2018. március 1. csütörtök

márc. 1
20:42
Orbán Viktor: Hódmezővásárhely riasztócsengő volt (Infostart)
Magyarország előtt ma két út áll: vagy nemzeti kormány lesz vagy Soros emberei alakítanak kormányt - mondta Orbán Viktor, miniszterelnök csütörtökön a Miskolc TV-nek adott interjúban.
márc. 1
20:42
Utólag lett vébéezüstérmes Lőrincz Tamás (Blikk)
A tavaly augusztusi világbajnokságon a 75 kilogrammos kötöttfogású birkózók között őt legyőző orosz riválisát doppingvétségen érték, ezért bronzérmét ezüstre cserélheti Lőrincz Tamás (31).
márc. 1
20:42
„Dolgoznak” a Soros-féle szervezetek az áprilisi választáson (hirado.hu)
Olyan ellenzékiek juthatnának az Országgyűlésbe, akik „nem állják útját” az új uniós bevándorlási tervnek.
márc. 1
20:44
Megállapodás várható az MSZP-Párbeszéd és az LMP között (hirado.hu)
Karácsony Gergely a Kossuth Rádiónak nyilatkozott.
márc. 1
20:45
Márki-Zay: A Jobbiktól az MSZP-ig az ellenzéknek össze kell fogni (ATV)
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a helyi szocialistákon és jobbikosokon nem fog múlni az, hogy közös jelölt legyen. Elmondta, a hódmezővásárhelyi választás megmutatta, hogy a kormányváltásnak egy módja van, ha az ellenzék az MSZP-től a Jobbik-ig összefog.
márc. 1
20:45
Czeglédy állítja, megpróbálták rávenni, hogy valljon Gyurcsány ellen (HírTV)
Erről beszélt a baloldali politikus a Hír TV Egyenesen című műsorának stúdiójában.
márc. 1
20:45
Hamilton volt a leggyorsabb a hét utolsó tesztjén (HírTV)
Jövő héten újabb négy napot tesztelnek a csapatok.
márc. 1
20:48
Durva: Jennifer Lawrence részegen ment a premierre (Blikk)
A színésznő egy interjú során árulta el, miért volt olyan különös az arckifejezése a vörös szőnyegen.
márc. 1
20:50
Viszály dúl a Kardashian–Jenner testvérek között (Blikk)
Kim Kardashian címlapra került, amit az egyik testvére nem néz jó szemmel.
márc. 1
20:51
Hatalmas dráma Párizsban, Mbappé is megsérült! (Sport365)
Még ilyet...
márc. 1
20:51
Orbán szerint az ellenzék, mindenhol ugyanúgy összeáll, mint Hódmezővásárhelyen (444.hu)
Bejelzett nála a riasztócsengő.
márc. 1
20:52
D. Nagy Lajos: „A színpadról visznek a temetőbe” (Blikk)
D. Nagy Lajos mindenkit arról biztosít, ha rajta múlik, élete utolsó percéig él a Bikini. Az együttes frontembere erről azután nyilatkozott, hogy olyan pletykák keltek szárnyra, hogy szétszéled a csapat.
márc. 1
20:54
"A Brexit nem katasztrófa" - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelőnek Vaclav Klaus korábbi cseh elnök nyilatkozott. A HVG a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztást elemzi, a Heti Válasz pedig Hegyi-Karabah életét mutatja be.
márc. 1
20:54
Kompromisszumos EU-megállapodás a kiküldöttek javadalmazásáról (Adózóna)
Létrejött a megállapodás a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosításáról az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság és a tagállamok kormányait képviselő tanács között – jelentették be csütörtökön Brüsszelben.
márc. 1
20:57
Átadták az Arany János Zeneszerzőverseny díjait (hirado.hu)
A két kategóriában meghirdetett verseny első díjait Molnár Viktor és Szabó Barna nyerte el.
márc. 1
21:00
Egy 12 éves kislány a Kék Bálna legfiatalabb áldozata (Blikk)
Ukrajna – Egy 12 éves kislány lehet a legfiatalabb áldozata a kegyetlen internetes öngyilkos játéknak, a Kék Bálnának.
márc. 1
21:00
Elképesztő, mennyit ér: sötét titkokat őriz a meggyilkolt sztár autója (Ripost)
A kilencvenes évek egyik leghíresebb rapperének autóját, amelyben a halálos találat érte, most bárki megveheti.
márc. 1
21:00
Magyarországon két város van veszélyben - állítja Orbán Viktor (Ripost)
No-go zónák, párhuzamos migránstársadalmak mindig a nagyvárosokban jönnek létre - mondta a miniszterelnök Miskolcon.
