Már januárban volt róla szó, hogy a BMW áprilisra tervezi az igencsak népszerű M2 Competition csomagos változatának bemutatóját, és bár még mindig nem erősítették meg hivatalosan az időpontot, megbízható források szerint pontosan április 25-ére tervezik a leleplezést. A belsős informátorok már azt is tudni vélik, hogy az előbb-utóbb minden M-es BMW-hez elérhető Competition csomaggal szerelt kupé…
A magánvagyon védelmére, a családi vagyon szétforgácsolódásának megakadályozására, illetve generációk közötti átadására is jó eszköz lehet a pár éve már Magyarországon is elérhető bizalmi vagyonkezelés. A Deloitte Private szakértői szerint azonban érdemes óvatosnak lenni az adóelőnyökkel kecsegtető konstrukciókkal kapcsolatban - a „kreatív” megoldá
A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Loholnak az államok és felügyeletek a piac után: bár már jó ideje dübörög (talán már el is kezdett lecsengeni) a kripto-láz, most jutottak el oda a világ legnagyobb gazdaságai, hogy elhatározták: szigorú keretek közé szorítják a kriptodevizák kibocsátását.
Egy mexikói üdülőhelyen talált rá a hatóság arra az amerikai diáklányra, aki két héttel ezelőtt tűnt el nyomtalanul – mint kiderült, barátnője apukájával akart új életet kezdeni a közép-amerikai országban.
A közös agrárpolitika (KAP) keretében folyósított támogatásokat a jövőben előremutató és alapvető teljesítménycélokhoz, valamint a jogszerűségi és szabályszerűségi előírások teljes betartásához kellene kötni – közölte az Európai Számvevőszék.
Orbán Viktor magyar kormányfő láthatóan ideges, mert nem biztos, hogy az április 8-ra tervezett választáson olyan nagyarányú győzelmet arat, mint azt eddig várta - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap hétfőn.
Már januárban volt róla szó, hogy a BMW áprilisra tervezi az igencsak népszerű M2 Competition csomagos változatának bemutatóját, és bár még mindig nem erősítették meg hivatalosan az időpontot, megbízható források szerint pontosan április 25-ére tervezik a leleplezést. A belsős informátorok már azt is tudni vélik, hogy az előbb-utóbb minden M-es BMW-hez elérhető Competition csomaggal szerelt kupé…
Egyre több késes támadás történik Németországban, a rendőrségi szakszervezetek az esetek pontosabb statisztikai nyilvántartását és a büntetések szigorítását sürgetik – írták hétfőn a német lapok.
Egyelőre nincs nehéz dolga Londonnak abban, hogy nekik legyen a legnagyobb üzemanyagcellás flottájuk, a Mirai rendőrautók viszont jó példát mutathatnak.
A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Plotinus éves rendes közgyűlésének időpontja és helyszíne: 2018. április 19. 11:00 óra - 1088 Budapest, Vas utca 16., V16 Irodaház. A közgyűlés határozatképtelensége esetére a megismételt közgyűlés helye és ideje: 2018. április...
Emmanuel Macron francia államfő telefon beszélt hétfőn az előző nap újraválasztott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek sok "sikert kívánt a hazája politikai, demokratikus, gazdasági és társadalmi modernizálásához" - közölte a francia elnöki hivatal.
Szigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ 20 legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődő kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek - mondja Kardos Krisztina, a KPMG Legal...
A közös agrárpolitika keretében folyósított támogatásokat a jövőben előremutató és alapvető teljesítménycélokhoz, valamint a jogszerűségi és szabályszerűségi előírások teljes betartásához kellene kötni – közölte az Európai Számvevőszék.
Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen. Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t, és azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon "nem nagyon" kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak á
Szigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ 20 legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődő kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek.
Folynak a koalíciós tárgyalások a szlovák kormány átalakításáról. Peter Pellegrini, akit Andrej Kiska köztársasági elnök a múlt héten bízott meg a kormányalakítással, hétfőn találkozott Andrej Dankóval, a Szlovák Nemzeti Párt elnökével és Bugár Bélával, a Híd elnökével.
Minden ellenkező ígérettel szemben az „egyesült ellenzék”, vagyis a most alakuló „horror koalíció” igenis be fogja engedni a bevándorlókat, azaz engedni fog az európai uniós és nemzetközi nyomásnak a tömeges migráció ügyében – hangsúlyozta Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő hétfői elemzésében.
Az eredetileg meghirdetett 25 milliárd forintnyi ajánlatot fogadta el a mai tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tenderén (kamatcsere-tender) a Magyar Nemzeti Bank, így az általa biztosított bankrendszeri...
Sorra jelenik meg a "halálkereszt" az európai részvényindexek grafikonjain, az Euro Stoxx 50 és az FTSE 100 után most az Euro Stoxx 600 és a DAX chartján bukkant fel a jelzés. Február elején komoly eladói hullám söpört végig a világ...
A svéd külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy bekéreti az orosz nagykövetet Moszkva állítása miatt, amely szerint lehetséges, hogy Svédországból származik az az idegméreg, amellyel megpróbálták meggyilkolni Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt az angliai Salisburyban.