2018. március 13. kedd

márc. 13
13:36
Nőtt a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése (ProfitLine)
Magyarországon tavaly egy százalékpontot nőtt és elérte a 29 százalékot a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése, az 1700 milliárd forintos élelmiszerpiaci forgalomból 497 milliárdot hasítottak ki a kereskedelmi márkák - közölte az MTI-vel a Nielsen piackutató kedden.
márc. 13
13:36
Egy héttel az ajánlásgyűjtés vége után még a KDNP-sek is gyűjtik a Fidesznek a támogatói aláírásokat (444.hu)
Nem nagyon igyekeznek kifejteni, hogy ez az aláírás nem az, ami a választáson való induláshoz szükséges, hanem a Kubatov-lista adatbázisát bővítik vele.
márc. 13
13:36
Bővült az Appeninn tulajdonosi köre (AQUA)
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap tőzsdén kívüli, illetve kisebb részben tőzsdei ügyletek során öt százalék fölötti részesedést szerzett.
márc. 13
13:42
Magyarországon költenek a legkevesebbet számítógépes játékokra egész európában (Portfolio)
Az európai eSport piac bevétele 2018-ban elérheti a 325 millió dollárt, a teljes magyar piac értéke pedig elérheti a 665.000 dollárt - derül ki a PayPal és a SuperData kutatásából. Európában jelenleg 576 ezer dolláros 2017-es bevétellel...
márc. 13
13:42
Felismered, melyik magyar híresség van ezen a gyerekkori fotón? (Femcafe)
Nézd meg kicsit jobban!
márc. 13
13:48
Kereskedelmi háborútól tart az OECD (Infostart)
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést - erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
márc. 13
13:48
A Nap Száma: elkelt a világ ötödik legnagyobb gyémántja (Privátbankár)
Lesotho Legendájáért 40 millió dollárt perkált le egy ismeretlen vevő.
márc. 13
13:48
Ne dobjuk ki azonnal: Meg tudjuk javítani a pólókon keletkezett apró lyukakat! (Blikk)
Mi eddig mindig lemondtunk az ilyen ruharadabokról.
márc. 13
13:48
Húsz év fegyházat kapott a saját gyerekét megerőszakoló férfi (Blikk)
Miskolc - Húsz év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék kedden, zárt tárgyalást követően egy férfit, aki kiskorú hozzátartozói sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket.
márc. 13
13:48
Művészeti kitüntetéseket adtak át március 15. alkalmából (hirado.hu)
Borbély Alexandra és Csányi Sándor színészek, Fábry Sándor előadóművész, Lezsák Sándor költő, drámaíró és Rúzsa Magdi énekes is a díjazottak között van.
márc. 13
13:48
Módosult az uniós feketelista (TőzsdeFórum)
Újabb három állammal bővült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistája, amelyről ezzel párhuzamosan három másik ország lekerült.
márc. 13
13:48
Pokolgép robbant a palesztin miniszterelnök kocsija mellett (ATV)
Merényletet kíséreltek meg kedden a Gázai övezetben az odalátogató palesztin miniszterelnök ellen, de Rámi Hamdalláh nem sebesült meg - jelentette az izraeli 10-es tévécsatorna.
márc. 13
13:48
Taylor Swift saját magát mémesítette meg, az Instagram népe nem tér magához (Joy)
Még a mémgyárosok is rajta röhögnek.
márc. 13
13:48
Elszabadult bányászprogramot találtak egy maces naptár appban (FinTechRadar)
Nem lesz olyan notebook tulajdonos, aki azt mondja, hogy egy 1-2 dolláros program megvásárlása helyett szívesen hagyja pörgetni a processzort és merülni az akkut.
márc. 13
13:54
Jól megy a világnak, de mindent megváltoztathat egy kereskedelmi háború (Portfolio)
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de Donald Trump amerikai elnök protekcionista politikája fenyegetést jelent a kedvező...
