Elmaradt a tavaly augusztusban elkészült sportpálya ünnepélyes átadása Kismaroson, ahol Rétvári Bence a KDNP országgyűlési képviselője mondott volna beszédet - értesült az Index.
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon hiányzott a száguldó cirkusz „létfontosságú összetevője”, az előzés, és ez a probléma mindaddig fennáll majd, amíg a sportág vezetősége nem teszi meg a szükséges lépéseket. A 2018-as év első versenyén, Melbourne-ben mindössze 5 előzést láthatott a nagyérdemű, Max Verstap
Elfogadta a spanyol kormány a dél-európai ország idei költségvetésére vonatkozó javaslatot keddi rendkívüli ülésén, és javított a várható éves gazdasági növekedésen.
A Mercedes négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton elárulta, már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon annak tudatában kellett versenyeznie, hogy vigyáznia kell V6-os motorjára, hogy ne kapjon büntetést a 2018-as szezon során. Az idei évben minden versenyző már csak 3 erőforrást használhat fel büntetlenül – egy negyedik motor beépítése esetén a pilótát
Kimi Räikkönen éve lehet a 2018-as a Forma-1-ben – legalábbis ezt mondja, Jacques Villeneuve, az 1997-es szezon világbajnoka. Räikkönen a második helyről vágott neki a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjnak, és bár a versenyen alulmaradt a győztes csapattárssal, Sebastian Vettellel, valamint Lewis Hamiltonnal szemben, Villeneuve szerint Melbourne-ben kid
Székesfehérvár – Rezzenéstelen arccal hallgatta végig F. Viktor (25) és Sz. Dániel (21) a bíró ítéletét: Viktor négy, Dániel pedig két évet kapott terrorcselekmény előkészületéért, illetve terrorcselekménnyel való fenyegetésért. Bár nem látszott rajtuk, bennük mégis dúltak az indulatok, hiszen mindketten más ítéletre számítottak: Viktor súlyosabbr
A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny...
A krónikus csalánkiütés és a súlyos ekcéma új diagnosztikai, valamint kezelési lehetőségeiről is szó volt a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján tartott szakmai találkozón.
Magyarország vezetését végső soron egy emberre kell bízni április 8-án - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Székkutason, hozzátéve: biztos benne, hogy Orbán Viktor a jó választás.
Az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó Gyurta Dániel bejelentette a visszavonulását kedden. Egy interjúban elmondta, ki volt az az olimpiai bajnok úszó, akinek a hatása miatt később ő is aranyérmes tudott lenni.
Skócia válogatottját fogadja a magyar labdarúgó-válogatott a Groupama Arénában. Georges Leekens öt helyen változtatta meg a kazahok elleni vereség alkalmával kezdő tizenegyét.
A Boehringer Ingelheim és a Vanderbilt Egyetem bejelentette, hogy bővítik jelenlegi sikeres együttműködésüket újfajta rákellenes molekulák kifejlesztése céljából. A kibővített kutatási partnerprogram olyan új gyógyszerek felfedezésére és fejlesztésére összpontosít, amelyek a rákos sejtek túlélését segítő MCL1 fehérjére irányulnak, így ezek a gyógy
Az önként távozó menedékkérőknek járó segély növelésének ellenére a korábbinál kevesebb támogatásra jogosult hagyja el Németországot – írta kedden a Neue Osnabrücker Zeitung című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.
Az amerikai tőzsdék hétfőn nagyot emelkedtek, enyhültek ugyanis a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak. A kereskedés második felében lefelé mozdultak el az indexek, majd nem sokkal zárás előtt még egyet ütöttek a piacokon....
Sose gondoltuk volna, hogy a keresztény hagyományokból kinőtt életmódunk valaha is veszélybe kerül – mondta a miniszterelnök a szolnoki televíziónak adott interjúban. A kormányfő szerint a jövőnk múlik a tömeges bevándorlás kezelésén.
Sok nem változott péntek óta, csak az összeállítás; ugyanolyan semmitmondó játékkal – bár frissebben futballozva – kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott Skóciától 1-0-ra.
A nemzeti csapat az elmúlt időszakban enyhén szólva nem kápráztatta el a magyar közönséget: többek között megalázó vereség Andorrától és Luxemburgtól, az új szövetségi kapitány, Georges Leekens (68) irányításával pedig pénteken Kazahsztánnal, ma pedig Skóciával szemben maradt alul a csapat.
Magyarország felkerült a gasztronómiai világtérképre - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán azt követően, hogy az Onyx étterem két Michelin-csillagot kapott.
Vannak, akik szabadidejükben keresztrejtvényt fejtenek, mások kertészkednek. A Toyota két mérnöke ennél nagyobb fába vágta a fejszéjét: sportoló robotot építettek, nem is akármilyet.
Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1–0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában.