Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 88. évében, Münchenben meghalt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának munkatársa, a németországi emigráció meghatározó alakja - tudatta a család kedden az MTI-vel.
A vállról indítható páncéltörők mellett 550 új autóra is futja a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programból. Első körben 250 új Suzuki Vitarát vehettek át.
Bódi Sylvi a Mikronéziai Szövetségi Államok Pohnpei nevet viselő gyönyörű szigetén tölti mindennapjait. Rajongóinak pedig megmutatta, hogyan sétálgat tangában az óceánparton.
A hétfőn nyilvánosságra került toxikológia vizsgálati eredményéből kiderült, hogy rendkívül magas volt a szintetikus opiát szintje Prince szervezetében, és ez vezetett a halálához.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész). Az erről szóló dokumentumot Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára és Turi Dénes, a Közész elnöke írta alá kedden Budapesten.
Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt égett le a kemerovói üzletközpont - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-szibériai városban a katasztrófa okairól és következményeiről kedden tartott tanácskozáson. Tüntetők a tragédia "igazi" adatainak kiadását követelték. Új részletek is kiderültek, például hogy zárva voltak a vészkijáratok.
Egy hedge fund a dél-európai részvények között keres menedéket a globális kereskedelmi háború elől, a londoni Amber Capital alapítója az elmúlt év emelkedése után további lehetőséget lát a régió részvénypiacaiban, amelyek a szakértő...
Az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 37 százaléka szavazna a Fidesz–KDNP jelöltjére, Herczeg Tamásra Békés megye 1. számú választókerületében. Tőle mindösszesen 4 százalékponttal lemaradva a jobbikos Kocziha Tünde a választók 33 százalékának támogatottságát tudhatja maga mögött. Az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltjére,
Egyedi ötlete támadt a Silversea hajózási vállalatnak, óceánjáró hajóját egyszerűen félbevágta, hogy utána bővíthesse. A fejlesztés 70 millió dollárt, átszámítva több mint 17 milliárd forintot emészt fel; cél az utasok élménynövelése.
Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP növekedése meghaladja az EU átlagát - áll a PayPal és a Deloitte Európa új tigrisei című tanulmányában.
Sós Csaba szövetségi kapitányt meglepte, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem vesz részt a szerdán kezdődő debreceni úszó országos bajnokságon.
Sikeres a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megújítása - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
Újabb, magántőke bevonásával megvalósuló gyűjtőállomással bővült a Mol Bubi közbringarendszer. A Skanska Magyarország Kft. támogatásával megvalósult a második, magántőke bevonásával létrehozott, Nordic Light Offices elnevezésű...
Néhányan talán emlékeznek még a Lynk & Co névre: a Volvót is tulajdonló kínai Geely 2016-ban mutatta be a svéd gyártó modelljeinek alapját használó vadonatúj márkát, és bár Európába azóta sem jutott el az új gyártó, hamarosan ez is megtörténik. A kínaiak ráadásul nemrég bemutatták a 02 névre hallgató kisebb crossoverüket, ami a nagyobb 01 és a szedán 03 mellett talán a legnépszerűbb típus lehet…
Már csak egy hónap van hátra a 2018-as matematika érettségi időpontjáig. Egy újdonság most közel 80 ezer érettségizőnek segíthet a matematika érettségi előtt.
A Toyota és Lexus 2018-ban együttesen 5150 hibrid elektromos autó értékesítésével számol Magyarországon, ezzel egyetlen év alatt 50 százalékkal növelné az idehaza újonnan eladott hibridek számát, és körülbelül 20 százalékkal bővítené a belföldi hibriautó-állományt.