2018. március 27. kedd

márc. 27
13:18
Dúró Dóra betévedt a Vona ellen tüntetők közé: Videó (Ripost)
A Vona mellett mindvégig kitartó jobbikos politikus véletlenül elnézte a bejáratot a pártelnök kampányzáróján Csepelen. Ahol még egy zsák marhatrágyát is letettek Vona autója elé.
márc. 27
13:18
Döbbenet: a pályán támadták le Ronaldót, erre nem számított (Ripost)
Egy férfi szurkoló arcon csókolta a portugál sztárfocistát. Mások is próbáltak közel jutni hozzá.
márc. 27
13:18
Ki mondta, hogy az apa nem kaphatja meg válás után a gyereket? (Ripost)
Nem törvényszerű, hogy válás után az anyának ítéli a bíróság a gyereket. Tény, hogy a férfiaknak szülőként nem könnyű egyedül, de azért ők is képesek megküzdeni a gyerekneveléssel. Íme, néhány vélemény.
márc. 27
13:19
LMP: A svéd oktatási rendszer jó példa lehet Magyarország számára (hirado.hu)
Az LMP miniszterelnök-jelöltje Gustav Fridolin svéd oktatási miniszterrel konzultált.
márc. 27
13:21
Besokallt az Európai Parlament a magyarországi korrupciótól (Menedzsment Fórum)
Erről az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának véleménytervezetében van szó. És szerintük ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása Magyarország ellen.
márc. 27
13:21
Kollégája élő adásban fecsegte ki a titkot Liptai Claudiáról (Blikk)
Ez kemény lesz.
márc. 27
13:21
1 milliárd eurót csapolt le a bankszámlákról egy bűnszervezet (Portfolio)
Elfogták annak a kiberbűnöző bandának az első számú vezetőjét, amely 10 pénzintézettől 40 országban összesen 1 milliád eurónyi pénzt lopott el - számolt be az Europol. Spanyolországban fogták el a Carbank és a Cobalt malware...
márc. 27
13:21
Grigorij Szokolov a Müpában (hirado.hu)
Haydn és Schubert művei szólalnak meg Grigorij Szokolov orosz zongoraművész koncertjén szerdán a Müpában.
márc. 27
13:21
Seszták Miklós Szatmárnémetiben: a lehetetlen nem létezik (USAracing)
A lehetetlen kétségbevonására biztatta a nemzeti fejlesztési miniszter a szatmárnémeti gimnázium diákjait és tanárait kedden az iskola udvarán felszerelt játszótér felavatási ünnepségén.
márc. 27
13:21
A svéd oktatási miniszterrel tárgyal Szél Bernadett (HírTV)
Az LMP olyan országoktól akar tanulni, amelyek gazdasági fejlődésének alapja az oktatás.
márc. 27
13:21
Neked is voltak olyan hajcsatjaid, mint Selena Gomez hajában, csak te tagadod! (Glamour)
A 90-es években menő volt...
márc. 27
13:23
Változnak a trendek: egyre népszerűbb a mobilbankolás (Blikk)
Egy év alatt komoly eredményt ért el a K&H mobilbank: február végén 130 ezren használták aktívan – azaz havonta legalább egy alkalommal – a szolgáltatást, ami 260 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A K&H mobilbankja 2016 tavaszán újult meg, azóta hónapról hónapra egyre többen lépnek be az alkalmazásba, és a felhas
márc. 27
13:23
Kerekesszékes lány, vakvezető kutya emojik érkeznek az iPhone-ra! (Glamour)
13 új emoji várható
márc. 27
13:25
Négyszázezer forintot költött a farkára ez a fiatalember – fotókon a döbbenetes eredmény (Blikk)
A kis hableány című mese inspirálta a 24 éves floridai főiskolai hallgatót, Christian Rielt, hogy megtegye, amire régóta vágyott. Körülbelül 400 ezer forintnak megfelelő dollárért csináltatott magának egy, a testéhez tökéletesen illeszkedő, aranyszínű sellőfarkat, s most élvezi annak minden előnyét, legyen szó akár a saját medencéjében való lazítás
márc. 27
13:27
Nagy változás jön a BL-ben (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a következő szezontól kezdődően a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is nevezhető lesz három olyan játékos, aki abban az idényben más csapat színeiben már pályára lépett.
