2018. március 13. kedd

márc. 13
11:06
Március 19-ig lehet kérni az szja-bevallás tervezetet a NAV-tól (Menedzsment Fórum)
Az kevesebb, mint egy hét, iparkodni indokolt.
márc. 13
11:06
És akkor Liptai Claudia felvette a szűk ruhát. Elképesztő, ahogy kinézett benne (Blikk)
Ez nem semmi!
márc. 13
11:06
Kölyökkutyával etette meg a teknőst a tanórán az idahói tanár (Blikk)
Visszataszító és hátborzongató bemutatót tartott tanóráján Robert Crosland idahói tanár.
márc. 13
11:06
Ha már pereskedünk, nem mindegy, hol tesszük (ProfitLine)
Új törvény rendezi az ún. joghatóságra vonatkozó szabályokat, vagyis azt, hogy nemzetközi elemet érintő jogvitákban milyen esetekben lehet, vagy éppen nem lehet a magyar bíróságok előtt pereskedni. Mindezzel együtt egy nemzetközi jogvitában még mindig az az egyik legfontosabb kérdés, hogy melyik ország bírósága bírálja el a vitát, és melyik ország
márc. 13
11:06
Csalók fosztogatják az OTP-s ügyfelek bankszámláit: ez a legújabb módszer (Pénzcentrum)
Újfent csalók próbálják megszerezni az OTP-s ügyfelek adatait. Ezúttal ráadásul arra hivatkoznak levelükben, hogy pont egy adathalász-kísérlet miatt kell megerősíteni az ügyfél védelmi szintjét. Ne dőlj be, mutatjuk a részleteket. Megint...
márc. 13
11:06
Kupéként és kabrióként is jön a Porsche elektromos autója? (Auto Pult)
A Porsche már nagy erőkkel készül első elektromos autójának piacra dobására. A Mission E sorozatgyártású verziója jövőre már megvásárolható lehet, és a Genfi Autószalonon a gyáriak elektromos autók fejlesztéséért felelős vezetője, Stefan Weckbach elárulta, hogy a későbbiekben több különböző verzióban is megérkezhet majd a teljesen villanyos modell – vagy legalábbis ugyanazokat az alapokat…
márc. 13
11:06
Merényletet kíséreltek meg a palesztin miniszterelnök ellen (USAracing)
A ciszjordániai Rámalláhból Gázába látogató kormányfő konvoja mellett robbanás történt, amelyben többen könnyebben megsebesültek, de Rámi Hamdalláhnak nem esett bántódása.
márc. 13
11:06
Évtizedes magasságban a Mol profitja, szép osztalékot fizet a vállalat (NRGreport)
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 127,50 forint teljes osztalék kifizetését javasolja a 2017-es üzleti év után, ez mintegy 94,3 milliárd forint osztaléknak felel meg.
márc. 13
11:12
Valami nagyon megindult a magyar építőiparban (Privátbankár)
Négy éve nem alapítottak ennyi céget, mint az előző hónapban.
márc. 13
11:12
Ebben nem egyezik Harry és Meghan véleménye (Blikk)
London – Míg menyasszonya, Meghan boldogan hallgatta, addig Harry herceg inkább a szemöldökét vonogatta. Mi lesz itt?
márc. 13
11:12
Nagy bejelentést tett a Wizz Air (ATV)
Huszonegy új Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet vesz át idén a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, amely négy új célállomást és hetven új útvonalat vesz fel járathálózatába.
márc. 13
11:12
Csobot Adél őszinte vallomása: "Sokszor voltam mélyponton" (Femcafe)
Nem bántak vele kesztyűs kézzel.
márc. 13
11:12
Felajánlották nyereményüket A Piramis játékosai (Femcafe)
Több millióval távoztak.
márc. 13
11:12
Trump nemzetbiztonsági okok miatt megakadályozta egy technológiai cég felvásárlását (NRGreport)
A Fehér Ház nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályozta, hogy a Broadcom szingapúri chipgyártó felvásárolja a kaliforniai Qualcomm telekommunikációs vállalatot.
márc. 13
11:14
Jolly felesége kiakadt, hogy mit műveltek a táncoslányok a férjével (Blikk)
Jolly legújabb, Rakitak című slágeréhez igazán forró hangulatú klippet forgattak, amiben fiatalok lányok táncoltak a pörgős muzsikára.
márc. 13
11:15
Ez már valami: különleges edzőpartnere van a dögös magyar sztárnak (Ripost)
A műsorvezetőnek nem mindig van ideje lemenni az edzőterembe, ilyenkor otthon formálja az alakját.
