Ötszörös forgalomnövekedést jelent a húsvét a szálláshelyeknek. A magyarok pedig leginkább Apartmanban, vendégházban és 4 csillagos hotelben töltik majd a következő 4 napos szünetet. Pörög a belföldi turizmus: ötszörös...
Tízmillió eurós beruházási tervet hagyott jóvá a Sága Foodsnál az új tulajdonos. Az idén induló program eredményeként a hazai piac vezető szárnyashús-márkája tovább fejleszti a termelését, és a virsli után a baromfisonka piacon is az élre akar törni.
Jelentősen, 16 millióval emelkedett tavaly a világon azoknak az embereknek a száma, akik súlyos élelmiszerhiánytól szenvednek – közölte csütörtökön az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Görbicz Anita 15 évig volt a női kézilabda-válogatott meghatározó játékosa. 233 meccs és 1111 gól után a tavaly decemberi vb után jelentette be visszavonulását. A szövetség a hollandok elleni csütörtöki Európa-bajnoki mérkőzés előtt búcsúztatja a világklasszis játékost. Az InfoRádiónak adott interjúban beszélt legszebb emlékeiről, fejlődéséről és j
Mintegy félmilliárd forintból megkezdte a nemzeti gyógyszer-azonosítási rendszer felállítását a HUMVO Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt. A rendszer műszaki kiépítését, és az ehhez kapcsolódó technikai feladatokat...
A vadonatúj Porsche Cayenne még tavaly nyáron mutatkozott be, ám akkor csak a V6-os motorral szerelt normál és S verziókat csodálhattuk meg – igaz, egy hónappal később már a V8-assal szerelt Turbo is napvilágot látott. Ezek azonban még mindig csak egy szeletét jelentik a Cayenne teljes kínálatának, amelynek tagjai szépen lassan fogják majd felfedni magukat. A következő pedig a konnektoros hibrid…
A belvíz miatt egyre több helyen már harmadfokú készültség mellett védekeznek. Emellett már csaknem kétszáz kilométeren árvízvédelmi készültséget is elrendeltek - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A megdöbbentő adatok ellenére a svéd bűnmegelőzési egység kutatója úgy vélekedik, hogy nem szükséges vizsgálni a brutális bűncselekmények elkövetőinek származását.
Az emberi hatások miatt kialakuló klímaváltozás bizonyítottan sok csapadékot és villámárvizeket, a tengerszint emelkedése miatt part menti áradásokat, valamint hőhullámokat okoz Európában, Ausztráliában és Kínában.
Sokan emlékeznek Kazal László tudományos borkóstolás című kabarétréfájára. Ám a borászat ma már tényleg tudomány - nemcsak a hegyen a gazda tudása okán. A magyar borok eredetvédelmének az erősítése a fő célja a DIAGNOSTICUM Zrt. új borászati laboratóriumának
Újdelhi - Viccnek szánta a kollégája, de rosszul sült el: belehalt a munkás belső sérüléseibe, amit a fenekébe dugott, bekapcsolt kompresszorcső okozott.
Bernd Storck októberi menesztése után március 15-én kapott állami kitüntetést, a futballválogatott volt kapitánya pozitívnak látja magyarországi karrierjét, és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ismét nálunk vállaljon munkát.
A török parlament a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) ellenőrzése alá vonta az internetes műsorszórást - jelentette csütörtökön a Milliyet török napilap.
A bevándorlást tartja Magyarország szempontjából a csütörtökön kezdődő európai uniós csúcstalálkozó legfontosabb témájának Orbán Viktor. A miniszterelnök a találkozót megelőzően a Facebook-oldalán közzétett videóban hangsúlyozza: érvényt szereznek Magyarország érdekének, nem fogják hagyni a kerítés lebontását, a migránsok beengedését.
Hajnal Miklós elmondta, arra ugyanakkor nyitottak, hogy ha van még olyan körzet, ahol tisztességes ellenzéki jelölt indul és képviseli az álláspontjukat, annak javára visszalépjenek.
Egyszerre okoz drámainak mondható gondokat a világ számos pontján fellépő vízhiány és a hatalmas mennyiségben hirtelen lezúduló esőzések, illetve a vizek szennyezése - hívta fel a figyelmet Áder János csütörtökön Kapuváron, ahol a víz világnapja alkalmából a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium diákjainak tartott előadást.
Országos megvesztegetési akciót kezdett el a Jobbik. A reménytelen helyzetben lévő, gyenge ellenzék helyzetét látva akarják megvesztegetni a velük konkuráló jelölteket országszerte. Belengetik a sokmilliós vesztegetési pénzeket, hogy lépjenek vissza a jobbikosok javára.
Ceremóniamester, fotós, ruhatervező árulják el Larion Zoénak a legfontosabb dolgokat a nagy nappal kapcsolatban, és az is kiderül, hogy hogyan érdemes helyszínt választanunk.
Megérkezett a kormányfő Brüsszelbe a miniszterelnöki csúcstalálkozóra. A csúcs legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából továbbra is a bevándorlás lesz.