márc. 1
21:00
Brutális Lamborghiniért őrülnek meg a leggazdagabb gyűjtők (Ripost)
1961-ben gyártották ezt a csodát, nincsenek rá szavak, milyen gyönyörű! Először is rikító narancssárga és türkizkék színekben pompázik, ám ez mind semmi! Nézd meg a kerekét! Hamarosan elárverezik és az tuti, hogy csillagászati ára lesz.
márc. 1
21:02
Intim fotó kering a neten a gyönyörű, magyar modellről - fotó (Ripost)
A csinos édesanya gyakran oszt meg kedves, családi fotókat! A legfrissebb posztja talán az eddigi legédesebb! Éva és Kristóf tündériek!
márc. 1
21:03
Megújuló energiában erősít a MOL : három napelempark épül hazánkban (ProfitLine)
Villamos energiát termelő napelemparkokat épít a MOL Magyarország három városban. A társaság saját beruházásában három üzemében épül meg a napelempark: Tiszaújvárosban a MOL Petrolkémia (MPK), Százhalombattán a Dunai Finomító, valamint Füzesgyarmaton a bányászati üzem területén – jelentette be ma sajtótájékoztatón Fasimon Sándor, a MOL Magyarország
márc. 1
21:03
Lovassy 14. lett a pályakerékpáros vb-n (m4sport.hu)
A magyar bringás pénteken a pontversenyben indul.
márc. 1
21:03
Kitilthatják Orbán Viktort és szűk körét az Egyesült Államokból (HírTV)
A miniszterelnökön kívül a veje, a felesége, a testvére, Mészáros Lőrinc, Lázár János, Rogán Antal, a legfőbb ügyész és a jegybankelnök kerülhet tiltólistára.
márc. 1
21:09
Ezt az ételt kívánja a terhes Kulcsár Edina (Mindmegette)
márc. 1
21:09
Igazi vérengzés a piacon: 540 pontos mínuszban a Dow, esik minden (Portfolio)
Egészen Donald Trump bejelentéséig enyhe pluszban mozogtak a vezetői amerikai részvényindexek, de az importvámról szóló hírek hatására elromlott a hangulat.A legnagyobb szektorok 1% feletti mínuszban az S&P 500-ban 2018.03.01 21:04Zárás...
márc. 1
21:18
Betegsége miatt akkora egy 28 éves indiai nő, mint egy 4 éves gyerek – képek (Blikk)
India – Rendszeresen gyermeknek hiszik azt a 28 éves nőt, aki nincs 1 méter magas.
márc. 1
21:18
Eltörölné a hittanórákat a DK (Blikk)
– Csütörtökön mutatták be a Demokratikus Koalíció oktatási programját, amiben szerepel többek között az is, hogy eltörölnék a hittan- és erkölcstanórákat.
márc. 1
21:18
Erősödött a forint (Gondola)
Erősödött a forint csütörtök kora estére a főbb devizákkal szemben reggelhez képest a nemzetközi devizapiacon
márc. 1
21:20
Puigdemont visszalépett az elnökjelöltségtől (Gondola)
Visszalépett az elnökjelöltségtől Carles Puigdemont október végén leváltott katalán vezető Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében csütörtökön
márc. 1
21:21
Bombaformában tért vissza a Glamour-gálán Demcsák Zsuzsa – fotók (Blikk)
Megkezdődött a tizedik GLAMOUR Women of the Year gála a Várkert Bazárban, ahol Demcsák Zsuzsa is megjelent.
márc. 1
21:21
Miskolcon banki jelzálog került a sugárterápiás gépekre (Spa Trend Online)
Karbantartani, javíttatni, megbontani, eladni csak a bank előzetes írásos engedélyével lehet.
márc. 1
21:21
Igazi vérengzés a piacon: 540 pontos mínuszban a Dow, esik minden (Portfolio)
Egészen Donald Trump bejelentéséig enyhe pluszban mozogtak a vezetői amerikai részvényindexek, de az importvámról szóló hírek hatására elromlott a hangulat.A dollár is gyengült a hírre 2018.03.01 21:13A dollár euróval szembeni jegyzése...
márc. 1
21:22
Gyurcsány: megtört a legyőzhetetlenség mítosza (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint a hódmezővásárhelyi választás azt értette meg a Fidesz vezetőivel, hogy megtört a legyőzhetetlenség mítosza, a velük szemben álló oldal pedig részben megértette, megérezte, hogy véget lehet vetni az országdúló hatalomnak
márc. 1
21:24
Hamilton repesztett a havazás után (Infostart)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az idei Forma-1-es szezon első kollektív tesztjének negyedik napján a Barcelona melletti montmelói pályán.
