Méretes esés volt Amerikában jórészt a Facebooknak köszönhetően, de nem sérültek komoly szintek sem az indexekben, sem az érintett papírban. Itthon az Opus és a Konzum pattant fel a reggeli esés után. A Richter is gyengén kezdett, de magához tért, visszaemelkedett 5500 forintra, ami az utolsó két eséskor támaszként funkcionált.
A vád szerint a 30 éves férfi tavaly nyáron az általa beszerzett anyagokból rendkívül veszélyes, akár az emberi élet kioltására is alkalmas robbanóanyagot állított elő.
Az MNB mától Pénzügyi Innovációs Platform elindításával támogatja az új fintech kezdeményezések biztonságos, a pénzügyi stabilitás megőrzésével történő elterjedését a pénzügyi piacokon - olvasható az MNB közleményében. Az...
„Az elnök úr nem küld gratulációt Putyin elnök úrnak az Oroszországban megtartott szavazás kapcsán” – közölte egy keddi rádióinterjúban a lengyel elnöki kabinetfőnök és külügyi államtitkár.
A KSH kedden kiadott jelentése szerint januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít.
Az elmúlt években a FAANG-részvényeknek nevezett 5 nagy tech papír vezette a részvénypiaci emelkedést Egyre több a figyelmeztető jelzés amiatt, hogy pont ezek az eddig erős részvények húzhatják a mélybe a világ részvénypiacait Külön...
Abban mindenki egyetért, hogy a következő 1-1,5 év még viszonylag nyugalommal telhet a piacokon, a nagy kérdés, hogy mi következik ezután. A Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján a makrogazdasági szakemberek a piaci...
A Pininfarina név hallatán szinte minden autórajongónak más modell ugrik be: az olasz dizájnstúdió bizony annyi legendás négykerekűt tervezett már, hogy a két kezünkön is nehéz lenne megszámolni – és akkor még csak az igazán híres típusokat említenénk. Most azonban eljöhet a pillanat, hogy ne csak egy kis plakettként kapjanak helyet az adott autón, vagy egy mondatként szerepeljenek a…
Egy pár éve még úgy tűnt, hogy töretlen a dízelek a lendülete a piacon, azonban a Volkswagen dízelbotránya és a nagyvárosok háza tájáról folyamatosan érkező, betiltással kapcsolatos hírek bizony szépen lassan elkezdték beverni a szögeket a gázolajosok erőforrások koporsójába. A Volkswagen ezúttal a Golfhoz tett elérhetővé egy új benzinest, ami az állításuk szerint könnyedén felveszi a versenyt az…
A húgycső rosszindulatú daganatai az európai országokban az összes rosszindulatú elváltozások 1%-át sem érik el. Magyarországi adatok alapján ez a betegség évente 50-nél kevesebb esetben kerül felismerésre. Férfiaknál gyakrabban fordul elő.
A tavalyi rekordév után januárban sem lassult a magyar turizmus növekedése, a szállodákban a belföldi vendégéjszakák száma emelkedett a legdinamikusabban - így értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokat az MTI-nek kedden. A szállodaszövetség szerint is kiemelkedőnek számít az el
Pintér Tibort pikáns kérdésekkel próbálták megszédíteni a Reggeli műsorvezetői, de nem sikerült, Tenya lovagként tartotta magát, továbbra sem szexelne pénzért. Kivéve...
Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a Központi Statisztikai…
Akik jómódúnak vallják magukat, azok szignifikánsan boldogabbak, csakúgy mint a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők is. A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat – derül ki a Jobb Veled a Világ Alapítvány boldogság napja alkalmából publikált elemzéséből.
Átlag 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára, ez áll az Atradius hitelbiztosító szektorelemzésében.
A New York Times szerint Alex Stamos hónapokon belül lelép a cégtől, 120 fős csapatát lényegében már fel is oszlatták. Közben Zuckerberg továbbra is csak hallgat.
A Pininfarina név hallatán szinte minden autórajongónak más modell ugrik be: az olasz dizájnstúdió bizony annyi legendás négykerekűt tervezett már, hogy a két kezünkön is nehéz lenne megszámolni – és akkor még csak az igazán híres típusokat említenénk. Most azonban eljöhet a pillanat, hogy ne csak egy kis plakettként kapjanak helyet az adott autón, vagy egy mondatként szerepeljenek a…
A tíz legdrágább nyaralóövezet közül hat balatoni helyszín, az említetteken kívül a fonyódi, a balatonalmádi és a keszthelyi térség szerepel még e csoportban.
A szexuális zaklatási botrány kirobbanása óta keres befektetőket a The Weinstein Company, de nem talált olyat, aki megvette volna vagy beszállt volna a vállalkozásba.