2018. december 15. szombat

dec. 15
13:41
A Magyar Szakszervezeti Szövetség tiltakozó levelet adott át Ádernek (vg.hu)
A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője a tartós sztrájkok lehetőségét sem zárta ki, ha nem veszik figyelembe a követeléseiket.
dec. 15
13:45
Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját (ATV)
A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 15
13:45
Ez az év egyik legcsodásabb karácsonyi története (Player)
A karácsonynál kevés alkalmasabb időszak létezik arra, hogy másokon segítsünk. Hiszen ezeket a napokat sokkal intenzívebben és érzelemdúsabban éljük meg, ilyenkor az örömeink és a fájdalmaink is jobban felerősödnek. Akik pedig magányosak vagy betegek, sokkal inkább elszigeteltnek és kiszolgáltatotnak érzik magukat.
dec. 15
13:45
Két magyar az első ötben 400 vegyesen a rövidpályás úszó-vb-n (m4sport.hu)
Bernek Péter negyedik, Gyurta Gergely ötödik lett.
dec. 15
13:45
Volner János ráküldené a Betyársereget a tüntetőkre (SzMo)
A képviselő 300 betyárral menne a Kossuth térre rendet tenni. Szerinte 5 perc alatt tudnák elzavarni a 'baloldali csürhét'.
dec. 15
13:51
Hetven járművel takarítják az utakat Budapesten (hirado.hu)
Emelt készültségi szintjén a Fővárosi Közterület-fenntartó.
dec. 15
13:51
Végre egy remek válogatott, ki kell jutni az olimpiára (Ripost)
Minden várakozást felülmúlva, a hetedik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon. Kim Rasmussen együttese szerdán 31-29-re győzte le az esélyesebbnek tartott Romániát.
dec. 15
13:51
Trianoni menekültekről írt könyvet Dékány István (Tiszta Jövő)
Trianoni árvák.
dec. 15
13:57
Kiengedték a börtönből Czeglédy Csabát (ATV)
A Szegedi Törvényszék szombaton úgy döntött, hogy kiengedi a tavaly nyár óta előzetesben lévő Czeglédy Csabát és a letartóztatás helyett ezentúl elég, ha a lakását nem hagyhatja el – tudta meg a hvg.hu magától a baloldali politikustól, miközben már úton volt Szombathely felé. Mint mondta, még pár napra szüksége van, hogy megnyugodjon, mert tavassza
dec. 15
13:57
Soha nem találtak még ekkora gyémántot Észak-Amerikában (444.hu)
A Kanadában megtalált 552 karátos sárga gyémánt értékét egyelőre inkább meg sem becsülték.
dec. 15
13:57
Az olasz Alpok legdezoláltabb helyére tették ezt a házikót (Player)
Szó szerint egy cliffhanger.
dec. 15
13:57
Kardos-Horváth János: Megvan az a speciális adottságom, hogy a levegővel szívom be a közhangulatot (SzMo)
Két év kihagyás után új felállással tér vissza a Kaukázus – egyből lemezbemutató koncerttel kezdenek, de persze lesz a Teszkó és a Szalai Éva is. Interjú.
dec. 15
14:03
Modric odaszúrt Messinek és Ronaldónak (Sport365)
Nyilván az Aranylabda-gála miatt.
dec. 15
14:03
A Soros-terv 2.0 Európába áramoltatná a migránsokat (hirado.hu)
Lomnici szerint újra előkerült a kötelező kvóta ötlete.
dec. 15
14:03
Ellenállhatatlan csokoládés karamellkeksz advent harmadik vasárnapjára (Glamour)
Készítsd el holnapra
dec. 15
14:03
Bors-játék: Lakásfelújításra költi Bors Kapitány millióját Marika (BorsOnline)
Ez hihetetlen! – először ez fogalmazódott meg Bencsics Jánosné Marikában, amikor lapunk munkatársa felkereste azzal a hírrel, hogy ő a ne­gyedik szerencsés, aki Bors Kapitány pénzesládájából megnyerte az e heti 1 millió forintos álomnyereményt. A szombathelyi nyugdíjas korábban könyvelőként dolgozott, és bár ebből adódóan a pénzügyek világában mind
dec. 15
14:03
Alig ment le a tévében róluk a riport, már összegyűlt a négy gyermekes özvegy anyának a pénz (SzMo)
Ez az összefogás felér egy karácsonyi csodával!