márc. 1
21:24
A tavasz első napján is megdőlt a hidegrekord (Gondola)
A meteorológiai tavasz első napján is megdőlt a nappali hidegrekord, Kékestetőn a legmelegebb órában is csaknem mínusz 12 fokot mértek
márc. 1
21:27
Már előre óvintézkedéseket tesznek, nehogy bakikkal legyen tele az Oscar-gála (ATV)
Több változtatást is bevezetett a PwC a tavalyihoz hasonló baklövések elkerülésére a vasárnapi Oscar-díjátadó gála előtt.
márc. 1
21:27
Dokumentumfilm készült egy segélyekből élő szír migránsról (hirado.hu)
Jelentős hullámokat kavart Németországban az a riportfilm, amelyik egy többnejűségben élő szír bevándorlót, és a családját mutatja be. A férfi 2015 óta él Németországban, jelenleg két felesége és hat gyereke van vele, Szíriában is maradt még legalább egy felesége. De szeretne még feleséget, illetve gyerekeket is, csak egyelőre túl kicsi az a kéteme
márc. 1
21:27
Tízezrek tiltakoznak Bertrand Cantat visszatérése ellen (444.hu)
Nem akarják, hogy a barátnője megöléséért elítélt énekes újra koncertezzen, mert a tiltakozók szerint azzal hallgatólagosan jóváhagynák a nők elleni erőszakot.
márc. 1
21:33
Igazi vérengzés a piacon: 540 pontos mínuszban a Dow, esik minden (Portfolio)
Egészen Donald Trump bejelentéséig enyhe pluszban mozogtak a vezetői amerikai részvényindexek, de az importvámról szóló hírek hatására elromlott a hangulat.Donald Trump arról beszélt, hogy vámot vetne ki a az acél és az alumínium importjára...
márc. 1
21:33
Az elődöntő küszöbén a MAC (m4sport.hu)
A Brassó hosszabbítás után került előnybe.
márc. 1
21:35
Itt az EU reakciója Trump bejelentésére: nem fogunk karba tett kézzel ülni (Portfolio)
Az Európai Unió napokon belül "határozott és arányos" választ fog adni az Egyesült Államok által bejelentett kereskedelmi korlátozásokra - közölte csütörtök este Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Közleményében Juncker...
márc. 1
21:36
Dávid-csillagot festett a világháborús német vadászpilóta gépére, hogy kiakassza az antiszemita Göringet (Blikk)
Nem mindenki értett egyet a teret az antiszemita ideológiákkal az első világháború idején a németeknél, volt olyan vadászpilóta, aki még egy Dávid-csillagot is felfestett a gépére, hogy kiakassza az antiszemita Hermann Göringet.
márc. 1
21:36
Babis: Csehország biztosan nem fogad be menekülteket (Gondola)
Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön Prágában kijelentette, hogy kormánya egyáltalán nem fogad be menekülteket az Európai Unió által meghatározott kötelező kvóták alapján
márc. 1
21:36
Novák: A kormány feladata segíteni a fiatalok itthoni boldogulását (hirado.hu)
Az idei Családok éve számos programot és új támogatási formák bevezetését hozza.
márc. 1
21:39
RETÚR (Alternatív Energia)
márc. 1
21:39
Igazi vérengzés a piacon: 540 pontos mínuszban a Dow, esik minden (Portfolio)
Egészen Donald Trump bejelentéséig enyhe pluszban mozogtak a vezetői amerikai részvényindexek, de az importvámról szóló hírek hatására elromlott a hangulat.Donald Trump arról beszélt, hogy 25 százalékos vámot vetne ki a az acél...
márc. 1
21:39
Gól nélküli döntetlen Sevillában (m4sport.hu)
A Real Sociedad a Real Betis otthonában ikszelt.
márc. 1
21:45
Itt az EU reakciója Trump bejelentésére: európai munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe (Portfolio)
Az Európai Unió napokon belül "határozott és arányos" választ fog adni az Egyesült Államok által bejelentett kereskedelmi korlátozásokra - közölte csütörtök este Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Közleményében Juncker...
márc. 1
21:45
Márki-Zay Péter: Csak akkor lesz kormányváltás, ha az ellenzék az MSZP-től a Jobbikig összefog (444.hu)
Már egyeztet a helyi pártokkal, hogy áprilisban Lázár Jánossal szemben is csak egy jelölt induljon a körzetben.
márc. 1
21:45
Mínusz 20 fokkal köszönt be a tavasz (Háziállat)
A meteorológiai tavasz első napjára virradóra többfelé mínusz 20 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, Baranyában volt a leghidegebb - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a Facebook-oldalán.

Keresés