Közeleg a karácsony, ami azt jelenti, hogy egy sor reményteli, vidám, szomorú, zsúfolt, magányos, meghitt, stresszes nap áll előttünk. Egyik se múlhat el röhögés nélkül. Az evamagazin.hu összeállítása.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2018. december 5-én, az Önkéntesek Nemzetközi Világnapján jelentette be a Tanítsunk Magyarországért (TM) programot a Klebelsberg Központ (KK), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közreműködésével.
A gazdasági digitalizációt javasolja együttműködés keretében a kelet-közép-európai országoknak növekedésük fellendítésére az amerikai McKinsey & Company vezetési tanácsadó vállalat.
Ha még nem döntötted el, hogy idén milyen fenyőre essen a választásod: földlabdásra, vágottra, műre, lucra, nordmannra vagy ezüstfenyőre, és azzal sem vagy tisztában, hogy mikor kellene beszerezned vagy hogy hogyan tárold majd karácsonyig, segítünk!
A színészek folyton másvalakinek a bőrébe bújnak, és ezek az alakítások sokszor olyan meggyőzőek, hogy szinte teljesen megfeledkezünk arról, hogy egy filmet látunk. De arra is van példa, hogy nem elég a színész átszellemülése, teljesen át is kell változnia egy szerep kedvéért.
A magyar női kézilabda-válogatott 32–26-ra legyőzte Spanyolországot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így két pontot visz magával a középdöntőbe. via Nemzeti Sport
A hazai piac egyik legnagyobb SZÉP-kártya kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató december elejéig valamennyi kártyabirtokos számára elküldte szerződését levélben vagy e-mailben. Azok a kártyabirtokosok, akik legkésőbb január 5-ig nem veszik át a szerződésüket, azonban nem kaphatnak új munkáltatói feltöltést kártyájukra. A kellemetlenségek elkerülés
A kolozsvári Balla Géza nyerte a 28. Év bortermelője Magyarországon elismerést. A díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál - mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke. Zila
A magyar együttes múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett.
A Ferencváros saját közönsége előtt szenvedett vereséget a Barcelonetától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában, 8-9-es végeredménnyel. A Ferencváros két győzelemmel kezdte a sorozatot, majd kikapott a Pro Recco vendégeként. Ezúttal az eddig százszázalékos Barcelonetát fogadta, s bár a találkozó elején kétgólo
A Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow, hétfőn jelentette be, hogy a Trump-kormányzat hamarosan megvonja az elektromotorral meghajtott gépjárművek támogatását és mintegy mellékesen a megújuló energiaforrások támogatását is berekeszti.
A MOL által 2007-ben alapított MESTER-M Díj 11 éves idén. Az elmúlt évtizedben közel száz utánpótlásedzőt és tehetséggondozó pedagógust, edzőt részesített a vállalat anyagi és erkölcsi elismerésben. A legtöbb jelölés egyetemistáktól vagy a hálás szülőktől érkezik.
A világszerte működő atomerőművek 42 százaléka veszteségesen üzemel, az arány pedig 2040-ig több mint 70 százalékra emelkedhet a Carbon Tracker Initiative jelentése szerint. Az anyag szerint 2030-ban az új nap- és szélerőművi kapacitások létrehozása és üzemeltetése jobban megéri majd, mint a ma működő és tervezett szénerőművek 95 százalékának üzeme
Vegyes jeleket adott hétfőn a globális energiaszektor: az olajpiac többé nem unalmas; a napenergia tovább terjed, de 2018 lehet az első év a boom kezdete óta, amikor a bővülés üteme lassul; a világ áramfogyasztása tovább nőt, amit elsősorban a feltörekvő országok iparosodása, valamint a klímaberendezések terjedése hajt; a szén-dioxid-kibocsátás ped