így a következő szezontól nem elsősorban azt fogják jutalmazni, ha valamelyik csapatban 20 év alatti játékos lép pályára, hanem arra próbálják sarkallni a klubokat...
A foglalkoztatottság tetőzik, a munkanélküliség padlón van - alig van már tér a további bővülésre. A közmunkások és a külföldiek közül is egyre többen a hazai elsődleges munkaerő-piacon helyezkednek el - a munkaerőhiány egyre nagyobb, továbbra is emelkedni fognak a bérek.
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó ajánlását az MKB Bank, a célár továbbra is 789 forint, ami 26 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál. A napokban megjelent közlemény szerint a Masterplast igazgatótanácsának...
Jelentősen ronthatja a látást a dohányzás, akár vakságot is okozhat – mondta Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi tanára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Theresa May brit miniszterelnök kudarcaként jellemezte kedden Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt a hat diából álló prezentációt, amellyel a moszkvai brit nagykövetség zárt tájékoztatón igyekezett bizonyítani más országok diplomatáinak, hogy Oroszország áll a Szkripal-ügy mögött
A hétfői felpattanást tegnap nagy visszaesés követte a tőzsdéken a címbeli két óriás vezetésével, ma igen rossz a hangulat, Húsvétra nyúl helyett medve érkezhet.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat nyomást gyakorolhat a magyar piacokra, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) esésre lehet számítani szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
A Bónusz Brigád a GKI Digital szakmai közreműködésével elindította a "Ti mondjátok el Magyarország véleményét" című kutatás-sorozatot. A sorozat ezúttal a 2 hét múlva esedékes országgyűlési választásokkal kapcsolatos várakozásokat, preferenciákat járja körbe.
Adatbázist építenek a "Soros-szervezetek" Magyarországon - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, a déli óráktól már többnyire erősen vagy közepesen felhős lesz az ég
Kiemelt génmegőrzési fejlesztési program indul 12,3 milliárd forintos támogatásból a következendő öt évben a nemzeti identitás szempontjából fontos mezőgazdasági örökség megőrzésére.
Locsolkodással, a népi élet bemutatásával, táncházzal és koncertekkel is várják a látogatókat a világörökségi Hollókőn a pénteken kezdődő húsvéti fesztiválon - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft
Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) is rábólintott a Görögországot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletének a megadására, így Athén már szerdán megkapja az összeg döntő részét.
Emberi mulasztás is közrejátszhatott abban, hogy múlt hét pénteken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy izraeli nő kis híján az életét veszítette.