– Nem sokkal azt követően, hogy párja kedvéért Bori (26) szexi fotókat csináltatott magáról, az Éjjel-nappal főszereplőjét ismét meztelenül láthattuk. Ezúttal sorozatbéli partnerével, Rolanddal (27) vállaltak páros aktot egy művészeti órán.
A rendőröknek kellett megvédeniük Szenegál madridi konzulját azoktól a tüntetőktől, akik egy szenegáli származású utcai árus halála miatt tiltakoztak pénteken a spanyol főváros Lavapiés negyedében.
Budapesten, és ezzel együtt az országban, a harmadik legmagasabb átlagos ingatlanárakkal a II. kerület büszkélkedhet. Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe szerint tavaly egy négyzetméterért itt 560 ezer forintot kellett fizetni. Sokan a mai napig a luxuskörnyék fogalmát a Rózsadombbal azonosítják, joggal. A kerületen belül is ez a városrész
Magyarország – Korai volt örülni a tavasznak. Hiába járunk március második felében, alighanem a legkeményebb téli hétvége áll előttünk. Az egész országot beteríti a hó, nem egy helyen 25 centinél is több hullik, és mivel viharos szél is lesz, a hófúvások helyenként ennél magasabb torlaszokat emelhetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelz
Ukrajna megsérti a nemzetközi és a kétoldalú megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, ha megakadályozza, hogy a területén elő orosz állampolgárok az orosz diplomáciai képviseleteken szavazhassanak - jelentette ki az Interfax hírügynökségnek péntek este Vaszilij Lihacsov, az orosz Központi Választási Bizottság tagja.
Szlovéniának sem oka, sem alapja nincsen Horvátország ellen eljárást indítani az Európai Unió Bíróságán, mert Zágráb elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - közölte a horvát külügyminisztérium pénteken, miután Ljubljana benyújtotta az Európai Bizottságnak (EB) a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetét Zágráb…
Életveszélyesen megfenyegették, nyilvánosságra hozták lakcímét és közösségi oldalát is feltörték annak a magyar nőnek, aki nemrég költözött haza Svédországból a bevándorlók miatt
Vannak pontok az ember életében, amikor egyszerűen csak meg kell pihenni, és elismerni, hogy fáradtak vagyunk, és pihenésre van szükségünk. Mindig többet és többet akarunk, de jobb ha belátjuk: ha az alábbi problémákkal küzdesz, relaxálnod kell egy kicsit.
A csütörtöki Békemenet felemelő és kivételesen jól sikerült esemény volt a nemzet fővárosában, és azt is demonstrálta: a nemzeti tábornak vannak tartalékai, muníciója - jelentette ki ifjabb Lomniczi Zoltán egy pénteki lakossági fórumon, a Heves megyei Kiskörén
Szingapúr a világ legdrágább városa a megélhetés költségei alapján végzett friss globális felmérés szerint, amely a második helyet megosztva Zürichnek és Párizsnak adta
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanácsa pénteki, bogotai ülésén jóváhagyta a videóbíró-technológia (VAR) használatát a nyári, oroszországi világbajnokságon