A politikai elemző úgy véli, lenne olyan eredményről, amelyről a kormánypártok beszélhetnének a kampányban, mégis inkább azt üzenik, mintha a migráció miatt április 8-án nemcsak Magyarország, hanem az egész világ jövője múlna.
A 2018-as strandszezon elejére átadhatják a Csillaghegyi strandot, amely az idei év legnagyobb fürdőfejlesztése. Az InfoRádióban a többi újdonságról is beszélt Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) marketing igazgatója.
A 2017-es rekordév volt a hazai befektetési szolgáltatói és banki piac számára, idén azonban sok kihívás vár a privátbanki szektorra. Elég csak a MiFID 2 és a GDPR bevezetésére, vagy az alacsony hozamkörnyezetre gondolni. Ennek ellenére...
A múlt évhez képest az idei év első hónapjaiban sem rosszabb a forgalom a csepeli és szigetszentmiklósi ingatlanpiacon, ugyanakkor az az eladási árak stagnálásán is látszik, hogy nem is vált erőteljesebbé az érdeklődés.
A Szent György-hegyi szőlősgazda kiérlelt sorai olyan ősi ízeket szednek versbe, mint a görög amforákba vagy az aranykor Balaton-felvidéki tölgyfa hordóiba szűrt borok.
Országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, a szervezet szombatra a sok eső, ónos eső, illetve a hófúvás veszélye miatt több megyére is másodfokú figyelmeztetéseket adott ki.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet. Szinte az ország egész területén jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani, a várható mennyiség általában 15-25 milliméter lesz, északnyugaton 5-15 milliméter, a Dunántúl déli felén viszont 25-40 milliméternyi csapadék is l
Egy hadrendből kivont Mi-24-es harci helikoptert helyeztek el az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakemberei Szolnokon, a Debreceni út és a Kertész utca kereszteződésében március 16-án.
Elbocsátotta pénteken Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter Andrew McCabe-et, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábbi igazgatóhelyettesét. Sessions azzal indokolta a még az FBI alkalmazásban lévő McCabe menesztését, hogy a volt...
A Japan Tobacco Inc. (JTI), a világ harmadik legnagyobb dohányipari cége 1,56 milliárd dollárért megvásárolja az orosz Donskoy Tabak céget, hogy megerősítse vezető szerepét az orosz dohánypiacon.
A Budapesten kiadott építési engedélyek az új lakásokra 2017-es évben megközelítették a 15 ezret, ami másfélszerese a 2016-os számoknak. Nincsenek azonban ilyen nagyságrendű eredmények a már átadott új lakásoknál, a csupán pár ezer...
McCabe-re azért szállt rá az amerikai elnök, mert nem állította le a Trumpék orosz kapcsolatát vizsgáló nyomozást. McCabe lemondott, de ez kevés volt, megalázták a végső távozása előtt.
Újabb kiemelt fejlesztési térségről dönthet a kormány a turizmusban: a Pannónia szíve program által Etyek és a Velencei-tó környéke további jelentős beruházások elé néz.
A i Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy villamoson fejbe rúgott egy idős embert.
Az otthoni tévézés és mozizás élménye hosszú évtizedek berögződései alapján hagyományosan a nappaliban lévő vibráló dobozokhoz, újabban pedig a lapostévékhez kötődik. Megnéztük, merre tart a világ.