márc. 27
13:27
Késsel rabolt, hogy cigarettát vehessen (videó) (Kripto Akadémia)
márc. 27
13:27
Brutális balhé: Gáspár Bea totálisan kiakadt, megvolt rá az oka (Blikk)
Megmondta a véleményét!
márc. 27
13:27
Megvan, ki lehet a Győri Audi ETO vezetőedzője (Sport365)
Hivatalosan csak március 28-án jelentik be a kiválasztottat.
márc. 27
13:27
Dől a lé: több pénzt kaptak a pártok kampányra (ATV)
Több pénzt kapnak a pártok a választási kampányra, mint négy évvel ezelőtt, mivel megemelték a támogatásokat. A Blikk elvégezte a számításokat.
márc. 27
13:27
Bejelentette Gyurta Dániel: Vége (ATV)
Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó.
márc. 27
13:27
Zuckerberg helyettest küld a brit meghallgatására (hirado.hu)
A Facebook vezetője nem kíván megjelenni az illetékes bizottság meghallgatásán.
márc. 27
13:27
Fizetéscsökkentéssel büntetik a tulajok a Veszprém kézilabdázóit (444.hu)
A vezetőség elégedetlen volt az eredményekkel és a mutatott hozzáállással is.
márc. 27
13:27
„El kell engedjem” – Gyurta Dániel bejelentette visszavonulását (m4sport.hu)
„Életem legnehezebb döntését meghozva búcsút mondok.”
márc. 27
13:27
Rendőrkapitányságot kap Soroksár (vg.hu)
Rendőrkapitányság létesül a főváros XXIII. kerületében, Soroksáron. Az új kapitányság egymilliárd forintos kormányzati támogatásból, várhatóan 2019-re valósul meg egy önkormányzati telken.
márc. 27
13:27
Mészáros Lőrinc: nem leépíteni, hanem fejleszteni kell a Mátrai Erőművet (NRGreport)
Akár új blokkot is építhetnek a Mátrai Erőműben; a dolgozókra nem szabad átterhelni az utóbbi év rossz gazdálkodását - mondta Mészáros Lőrinc, az erőmű főrészvényese.
márc. 27
13:29
Kísérteties az egész: így néz ki a 3-as metró felújítás alatt álló szakasza a mélyben – fotók (Blikk)
A 3-as metróvonal tavaly év végén kezdődött felújítási munkálataival megújulnak az Újpest-központ, az Újpest-városkapu, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, az Árpád híd és a Dózsa György út metróállomások és az alagútszakaszok. A tervek szerint a munkálatok egy évig tartanak. Fenti galériánk friss fotói a felújítás alatt álló alagutakban, állomásokon
márc. 27
13:29
Döbbenetes bejelentést tett Gyurta Dániel (Sport365)
Élete legnehezebb döntését hozta meg!
márc. 27
13:29
Hamilton: Minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz Bottasra! (m4sport.hu)
Túl jó a Red Bull és Kimi Räikkönen ahhoz, hogy megengedhessenek maguknak egy formán kívüli finnt.
márc. 27
13:29
Nehezen fog áttörni a jüanalapú kőolaj-kereskedelem (vg.hu)
Egyelőre nem bizonyult átütő sikernek a sanghaji nemzetközi energiatőzsde kezdeményezése, a jüanalapú határidős kőolaj-kereskedelem.
márc. 27
13:31
Facebook-profilok millióit használták fel a választáskor: Zuckerberg helyettesét kéri számon a parlament (Blikk)
Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán, amelyen arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Zuck
márc. 27
13:31
Kluiverték megdönthetetlennek tűnő rekordot állítottak fel (m4sport.hu)
A fiú is a Barcelonában folytatná pályafutását.
márc. 27
13:31
Program indult a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelésére (vg.hu)
Ötmillió eurós költségvetésből, az Európai Unió 80 százalékos társfinanszírozásával indított közös programot a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Interfel, francia szakmaközi szervezet.
