Résen kell lenni, ha gyorsfagyasztott kukoricát vásároltunk: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben hívta fel a fogyasztók, a közétkeztetők és a vendéglátók figyelmét, hogy az Európai Unió öt tagállamát...
Az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó Gyurta Dániel bejelentette a visszavonulását, majd hét gyerek kíséretében úszta le élete utolsó 50 méterét.
Döntött az igazgatóság az FHB Jelzálogbank évi rendes közgyűlésének összehívásáról. Az eseményt ezúttal is a Danubius Hotel Gellértben tartják, április 27-én, pénteken.
A húsvét előtti két-három hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára, aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.
Pár éve még nem is hallottunk a márkáról, valójában még mindig nem gyárt autót, ám most itt a harmadik modell, a gyártást is megkezdik egy éven belül, méghozzá Európában.
A K&H mobilbankos alkalmazását aktívan használók száma idén február végén 130 ezernél járt, ami 260 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A mobilbankolók körében a legnépszerűbb az átutalás és az egyenleglekérdezés.
Az építő szakmákról készített mesekönyvet a Mapei Kft. A vállalat reméli, ha korán megismerik a gyerekek az iparág szépségeit, később jobban elismerik és többen választják hivatásul.
A végsőkig kiáll igaza mellett Magyarország a migráció kérdésében - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: Magyarország várja, hogy az Egyesült Államok leendő budapesti nagykövete megkezdje munkáját.
Bangóné Borbély Ildikó az ATV A nap híre című műsorában tett nagy bejelentést, mely szerint 500 ezer forintot ajánl a Szent László Kórház gyerekosztályának, ha nyer a magyar válogatott.
A pénteki mérkőzéshez képest öt helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatának összeállításán Georges Leekens szövetségi kapitány a 20 órakor kezdődő, skótok elleni barátságos mérkőzésre.
Közvélemény-kutatók szerint stabil, erős többséget szerezhet a Fidesz-KDNP az április 8-ai választáson. Az összesített adatok szerint a Fidesz-KDNP országos pártlistájára a választópolgárok 51 százalék szavazna, a Jobbikéra 17, az MSZP-Párbeszédére 14, a DK-éra 8, az LMP-ére pedig 7 százalék, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás.
A gyorsfagyasztott zöldségeket csak alapos hőkezelést követően fogyasszák el - kérte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a fogyasztóktól, a közétkeztetőktől és a vendéglátóktól kedden a honlapján.
„Én azt mondanám neki, hogy mit képzel?”- reagált a DK alelnöke az ATV Egyenes beszédben arra a műsorvezető azon kérdésére, elfogadna-e 800 milliót, ha valaki felajánlaná neki.
Mondjuk neked biztosan nincs ilyen bajod, de a jó barátod ismerősének a haverja már mindent kirpróbált, mégsem kívánja annyira AZT, és már attól fél, hogy a csaja lelép/megcsalja. Fogadjunk, hogy már azon agyal, hogy beveszi az éjjeli szekrénye mélyén lapuló kis kék pirulát, amit eddig önérzetből elutasított. Mivel neked nyilván nincs ilyen problém
Veszélyes és fertőző betegségeket is okozhatnak a hamis és ellenőrizetlen forrásból származó parfümök, amelyek hozzávetőleg 800 millió forintos kárt jelentettek hazánknak az elmúlt közel három évben - figyelmeztet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik a közel-keleti feszültségek éleződése miatt.
A pénteki mérkőzéshez képest öt helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatának összeállításán Georges Leekens szövetségi kapitány a 20 órakor kezdődő, skótok elleni barátságos mérkőzésre.
Az Opel kínálatában jelenleg két francia (PSA) alapokon nyugvó modell szerepel, mindkettő crossover: már a kisebb Crossland X is egészen jó lett, ám a nagy durranás kétségtelenül a jóval felnőttesebb, mintegy 4,5 méter hosszú Opel Grandland X, ami minden szempontból kiváló autó. Csupán egyetlen fontosabb dolog, egy izmos motor hiányzott belőle, aminek hiányát mi már többször leírtuk, és mivel az…
Veszélyes és fertőző betegségeket is okozhatnak a hamis és ellenőrizetlen forrásból származó parfümök – hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
A Portfolio szúrta ki, hogy az FHB Jelzálogbank évi rendes közgyűlésének meghívójában szereplő napirendi pontok között feltűnik a bank cégnevének módosítása is. Az FHB Jelzálogbank évi rendes közgyűlésének meghívóján...
Skócia válogatottját fogadja a magyar labdarúgó-válogatott a Groupama Arénában. Georges Leekens öt helyen változtatta meg a kazahok elleni vereség alkalmával kezdő tizenegyét.
Több okból is bírálják a magyar helyzetet az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottságának (FEMM) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek.
Ugyan évről évre emelkedik, de még mindig csekély a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai szerint míg 2016-ban közel 900 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2017-ben már 1043, de hiába a folyamatos emelkedés, összességében még mindig csak é
Csaknem ötmillió tonnával csökkent a globális éghajlatváltozást gyorsító üvegházhatású gázok kibocsátása tavaly Németországban, de a közlekedési szektor kibocsátása tovább emelkedett a kedden megjelent kormányzati adatok szerint....