Nem változtatott a mínusz 0,75 százalékos alapkamaton a svájci jegybank csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés indoklásában az áralakulási folyamatok stabilizálására és a gazdasági aktivitás élénkítésének a szükségességére...
Az MKB Bank vállalati üzletágának részeként 2017-ben létrehozott MKB Agrárpartner központ a mezőgazdaságot ismerő és értő pénzügyi partnerként támogatja az agrárvállalkozások létrejöttét és működését.
Még egy hétig, március 23-án 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választáson pártlista helyett nemzetiségük listájára kívánnak szavazni.
A propagandaplakátok immár legendás szolnoki átalakítója, nemhiszlekelvilag letölthetővé tette a kormányzati hirdetések átalakításához szükséges nyomtatványokat.
Pert indít a Google és az Apple ellen a francia állam. Erről a pénzügyminiszter, Bruno Le Maire beszélt egy szerdai rádióműsorban, de a Twitteren is bejelentette a lépést: "Bepereljük a Google-t és az Apple-t erőszakos kereskedelmi gyakorlatuk miatt." – idézi őt az Euronews.
A tavasz közeledtével éreznünk kellene, amint az ébredő természet feltölt energiával, mégis ezekben a kora tavaszi napokban sokan bágyadtak, aluszékonyak, az emberek fejfájásról, szédülésről, ingerlékenységről panaszkodnak.
Újra őrizetbe vette Kőrös Gusztáv (Minden Szegényért Párt) képviselőjelöltet a Somogy Megyei Főügyészség - közölte Horváth Szilárd főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Új parkolóház épülhet a i Liszt Ferenc repülőtér mellé, köszönhetően annak, hogy Főváros Kormányhivatala kiadta az építési engedélyt a Airport részére, ami egyébként a repülőtér működtetője is.
A napokban derült ki, hogy az Andy Vajnához tartozó TV2 Média Csoport két új csatornát is indít: a Spíler 2-t és a Spíler 3-at. Azonban Dirk Gerkens a VII. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencián elárulta, hogy év végére 11-ről 15-re nő a tévétársaság kábelcsatornáinak száma.
Miután tegnap este az amerikai tőzsdeindexek jelentős esést szenvedtek el, a Dow Jones ipari átlag egy százalékkal is esett, ma szerény emelkedés van az európai tőzsdéken. A bitcoin nagyot zuhan, a forint stabil, az olaj stagnál.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i üzenetében azt kérte, hogy 2018-ban legyen józanság, több az egyenlőségből, a szabadságból és a testvériségből!
Az egészségtudatosság folyamatos térhódításával a zöld tea sem kerülheti el a reflektorfényt. Számos egészségügyi előnye miatt elkezdte felváltani az olyan népszerűbb italokat, mint a fekete tea vagy a kávé.
Oroszország továbbra is kész együttműködni Nagy-Britanniával a Szergej Szkripal volt kettős ügynök ellen Angliában elkövetett vegyi támadás felderítésében, ám London ezt elutasítja – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő a hárompárti szlovák kormánykoalíció vezetőivel előző nap tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynöksé
Miért kötődünk bizonyos tárgyakhoz? Pénzért hajlandóak lennénk mindent eladni, vagy van, amitől sosem válnánk meg? Erre keresték a választ egy friss kérdőíves felmérésben, amit másfél nap alatt több mint harmincezren töltöttek...
A tét az, ki mondja meg, mi lesz a magyarok sorsa, mi vagy a birodalom határozza meg, hogyan és kikkel éljünk együtt mi, magyarok - hangsúlyozta a miniszter.
Finnország a legboldogabb ország a világon a ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának (SDSN) megbízásából a világ 156 országának boldogsági szintjéről készített 2018-as világjelentés (WHR) szerint. Magyarország a 69. helyen áll a listán. A világ legboldogtalanabb országa Burundi.
Tíz éve a legnagyobb éves növekedést érte el az Európai Unióban februárban forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint....
A március közepe két dolog miatt is fontos számunkra. Egyrészt nemzeti ünnepünk van (és ha szerencsénk akkor hosszú hétvége is), másrészt ilyenkor rendezik meg a világ legnagyobb ingatlanpiaci expóját, kiállítását, összejövetelét...
A rendezvény szervezőinek fő célja, hogy megüzenjék Európának, az unió tagjaként Magyarország kiáll nemzeti függetlensége és szuverenitása mellett, megvédi Európa határait, és követelik, hogy az európai polgárok akarata érvényesüljön az unióban, a brüsszeli bürokrácia pedig érdemben foglalkozzon a polgári kezdeményezésekkel.