2018. március 13. kedd

márc. 13
12:24
Ellopták egy ősi cápa fogát (Alternatív Energia)
A kövület a nagyjából 2,6 millió éve kihalt megalodon faj egyedéhez tartozott.
márc. 13
12:24
Fordulópont jöhet a kriptovaluták életében (TőzsdeFórum)
Japán a következő G20-as tanácskozáson szorgalmazni fogja, hogy megállítsák a kriptovaluták pénzmosásra való felhasználását, értesült a CNBC.
márc. 13
12:24
Rendőrre támadt egy afgán férfi (USAracing)
A 26 éves afgán férfi beszélgetni kezdett a rendőrautóban ülő rendőrrel, majd a beszélgetés közben megragadta a ruháját, és megpróbálta kirángatni az autójából.
márc. 13
12:24
Jól gazdálkodtak az oroszok a büdzsével (vg.hu)
Az orosz költségvetésben 226 milliárd rubel (1008 milliárd forint) többlet keletkezett az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbi 147 milliárd rubel deficit után – közölte az orosz pénzügyminisztérium kedden.
márc. 13
12:26
Borzalmas, ami Gáspár Beával történt. "Kértem a jó istent, hogy ne vegye el tőlem Beát is!" (Blikk)
"Ilyenkor remegek és fulladok."
márc. 13
12:26
"Ezért? Jézus Úr Isten" - Negyedmilliárdnyi közös pénzből készült a "vizes" filmecske (Alternatív Energia)
Szakértők szerint százszoros a túlárazás - legalább.
márc. 13
12:26
Tovább gyorsult a román pénzromlás (vg.hu)
Csaknem öt éves csúcsra jutott az infláció Romániában, miután februárban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal voltak nagyobbak a tavalyi év második hónapjához mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
márc. 13
12:28
Az 56 éves nő elkezdett keményen gyúrni, ez lett belőle (Blikk)
Egy 56 éves nőnek a súlyemelés segített abban, hogy túltegye magát a válásán, amely túl nagy stresszt okozott számára.
márc. 13
12:28
Leszedetik Márki-Zay "migránsszámlálóját" (Alternatív Energia)
"Sérti a választási eljárásról szóló törvényt."
márc. 13
12:28
Ismét feltörekvőben a sajátmárkás termékek piaca (vg.hu)
Új lendületet kapott a kereskedelmi márkák térnyerése a globális kiskereskedelmi piacok értékesítését tekintve. Magyarországon 2017-ben mintegy 1 százalékpontot nőtt a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése, a vegyi áruk piacán pedig továbbra is erősebbek a gyártói márkák – írja sajtóközleményében a Nielsen.
márc. 13
12:30
Az oroszok válaszcsapással fenyegetik Amerikát (ATV)
Kész katonai válaszlépéseket tenni az orosz védelmi minisztérium, ha egy Szíriában végrehajtandó amerikai csapás orosz katonák életét veszélyeztetné - jelentette ki kedden Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke.
márc. 13
12:30
Katolikus iskolát is építhet Mészáros köre - drágábban (HírTV)
Csaknem 2,4 milliárdért építheti meg a Veresegyházra tervezett katolikus iskolát a Puskás Stadion kivitelezője.
márc. 13
12:36
Kurd támadások Németországban (Infostart)
A terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) akciója lehet a németországi török intézmények elleni támadássorozat, az indíték pedig a török hadsereg szíriai hadművelete lehet - írta kedden a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.
márc. 13
12:36
Merénylet a Gáza övezetbe látogató palesztin miniszterelnök ellen – fotók (Blikk)
Merényletet kíséreltek meg kedden a Gázai övezetben az oda látogató palesztin miniszterelnök ellen, de Rámi Hamdalláh nem sebesült meg – jelentette az izraeli 10-es tévécsatorna.
márc. 13
12:36
Alonso elgondolkodott azon, hogy befejezi a Forma-1-ben (F1világ)
Fontolóra vette Forma-1-es pályafutása befejezését a kétszeres világbajnok Fernando Alonso annak érdekében, hogy valóra váltsa álmát, és bezsebelje az úgynevezett „Tripla koronát”. Az F1 Racing magazinnak adott exkluzív interjújában a spanyol versenyző elárulta, elgondolkodott a Forma-1-ből való távozáson, hogy a Monacói Nagydíj megnyerése után leg
márc. 13
12:36
Konferencia az önkormányzatok működéséről az MSZP szervezésében (hirado.hu)
Az MSZP szerint a minimumszolgáltatásokat minden településen biztosítani kell.