dec. 15
14:06
Rövidpályás úszó-vb - Bernek negyedik, Gyurta ötödik 400 méter vegyesen (Infostart)
Bernek Péter a negyedik, Gyurta Gergely pedig ötödik lett 400 méter vegyesen a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szombati versenynapján.
dec. 15
14:09
Az Európai Parlament elrugaszkodik a tagállamok valóságától (hirado.hu)
Gyarmati István úgy látja: a humanitárius vízum csak pótcselekvés.
dec. 15
14:09
2022-re éri el a minimálbér összegét az otthonápolási díj (HírTV)
Azokban a családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot.
dec. 15
14:09
Bizakodóak a magyar agrárvállalkozók (Agrofórum)
A magyar agrárvállalkozások óvatos bizakodással várják az új évet, az általános hazai élelmiszerkereslet és a gazdasági szabályozás kedvező alakulására számítanak, ám a gazdálkodási környezetet és a világpiaci helyzetet borúlátóan ítélik meg - közölte az Mti-vel a Gki Gazdaságkutató Zrt. által, az Otp Agrár megbízásából készített felmérés eredményé
dec. 15
14:15
Tuti, hogy űrlények építették ezt az indiai házegyüttest (Player)
Az invázió megkezdődött, már városokat építenek!
dec. 15
14:15
Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek újabb tüntetésén (Képmás)
Szombaton annak ellenére vonultak újra utcára az emberek, hogy csütörtökön a kormány arra kérte őket, a strasbourgi merényletre való tekintettel halasszák el a megmozdulást.
dec. 15
14:15
X-Faktor: Megható ajándékkal lepték meg Gabit a srácok (SzMo)
Nem feledkeztek meg a szülinapjáról! Mutatjuk a videót.
dec. 15
14:18
Ekkora a hiány a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél (Infostart)
Megbízott pénzügyi biztos a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél.
dec. 15
14:21
Tudják a magyarok, nem lesz elég a nyugdíj – mennyit kell spórolni? (Privátbankár)
Egy friss felmérés szerint minden második magyar úgy gondolja, nem lesz elegendő az állami nyugdíjrendszer által biztosított nyugdíj időskorában. A felmérésben résztvevők szerint hozzávetőlegesen havi 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésre lesz szükségük.
dec. 15
14:21
Negyvenöt önkormányzatot díjaztak az Európai Mobilitási Hét programjainak szervezéséért (AQUA)
Idén rekordszámú, több mint 260 magyarországi település csatlakozott az európai közlekedési-környezetvédelmi kampányához; 205 önkormányzat Autómentes Napot is rendezett.
dec. 15
14:21
Sorozatajánló: Ha nagy izgalmakra vágysz, ezt a sorozatot neked találták ki (Glamour)
A második évad a legütősebb
dec. 15
14:27
Megkezdődött a gyermekek karácsonya az Országházban (hirado.hu)
Mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű iskolás gyermek vesz részt a programon.
dec. 15
14:27
Kikérik Tarlós tanácsadói szerződéseit: most kiderül, kik, miben és mennyiért adnak tanácsokat (ATV)
Sermer Ádám kikéri Tarlós István tanácsadói szerződéseit - írja a Magyar Liberális Párt szerkesztőségünknek küldött közleményében.
dec. 15
14:27
Idén is Szalah lett a BBC-nél a év afrikai játékosa (m4sport.hu)
Előtte csak egy játékos tudott ismételni a versenyen.
dec. 15
14:29
MSZP: Az ellenállás minden formáját igénybe kell venni (hirado.hu)
A párt szerint a kormány a „rabszolgatörvénnyel” évi 400 túlórára kötelezné az embereket.
