Nincsenek túl jó állapotban a magyarok fogai: egy kutatás szerint a 45 év feletti lakosság 64%-a nem rendelkezik egy természetes foggal sem. Ez is jól mutatja, mennyire le vagyunk maradva fogápolás terén, pedig egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhetnénk a bajt. Ráadásul a nem megfelelően ápolt fogak az egész szervezetünkre kihatnak.
Nem állapodtak meg visszaléptetésekről éjszakai tárgyalásukon az Együtt és az MSZP-Párbeszéd képviselői, de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek – vélekedett Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Nem állapodtak meg visszaléptetésekről éjszakai tárgyalásukon az Együtt és az MSZP-Párbeszéd képviselői, de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek - vélekedett Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Olyan tempóban viszik az ügyfelek a személyi hiteleket, mint már nagyon rég – írja szakértőkre hivatkozva a pénteki Magyar Nemzet. Januárban nyolcvan százalékkal több ilyen típusú kölcsön talált gazdára, mint egy évvel korábban, az összege pedig elérte a 27,2 milliárd forintot.
Több mint 6700 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke meghaladja a 10 milliárd forintot – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára a GfK adataira hivatkozva.
Örökre el kell felejteni azt a tévhitet, hogy egy futárnak nem kötelessége akár a 10. emeletre is felvinnie a megrendelt mosógépet vagy kanapét, vagy azt, hogy mindezt csak némi borravaló fejében "köteles" teljesíteni. Az előre kifizetett...
Januárban ismerhettük meg a Lexus LF-1, luxus crossover, vagy talán inkább SUV tanulmányt, amiből a legfrissebb infók szerint 3 év múlva szériamodell is lehet.
Az új technológia megjelenése gyakran sikeres startup-okon keresztül jut el az adott ágazat szereplőihez. Nincs ez másként az ingatlanpiacon sem, ahol már most több ezer kisebb-nagyobb cég dolgozik azon, hogy hatékonyabb legyen az adatközlés...
– Kormánypárti politikus szeretne lenni a választások után Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki még nem tudja megmondani, hogy milyen összetételű kormány várható – derült ki a politikus Indexnek adott interjújában.
Kína 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre tervez vámot kivetni, hogy kiegyensúlyozza az Egyesült Államok kínai acél- és alumínium termékekre kivetett védővámjait - jelentette be pénteken a pekingi kereskedelmi tárca honlapján....
Hogy mi az oka annak, hogy az utóbbi időben ennyire nagy Pintér Tiborban a szereplési vágy, a színész maga mondta el, s arról is beszámolt, hogyan érintik őt a negatív kommentek.
Nagyot estek az amerikai tőzsdék csütörtökön, a befektetőket szinte sokkolta Donald Trump bejelentése, miután az elnök aláírta a határozatot és importvámokkal sújt majd több kínai terméket is. Az irányadó amerikai indexek 2 százalék...
Újabb ügyet vizsgálnak a pénzügyi nyomozók a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tevékenységével kapcsolatban, a szocialista politikus cége ugyanis kölcsönöket nyújtott a ZTE labdarúgócsapatának, ami kimerítheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúját - írja a pénteki Magyar Idők.
Jól sikerült Gyarmati Panka visszatérése a hódeszkások világkupa-mezőnyébe, ugyanis a hetedik helyen zárt slopstyle-ban (trükkös akadályverseny) a szezonzáró olaszországi viadalon.
Oroszország csökkenteni szeretné a védelmi kiadásokat a GDP-hez képest, és javítani akarja a kapcsolatait a Nyugattal a Kreml szerint. Oroszország csökkenteni fogja a védelmi kiadásokat a GDP-hez képest - jelentette be Dmitrij Peszkov...
Mintegy 1,4 milliárd eurót tehet zsebre a Deutsche Bank azzal, hogy alapkezelőjének egy részét tőzsdére vezeti, ez valamivel kevesebb, mint az eredetileg a tőzsdére vezetésből tervezett tőkegyűjtés - írja a Reuters. A bankokat érintő...
Hogyan kezelendő a társaságok közötti ingatlan-értékesítés, majd e szerződés felbontása következtében az általános forgalmi adó? A NAV egy peres ügyet ismertetett honlapján.
Jelentős mínuszban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken: a globális értékpapír- és pénzpiacokat erősen megrázták a globális kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmek, miután Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a memorandumot, amelynek értelmében akár 60 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre vethetnek ki vámokat,