márc. 13
12:36
Ennyi pénzt szánunk egy nyaralásra (ProfitLine)
Idén átlagosan 165 ezer forintot terveznek költeni nyaralásra a magyarok, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, a legtöbbet költők középkorúak, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre - ez derült ki a Danubius Hotels megbízásából a nyaralási szokásokról készített online kutatás eredményeiből.
márc. 13
12:36
„A mostani helyzet tarthatatlan” – mondta a görög sportminiszter (m4sport.hu)
A bajnokság határozatlan ideig szünetel.
márc. 13
12:38
Kósa: Dunaújváros esetében a program a környékről is szól (hirado.hu)
Zajlanak a tervezett intermodális központ előkészületei is.
márc. 13
12:42
Egyre gyakoribb a lopás, a verekedés: súlyos feszültség a magyar cégeknél (Privátbankár)
Súlyos problémákkal kell szembenéznie a feldolgozóipari cégeknek. Tömegesen jelentek meg új, kvalifikálatlan munkavállalók a munkaerőpiacon, akik új problémákat hoztak magukkal: mindennapossá váltak a munkahelyi érdekkonfliktusok, a lopások, az agresszió. A helyzet felkészületlenül érte a vállalatokat, azonnali megoldásra van szükség.
márc. 13
12:42
Minden nő álma: 5 élethelyzet, amikor legszívesebben nem viselnénk melltartót (Joy)
Az alábbi szituációkban muszáj melltartót viselnünk, pedig sokszor legszívesebben ledobnánk ezt a ruhadarabot.
márc. 13
12:42
Van még lehúzni való bőr az 500-ason (Autónavigátor)
Új modell egyelőre nincs, csak ismét egy friss különkiadás, ám most épp a kisautó időtálló és stílusos formáját ünneplik. A Collezione szép külsővel és hozzá passzoló belsővel érkezik.
márc. 13
12:42
Micsoda meglepetés: összeköltözik az X-Faktor két győztes sztárja (Femcafe)
Őszre tervezik a költözést.
márc. 13
12:48
Leszedették Márki-Zay migránsszámlálóját (ATV)
A választási eljárásról szóló törvényt sérti – állampolgári beadványról döntött a bizottság.
márc. 13
12:48
Joe Jonasnak új tetoválása van, és nagyon úgy fest, hogy Sophie Turner miatt csináltatta (Joy)
Ez ám a lamúr!
márc. 13
12:51
Ilyen szexi a Spice Girls-tag lánya (Blikk)
Los Angeles – Szinte hihetetlen, micsoda bombázó lett Mel B lányából! A Spice Girls egykori tagjának gyermeke, Phoenix édesanyja oldalán tűnt fel a minap, megőrjítve a fotósokat.
márc. 13
12:53
Megajándékozta Jennifer Lawrence-t a magyar színész: nem találja ki, mit adott neki (Blikk)
Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence legutóbbi, a Vörös veréb című filmjének forgatásán ismerkedett össze Adorjáni Bálinttal, akivel két közös jelenetük is volt. Adorjáni Bálintot a Korhatáros szerelemből, valamint a Válótársakból ismerhetjük.
márc. 13
12:54
Egyre többször választjuk a sajátmárkás terméket (Menedzsment Fórum)
Főleg a konyhai törlőkendőt meg a vécépapírt szeretjük.
márc. 13
12:54
Visszavonul a legendás elefántcsontparti labdarúgó (Blikk)
Megerősítette, hogy befejezi pályafutását a Chelsea egykori legendás labdarúgója, Didier Drogba.
márc. 13
12:54
CÖF: A Békemenet kiállás Magyarország mellett (hirado.hu)
Március 15-én több százezer embert várnak a Békemenetre, Budapesten.
márc. 13
12:54
Hetven új útvonalat indít a nyárig a Wizz Air (NRGreport)
Huszonegy új Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet vesz át idén a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, amely négy új célállomást és hetven új útvonalat vesz fel járathálózatába.