márc. 13
13:54
Európa Anglia mellé állt a Szkripal-ügyben (ATV)
Az Európai Unió "rendíthetetlenül" támogatja az Egyesült Királyságot Szergej Szkripal egykori orosz katonai hírszerzőtiszt és lánya megmérgezésének ügyében - hangsúlyozta az Európai Bizottság első alelnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
márc. 13
13:54
Több lehetőséget biztosítana az LMP az egyszülős családoknak (hirado.hu)
Megemelné a családi pótlékot az ellenzéki párt.
márc. 13
13:54
Brexit: Juncker a tárgyalások felgyorsítására szólította fel a briteket (hirado.hu)
Az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről és a jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések felgyorsítását sürgette az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
márc. 13
13:54
Davis-kupa-hősök és kilenc top 100-as teniszező a Kopaszi-gáton (m4sport.hu)
Az áprilisi Gazprom Hungarian Opent élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.
márc. 13
13:54
Négy év után ezért tud visszatérni az Uber Barcelonába (NRGreport)
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában - közölte a társaság.
márc. 13
13:57
Óriási örömhír: Most aztán van ok a hatalmas boldogságra Borbély Alexandránál (Blikk)
Ez mindent visz most életében.
márc. 13
13:59
Leállt a sorozatsztár szíve, mindenki balesetnek hitte a halálát! (Blikk)
Kiderült, hogy mibe halt bele.
márc. 13
14:00
Erre készülj, ha el akarod adni a lakásod (Portfolio)
Jóval magasabb az értékesítési idő a téglalakásoknál, mint a panelek esetében az országos és a fővárosi adatok alapján egyaránt. Az előző hónapban átlagosan 2-3 hónap alatt került eladásra egy panellakás országosan, míg a téglalakásukat...
márc. 13
14:00
Elárulta apró étkezési titkait a 64 éves Sports Illustrated-modell (Player)
Egy éve írtunk Christie Brinkley-ről, aki két lányával együtt szerepelt a Sports Illustrated Swimmsuitban, azóta Christie "néni" egy évvel idősebb lett, cserébe tanácsokat ad.
márc. 13
14:01
Ilyen, amikor Katalin és Meghan egy cipőben jár – fotók (Blikk)
London - Katalin hercegné és férje, Vilmos illetve Meghan Markle és jegyese, Harry herceg együtt érkeztek a nemzetközösségek napjára. Ráadásul a fotósok azonnal kiszúrták: a párok nőtagjai ugyanazt a cipőt viselték
márc. 13
14:03
A madárinfluenza miatt esett vissza a magyar húsipar (Menedzsment Fórum)
Tavaly 2,9 százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye.
márc. 13
14:03
Halálra rémítette unokája Bangó Margitot. Ez nagyon durva volt Tinától (Blikk)
Ezt miért?
márc. 13
14:03
Öröm a zsiráfcsaládban - Kisborjú Nyíregyházán (Kripto Akadémia)
Rothschild-zsiráfok a zoológusként is elismert híres bankár után kapták nevüket.
márc. 13
14:03
Elmondta az Audi ETO kiválósága, mikor térhet vissza (Sport365)
A Győri Audi ETO KC kiválósága, Eduarda Amorim kézközépcsontja januárban tört el.
márc. 13
14:03
Brüsszel megvitatta a Brexit utáni kapcsolatokat (vg.hu)
A jövőbeli kapcsolatokra vonatkozó megállapodásnak tiszteletben kell tartania az EU egységét, a közös piacot és a négy szabadságot.
márc. 13
14:05
Mos jöttek a hivatalos felvételek: Megmutatta az udvar az újszülött hercegnőt (Blikk)
Bátyja és nővére már nagyon várták a picit.
márc. 13
14:05
A Svédországból "menekült" nő már 2016-ban a Budai Várban lakott (Kripto Akadémia)
márc. 13
14:05
Újraindult a verseny a foci-vb jegyeiért (vg.hu)
Kedden déli tizenkét órától újra lehet vásárolni belépőket a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságra. Jegyrendelésre a nemzetközi sportági szövetség (FIFA) internetes oldalán van mód – adta hírül a TASZSZ kedden.