márc. 13
11:15
Most érkezett: a parlament biztonsági őrére támadt egy migráns Bécsben (Ripost)
Nincs olyan nap, hogy ne történne újabb támadás az osztrák fővárosban. Mint arról az osztrák lapok beszámoltak, most ismét egy migráns támadt, ezúttal a parlament biztonsági őrére.
márc. 13
11:16
Ezért van együtt feleségével Gáspár Laci (Blikk)
Kimondta!
márc. 13
11:17
Vacsora után az intenzívre kerültek a szülők,ezt találták a zöldbabban (Ripost)
Súlyos mérgezést szenvedett a gyanútlan család, hónapokig küzdöttek az életükért.
márc. 13
11:18
Gyönyörű nővé érett Szandi lánya – fotó (Blikk)
Nagykorú lett Szandi gyönyörű lánya.
márc. 13
11:18
Merényletkísérlet a palesztin miniszterelnök ellen (Infostart)
Merényletet kíséreltek meg a Gázai övezetben az odalátogató palesztin miniszterelnök ellen, de Rámi Hamdalláh nem sebesült meg - jelentette kedden az izraeli 10-es tévécsatorna.
márc. 13
11:18
Ellopták egy ősi óriáscápa fogát (Alternatív Energia)
A kövület a nagyjából 2,6 millió éve kihalt megalodon faj egyedéhez tartozott.
márc. 13
11:18
Öt éves csúcson jár az infláció Romániában (ProfitLine)
Csaknem öt éves csúcsra jutott az infláció Romániában, miután februárban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal voltak nagyobbak a tavalyi év második hónapjához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
márc. 13
11:18
Hajmeresztő bérkülönbség: 250-szeresét keresi az egyik nagybank vezére az átlagbérnek (Portfolio)
A Bank of America (BofA) vezérigazgatója, Brian Moynihan tavalyi bére a banknál dolgozók átlagbérének 250-szerese volt - áll a bank jelentésében. A BofA az első bank, amely az erre vonatkozó adatokat is nyilvánosságra hozta a tavalyi év...
márc. 13
11:18
Ezt a segítséget kapja meg az év elején Räikkönen (Sport365)
Hiába dolgozik Kimi Räikkönen új versenymérnökkel 2018-ban, régi társa is jelen volt a barcelonai teszteken. Kiderült, hogy miért.
márc. 13
11:18
Szétnyiszálta a Jobbik a Fidelitas plakátjait (444.hu)
Sniccerrel alakították át a Kerítésbontók vándorkiállítást.
márc. 13
11:18
Megtiltotta a széfszolgáltatást az MNB egy széfes cégnek (hirado.hu)
Ideiglenesen megtiltotta a jegybank, hogy az ABB-Allrisk Biztonság és Biztosítás Zrt. az MNB engedélyéhez vagy bejelentéséhez kötött tevékenységet, így különösen letéti vagy széfszolgáltatást végezzen.
márc. 13
11:18
Segítségre szorulna Dömötör, ha vadászatot kapna ajándékba (HírTV)
Az államtitkár bevallása szerint nem tudja, hogy az ilyen jellegű ajándékokat fel kell-e tüntetni a vagyonnyilatkozatban.
márc. 13
11:18
Újból teljes teljesítményen a 3. paksi blokk (vg.hu)
Az atomerőmű ma délelőtt 10 óra tájban az ország villamos energia termelésének több mint az 50 százalékát adta.
márc. 13
11:20
Friss! Újra szerelmes az RTL sztárja (Blikk)
Szerelem volt első látásra.
márc. 13
11:20
Vámuniót sürget a britekkel a Német Iparszövetség vezetője (vg.hu)
Nagy-Britanniában a pénzügyi szolgáltató szektort, az EU-ban az autógyártást érintené a legsúlyosabban egy esetleges hard Brexit egy friss tanulmány szerint.
márc. 13
11:22
Steiner Kristóf: vegánság a harmonikus kapcsolat titka (Blikk)
– Steiner Kristóf elárulta, mi a titka boldog párkapcsolatának. Sőt, szerinte a harmóniában nagy szerepe van annak, hogyan étkeznek kedvesével.
márc. 13
11:22
Jó évet zárt a Takarék Csoport (vg.hu)
Összesen 410 milliárd forintnyi új hitelt folyósított tavaly a Takarék Csoport, csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A mérlegfőösszege alapján negyedik legnagyobb hazai bankcsoport jelentős bővülést ért el mind a lakossági, mind a vállalkozói hitelkihelyezésekben.