márc. 13
12:55
Ciki: hajléktalannak nézték a Született feleségek sztárját (Blikk)
Los Angeles – Kellemetlen magyarázkodásra kényszerült a sorozatsztár, Teri Hatcher: hajléktalannak nézték járműve miatt.
márc. 13
12:56
NőiSzem: Az LMP is írja alá a Juhász Péterről szóló petíciót (hirado.hu)
Az egyesület azt szeretné elérni, hogy az Együtt elnöke távozzon a közéletből.
márc. 13
12:57
Almanyalóka: ötletes finomság kicsiknek és nagyoknak egyaránt (Blikk)
Íme egy ötletes finomság kicsiknek és nagyoknak egyaránt: az almanyalóka.
márc. 13
12:57
Lúdtalpat szülői türelmetlenség is okozhat, de a magassarkú "saját bűn" (Alternatív Energia)
Mezítlábazással megelőzhető, de nem mindegy, hol mászkál a gyerek.
márc. 13
12:57
Legendák a rajzfilmben: Ronaldo, Neymar és Ibra - videó (Sport365)
Parádés alkotást osztott meg a Real Madrid.
márc. 13
12:57
Újabb világvárosba tér vissza az Uber (vg.hu)
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában – közölte a társaság.
márc. 13
12:58
Fazekas: Máig ható erőt ad 1848 példamutatása (hirado.hu)
Kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából a földművelődésügyi miniszter.
márc. 13
12:59
Kifosztották a magyar műsorvezetőnőt (Blikk)
Kirabolták a magyar műsorvezetőnőt.
márc. 13
12:59
Álhír - Nem csak kártékony, de nagyon fürge is (Alternatív Energia)
A politikai témájú kamuhírek terjednek a leggyorsabban.
márc. 13
12:59
Duzzad a fiatalok pénztárcája (vg.hu)
A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok – derült ki a K&H if
márc. 13
13:00
Nagy a mozgás az adóparadicsomok feketelistáján (Infostart)
Újabb három állammal bővült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistája, amelyről ezzel párhuzamosan három másik ország lekerült - közölte kedden az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.
márc. 13
13:00
Három új taggal bővült az EU adózási feketelistája (Portfolio)
Újabb három állammal bővült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistája, amelyről ezzel párhuzamosan három másik ország lekerült - közölte kedden az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata....
márc. 13
13:00
Már csak azért sem lehet migránsokat iskolákban elhelyezni, mert ott már rég fideszes politikusok vannak (444.hu)
A pécsi fideszes jelölt alapított egy díjat, hogy személyesen átadhassa.
márc. 13
13:00
Hajthatja még Honda-motor a Williamst (m4sport.hu)
A Red Bull mellett a Williams számára is érdekes alternatívát jelenthet a Honda jelenlegi motorpartnerével szemben.
márc. 13
13:01
Botrányosan viselkedett a tinisztár a színpadon a párjával (Blikk)
Los Angeles – Úgy tűnik, képtelen normálisan viselkedni Bella Thorne: most a párjával közösen botránkoztatta meg a nézőket.
márc. 13
13:01
"Féknyúz" - Nem tréfadolog, komoly veszély a demokráciára (Alternatív Energia)
"A probléma kezelése érdekében elő kell mozdítani a médiatudatosságot."
márc. 13
13:01
Népszerű a belföldi turizmus Magyarországon (vg.hu)
Idén átlagosan 165 ezer forintot költhetnek nyaralásra a magyarok, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. A legtöbb pénzt a középkorúak szórják el, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – derült ki a Danubius Hotels megbízásából a nyaralási szokásokról készített online kutatás eredményeiből.
márc. 13
13:03
Itt megnézheti, bejelentette-e a NAV-nál a munkaadója (Adózóna)
Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáját.
márc. 13
13:03
Érdemes-e növénykondicionálóval támogatnom a növényeimet? (Édenkert)
Bőven száz fölött van a hazánkban engedélyezett növénykondícionálók, talajkondícionálók és mikrobiológiai készítmények száma. Érdemes használni ezeket? Mikor, melyiket vegyem meg? Pontosan milyen betegségre jók? - sorjáznak hozzám a kérdések.

Keresés