márc. 27
13:33
Az Ide süss! első adásának nyertese nem mert jelentkezni a műsorba (Mindmegette)
márc. 27
13:33
Visszavonul Gyurta Dániel (Infostart)
Bejelentette visszavonulását Gyurta Dániel, az Újpest olimpiai bajnok mellúszója, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
márc. 27
13:33
Vége: bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok magyar úszó (Blikk)
Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok bejelentette, hogy befejezi úszókarrierjét.
márc. 27
13:33
Gyomorforgató: nem fogja elhinni, mit találtak egy hatalmas piton gyomrában – videó (+18) (Blikk)
Egy ausztrál férfi kockás papucsát ette vacsorára egy piton, azonban az állat nem tudta megemészteni a lábbelit, így meg kellett műteni.
márc. 27
13:33
Soltész: Az egyházak számíthatnak a kormánypártokra (hirado.hu)
Az Üdvhadsereg VIII. kerületi hajléktalanellátó intézményének kilencven éves fennállása alkalmából tartottak ünnepséget.
márc. 27
13:33
Rágalmazás miatt kaphat feljelentést a Magyar Nemzet (ProfitLine)
Rágalmazás miatt büntető feljelentést tesz az MKB Bank Zrt. a Magyar Nemzet egyik hétfői cikke miatt - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t kedden.
márc. 27
13:33
Gyurta Dániel visszavonul (444.hu)
„Nem vagyok feladós típus, de beláttam, hogy el kell engedjem” – írja az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó a versenyzésről.
márc. 27
13:33
Trendforduló az agrárkivitelben (AQUA)
A minőség irányába tolódik el az agrárkivitel, a nyersanyagok mellett egyre több feldolgozott árut szállítanak a külpiacokra a magyar vállalkozások.
márc. 27
13:33
Visszavonul Gyurta Dániel (HírTV)
Felhagy a versenyzéssel a 28 éves olimpiai bajnok.
márc. 27
13:33
Ritka közös fotó: Péter Szabó Szilvi megmutatta kislánya édesapját (Femcafe)
Nagyon szépek együtt.
márc. 27
13:33
Így dekorálhatod ki a pici erkélyedet tavaszra (Femcafe)
Ne csak a lakásra gondolj, turbózd fel a balkont is!
márc. 27
13:33
Chiara Ferragni kisbabáját szoptatja, de azt kell még inkább látnod, amit a kutyusa csinál! (Glamour)
A kis féltékeny!
márc. 27
13:33
Az Opus kivásárolja a cseh befektetőket a Mátrai Erőműből (NRGreport)
Az Opus közölte, hogy kivásárolja a cseh partnerének 50 százalékos részesedését a közös projektcégből, így az erőműnek egyedüli tulajdonosa lesz.
márc. 27
13:36
Faix Csaba távozik a Prezitől (Kreatív Online)
De saját cégén keresztül továbbra is dolgozni fog nekik az eddigi kommunikációs vezető.
márc. 27
13:36
Így fegyelmezhető a munkavállaló (Adózóna)
Mi tehet a munkáltató abban az esetben, ha nem akarja megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát, de éreztetni kívánja vele elégedetlenségét, azt, hogy eljárása nem megfelelő, és ha ezen nem változtat, akár az elbocsátására is sor kerülhet? Hogyan fejezze ki rosszallását a munkaadó a munkavállalóval szemben?
márc. 27
13:39
Közzétette közgyűlési meghívóját a BIF (Portfolio)
A BIF bejelentette, hogy 2018. április 26-án (csütörtökön) 10:00 órakor a társaság rendes közgyűlést tart. A Közgyűlés helye a társaság székhelye: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10. (Flórián Udvar Irodaház). A közgyűlés megtartásának...
márc. 27
13:39
Ingyenesen elérhetők: Kosztolányi Dezső regényei digitális kiadásban (hirado.hu)
Kosztolányi állandóan változtatta a kéziratait, nem csupán tollat és tintát, hanem az ollót is gyakran használta. Regényeinek kézirata és különböző kiadásai már összevethetőek egy folyamatosan bővülő internetes oldalon.
márc. 27
13:45
Átadták a Psota Irén-díjat (Infostart)
Átadták a Psota Irén-díjat kedden a Rózsavölgyi Szalonban: az elismerést Hernádi Judit színművész vehette át a színházi világnapon.

Keresés