Aki április 8-án nem lesz Magyarországon, de élni kíván szavazati jogával, az most szombatig, tehát március 31-ig jelezheti ezt a szándékát – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Pálffy Ilona arról is beszámolt, hogy már megérkeztek az első külhoni voksok.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető háromnapos nem hivatalos látogatást tett Pekingben, megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel - közölte szerdán a kínai állami média.
Jelentős adófizetési kötelezettséggel kell számolnia annak, aki a bedőlt devizahitele miatt a Nemzeti Eszközkezelőnek eladott lakását visszavásárolja, és azt hamarosan eladja, például azért, hogy a megromlott anyagi helyzetét rendbe hozza. Ismertetjük a jogszabályokat.
Az első Michelin-csillag megtartása és a második elismerés megszerzéséhez nagyon kemény és színvonalas munkára van szükség – hangsúlyozta Mészáros Ádám séf, miután az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme.
Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára szerint "benne volt a döntetlen" a Skócia elleni felkészülési mérkőzésben, melyen 1-0-ra kikapott a csapat, de azt is megjegyezte, hogy leginkább csak küzdött, s nem játszott jól az együttes.
Kórházba vitette háziorvosa Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt kedd este néhány vizsgálat elvégzésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Nyúl Péter figuráját Beatrix Potter (1866-1943) angol írónő, illusztrátor, természettudós és természetvédő teremtette meg, aki a saját rajzaival kiadott mesekönyveivel szerzett hírnevet.
Otthonról bevitt ágynemű, párna és lázmérő. Három, kórházban fekvő kisgyerek kálváriája. A beteg gyerekek ráadásul egy korábban, szintén a kórházban elkapott fertőzés miatt fekszenek már két hete az osztályon. Az édesanya Híradónknak elmondta: orvost is alig látnak, ráadásul az ápolók sokszor az alapvető higiénés körülményeket sem biztosítják a kór
Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták a vadászokat, akiket a felcsúti polgármester fiának vezetésével zártak ki a Békés megyei földterületeikről. Pereltek, és nyertek, de még nem jogerősen.
Az elégtétel a saját táborban azokhoz szól, akik otthagynák a zászlót. Ez a katonáit a végső ütközet előtt számolgató vezér kétségbeesett, de azért erőt sugárzó, „szelídnek” álcázott tanácsa.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető háromnapos nem hivatalos látogatást tett Pekingben, megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel - közölte szerdán a kínai állami média.
Nem nyugszik bele a nyári hőségriadó idején futótesztre küldött miskolci futballbíró lánya, hogy édesapja halálának máig nincs felelőse. Komlósi Olívia szerint édesapja még ma is élne, ha a labdarúgó szövetség megyei vezetői elhalasztják a tesztet. Az MLSZ korábbi belső vizsgálata szerint senki nem hibázott, de az ügyben azóta a rendőrség is nyomoz
A Brexit-tárgyalások előrehaladtával egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy mi legyen az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az EU-tag Írország (Dublin) közötti határ sorsa.
A CFO az a pozíció, amelyben rendkívül sokat dolgoznak, a sikereket azonban jellemzően a legfelső vezetők aratják le. A Portfolio novemberi Business and Finance Summit című konferenciáján átadásra kerülő "CFO of the year" díj támogatásával...
A Világgazdaság szerint évi ötvenmilliárd forintot költünk vitaminokra. A Portfolio a magyar gazdaság 2000 óta mért teljesítményéről közölt összeállítást. Ismét az olcsó import nyomja le a tojásárakat – írja a Magyar Idők.
A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Amióta diktátor lett, először látogatott külföldre. A dél-koreai és az amerikai elnökökkel tervezett csúcstalálkozói előtt kérte ki legfőbb szövetségese, Hszi Csinping örökös kínai elnök véleményét.
A Szépművészeti Múzeum épülete átfogó felújításon esik át, ez tette lehetővé, hogy gyűjteményének főműveiből Milánóban, Párizsban és Madridban és Argentínában is kiállítás nyílhatott.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető háromnapos nem hivatalos látogatást tett Pekingben, megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel - közölte szerdán...
Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon - írta a Magyar Nemzet szerdán, BKV-s belső forrásokra hivatkozva. A lap azt...
Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon - írta a Magyar Nemzet szerdán, BKV-s belső forrásokra hivatkozva.
Alig ért haza thaiföldi nyaralásábólm máris orvoshoz kellett mennie Bódi Gusztinak. Egy nap ugyanis arra ébredt, hogy nagyon szédül és felállni is alig tud. Amikor napokig lábra sem tudott állni, gyerekei azonnal orvoshoz küldték, de sajnos ez sem segített, hiszen a doktorok azóta sem tudják, mi okozza a szédülést.