dec. 15
14:29
Tarlós: „Egy államtitkár ne rángassa a munkatársaimat magához!” (ATV)
„A nyáron biztos voltam benne, hogy nem fogok indulni” – mondta a Heteknek adott interjújában Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
dec. 15
14:31
A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást (hirado.hu)
A Századvég Alapítvány rövid áttekintő elemzést készített.
dec. 15
14:33
Hogyan lett a nyugdíjas korosztály a legfontosabb szavazóréteg? (ATV)
Nyugdíjasok. Évtizedek óta használja őket a politika. Hogyan lettek az MSZP támogatóiból a Fidesz bázisa?
dec. 15
14:33
Itt a kíváncsiságlista: erre keresnek rá neten a magyarok (Pénzcentrum)
Az év keresési trendjeit sorakoztatják fel a Google tizennyolcadik alkalommal publikált listái, melyek segítségével megtudhatjuk, hogy mely sportesemények, mozifilmek, tévéműsorok és receptek foglalkoztatták 2018-ban a magyarokat. Idén...
dec. 15
14:33
Kovács: Juncker az isiásza miatt összekeveri a műfajokat (HírTV)
Így reagált a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az EB elnökének korábbi kijelentéseire.
dec. 15
14:33
Századvég Alapítvány: A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást (Igényesférfi.hu)
A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást – mutat rá a Századvég Alapítvány nemzetközi áttekintésében.
dec. 15
14:33
Rekordáron kelt egy Marcel Proust-mű első kiadása (Könyves Magazin)
Rekordáron, 1,51 millió euróért (490 millió forint) kelt egy Marcel Proust-mű első kiadása.
dec. 15
14:33
Behavazódott az ország (BorsOnline)
Ma egész nap esni fog a hó. Észak-Nyugaton várható a legkevesebb csapadék, ott maximum két centiméter hótakaró képződhet, míg Dél-Keleten ennek többszöröse, akár 10-20 centiméter is kialakulhat. A szél Észak-Keleti irányból várható és néhol hófúvást okoz. Téli útviszonyokra, síkos, havas utakra kell számítani, a hőméréskelt 0 fok körül alakul egész
dec. 15
14:45
Párbeszéd: Hosszú távú polgári ellenállás jöhet (hirado.hu)
Karácsonyig kitartó országos demonstrációkról egyeztet az ellenzék.
dec. 15
14:45
Dulakodás alakult ki a sárga mellényesek újabb tüntetésén Párizsban (hirado.hu)
Néhány tüntető a hatóságok által kijelölt útvonalat kifogásolta.
dec. 15
14:45
Jó hírt hozott a Magyar Fejlesztési Bank a kkv-szektornak (vg.hu)
Az MFB hitelprogramjának a célja, hogy a kis- és középvállalkozásokat forráshoz juttassa.
dec. 15
14:47
Csaló webáruházak – Ellenőrizze, honnan rendel! (hirado.hu)
Egyre inkább felváltja a bolti vásárlást az online.
dec. 15
14:51
Magyar fejlesztésű hatóanyag segítheti a stroke-betegeket (hirado.hu)
Az új hatóanyag motorfehérjékkel dolgozik.
dec. 15
14:51
Ismét egy saját internet létrehozásán dolgoznak Moszkvában (444.hu)
A parlamenti munkacsoportban ott van az a képviselő is, akit a britek Litvinyenko megmérgezésével vádolnak.
dec. 15
14:51
Amber Heard szexi lábvillantását tanítani kellene (Glamour)
Elegáns és dögös egyszerre
dec. 15
14:53
Kiderült, ki hogyan érzi magát nőként/ férfiként a munkahelyén (Glamour)
Érdekes lett a végeredmény
dec. 15
14:54
A Nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást (Ripost)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy társadalmi tömegbázis híján a frusztrált ellenzék nem lát más lehetőséget, mint a nyílt erőszak bevetését: a parlamentarizmus demokratikus szabályainak durva megsértésével próbálják támadni a fennálló alkotmányos rendet.
dec. 15
14:56
Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját (Ripost)
Havi bruttó 100 ezer forintot kaphatnak a szülők, ami független lesz a gyermek életkorától.

Keresés