márc. 13
11:24
A kötelező kvóta bevezetése a legtöbb magyar várost és települést érintené (hirado.hu)
A migránsok betelepítését előíró kötelező kvóta bevezetése a legtöbb magyar várost és települést érintené – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 13
11:24
Bencsik: A Békemenet egyszerre pártpolitikai akció és civil kezdeményezés (444.hu)
200 000 résztvevőt vár a CÖF, köztük baloldali szavazókat is. Bencsik szerint egyértelműen sikerült árnyaltabbá, intelligensebbé tenni a primitív sorosozást.
márc. 13
11:24
Rendőrre támadt egy afgán a bécsi Hősök terén (hirado.hu)
A bécsi rendőrség közlése szerint egy szolgálati autóban támadott rá a férfi az egyenruhásra, miközben információt kért tőle.
márc. 13
11:26
Felrobbantottak egy tábori konyhát Ádenben – többen meghaltak (hirado.hu)
A négy halálos áldozatot követelő pokolgépes támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett.
márc. 13
11:30
„A nyugati elit még mindig nem hisz a külső határvédelem fontosságában” (hirado.hu)
Az ENSZ migrációs tervezetéről szóló vita kapcsán a Nézőpont Intézet elemzője kijelentette: míg a magyar álláspont a józan ész jegyében került megfogalmazásra, addig a nyugat-európai elit még mindig nem hisz a külső határvédelem fontosságában.
márc. 13
11:30
Negyvenmilliárdos spórolás a téli rezsicsökkentéssel (AQUA)
A rezsicsökkentés körülbelül 3,5 millió gázfogyasztót és 650 ezer, távhővel fűtő háztartást érint. A hagyományos módon fűtő emberek esetében megnövelik a pénzügyi keretet.
márc. 13
11:36
Pénzt kapott a világ meghódítására az egyik legnagyobb biciklimegosztó (Portfolio)
866 millió dollárnyi friss tőkét vont be a kínai biciklimegosztó cég, az Ofo, többek között a kínai kiskereskedelmi óriástól, az Alibabától. Ez volt a legnagyobb összeg, amit valaha egy biciklimegosztó cég egyszerre kapott. A legnagyobb...
márc. 13
11:36
Kurd terroristák támadhattak németországi török intézményekre (hirado.hu)
Az indíték a török hadsereg szíriai hadművelete lehet.
márc. 13
11:36
Erdély Csanád: Magyarként most nehezebb megmerülni a mélyvízben (m4sport.hu)
A fehérváriak jégkorongozója komoly elismerben részesült.
márc. 13
11:42
230 millióba került a vizes vb kisfilmje, amit aztán nem használtak semmire (Menedzsment Fórum)
Három és fél perc az egész.
márc. 13
11:42
Mesés fizetés: ennyit tesz zsebre a nagybank feje (Privátbankár)
Nyilvánosságra hozták a Bank of Americánál dolgozók fizetését.
márc. 13
11:42
Olyat tett unokája, amit nem viselt már el a nagymama. Ömlött a könnye adás közben (Blikk)
Még Balázsnak is fájt a kialakult helyzet.
márc. 13
11:42
Breaking – Itt a válasz az elképzelhetetlen milliárdokról, amiket sajtóhírek szerint Kósa Lajos kezel: megszólalt az érintett, videó van róla (Blikk)
Kósa Lajos egy keddi sajtótájékoztatóján az ATV-nek válaszolt arra a ma megjelent állításra, miszerint egy hihetetlen összeget tartalmazó bankszámla kezelésével bízták volna meg.
márc. 13
11:42
Hoppá - Erre pornósztárra hajt a sztárfocista -fotók (Blikk)
München – Szexi pornósztárt szemelt ki magának James Rodriguez, a Bayern München fiatal tehetsége.
márc. 13
11:42
Visszatér a képernyőre a magyarok egyik kedvenc szappanoperája (Blikk)
Újabb retro kedvenccel köszönti a tavaszt az Izaura TV.
márc. 13
11:42
Országszerte forgalomkorlátozások lesznek az ünnepi rendezvények miatt (hirado.hu)
A fővárosban csütörtökön több forgalmas útvonalon, közlekedési csomópontban lesznek hosszabb-rövidebb lezárások.
márc. 13
11:42
Keresztet vethetünk az olasz gazdaságra? (TőzsdeFórum)
Minden esélye megvan Olaszországnak arra, hogy gazdasági teljesítménye negatív irányba forduljon, hiszen olyan problémákkal néz szembe az ország, mint a gyenge bankrendszer vagy a magas munkanélküliség.

Keresés