márc. 13
14:06
Dráma a TV2 műsorában! „Nem vagy többé a barátom!” – mondta a csalódott játékos (Blikk)
Stohl András is csak értetlenül nézett.
márc. 13
14:06
Juncker felgyorsítaná a Brexit-tárgyalásokat (Infostart)
Az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről és a jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések felgyorsítását sürgette az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
márc. 13
14:06
Kisgyermeket mart halálra egy kutya Nyúlon (Blikk)
Egy nyúli családi ház udvarán harapta meg az otthon lévő gyermeket a család kutyája, kedd délelőtt.
márc. 13
14:06
Új országok az adóparadicsomok feketelistáján (Adózóna)
Három állammal felkerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, ezzel párhuzamosan viszont három ország lekerült róla – közölte az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.
márc. 13
14:06
Erős rendőrség, nagyobb biztonság - a legfontosabb érték (hirado.hu)
Nyitrai Zsolt szerint köszönet illeti a magyar rendőröket..
márc. 13
14:06
Tavaly több hitelt folyósított a Takarék csoport (ProfitLine)
Összesen 410 milliárd forintnyi új hitelt folyósított tavaly a Takarék csoport, csaknem 90 milliárd forinttal, 30 százalékkal többet, mint 2016-ban.
márc. 13
14:06
Trump kirúgta külügyminiszterét, a CIA vezetője érkezik a helyére (Portfolio)
Donald Trump döntésére távozik a külügyminiszteri posztról Rex Tillerson, helyét pedig Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetője veszi át. Az elnök állítólag többször is összeszólalkozott Tillersonnal, így...
márc. 13
14:06
Trump kirúgta Tillersont (ATV)
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
márc. 13
14:06
Bevásárlóturizmus: továbbra is Ausztriában hagyják a legtöbb pénzt a magyarok (Pénzcentrum)
A magyar bevásárlóturisták a legtöbb pénzt Ausztriában költik el, 50 milliárdot, egy kiruccanásban átlag 25 ezer forintot. 2017-ben a határokon túli boltokban 100 milliárdot szórtunk el. Öt év alatt megkétszereződött a magyarok bevásárlóturizmusa...
márc. 13
14:06
Räikkönen: Ralizás még igen, Indy 500 már nem (m4sport.hu)
Kimi Räikkönen el tudja képzelni, hogy egy nap még visszakanyarodik a rali világához.
márc. 13
14:06
Rövid pórázon tartja az MSZP néhány vezetőjét a Fidesz? (HírTV)
A kormánypártok állítólag már a vásárhelyi bukás után megüzenték a szocialistáknak: ne merjenek koordinálni.
márc. 13
14:07
Mennyivel keresnek többet a fiatalok, mint tavaly? (Blikk)
A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok - derült ki a K&
márc. 13
14:07
Hogy jól fogjon majd a toll - Mindenki kap "rezsiüzenetet" a választás előtt (Kripto Akadémia)
"Tájékoztatjuk, hogy Magyarország kormánya téli rezsicsökkentésről döntött.”
márc. 13
14:07
Juncker felpörgetné a Brexitet (vg.hu)
Az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről és a jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések felgyorsítását sürgette az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
márc. 13
14:08
Egy hétköznapi történet, ami bizonyítja, hogy az eredmény fejben dől el (Portfolio)
Közhelyként mondogatjuk, hogy a siker fejben dől el, ám a nagy kérdés, hogy mélyen magadban te ezt egy üres lózungnak érzed, vagy azonosulsz is vele? Tőzsdei oktatóként a kereskedési befektetési terület esetében szilárd meggyőződésem...
márc. 13
14:08
Megvan a klasszis győri átlövő visszatérésének időpontja (m4sport.hu)
A kézközépcsontörés után lábadozó Amorim az olimpiáig biztosan folytatja.
márc. 13
14:09
Tudta? Ezért tesz jót tavasszal, ha tengervízben fürdik a kádban! (Blikk)
A kimerítő, hideg tél után száraz és fakó a bőrünk.

Keresés