A kormány újabb nyolc milliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet - mondta el az Innovációs...
A miniszterelnök épp aznap mondta el, hogy nincs kultúrharc Magyarországon, amikor elküldték a magyar kultúrharcban ellenségnek kikiáltott Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.
Nem kívánatos személlyé nyilvánította Ukrajna a beregszászi magyar konzult, ezért kitiltotta az országból. A konzulnak 72 órán belül el kell hagynia az országot. Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatójá
A jövőben erősíteni kell az ország versenyképességét, ennek érdekében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő - mondta Varga Mihály "Versenyképesség és növekedés" című bevezető előadásában a Portfolio.hu által rendezett Budapest Economic Forum 2018 konferencián.
A magyar vállalatok versenyképessége, az azt akadályozó tényezők voltak a Budapest Economic Forum 2018 konferencia második panelbeszélgetésének fő témái. Weinhardt Attila, a Portfolio vezető elemzője első kérdése arra vonatkozott...
Még idén várható egy MFB Fix névre hallgató, kkv-knak szóló finanszírozási program, amely kiegészíti majd a jegybanktól várható új NHP Fix programot és lesz majd egy tőkepótló része is, mivel a hitel 40%-át majd csak a futamidő...
Fegyveres rablás áldozatává vált Arkadiusz Milik, a Napoli lengyel válogatott csatára azután, hogy csapatával 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
Az MVM csoporthoz tartozó Mavir Zrt. beruházásaihoz 100 millió eurós, azaz több mint 30 milliárd forintos hitel felvételéről írt alá megállapodást a magyar állami energiaipari csoport és az EIB csoport vezetése - írja a vg.hu.
Sebészeti ügyeletre került Varga Iza, miután lángoló olaj ömlött a kezére. Könnyen lehet, hogy a baleset miatt át kell írni a Barátok közt forgatókönyvét.
Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország kiutasít egy ukrán konzult - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján.
Egy francia faluban a helyi kocsma vendégei élhették át azt a szürreális pillanatot, amikor egy megvadult versenyló berontott, hogy szétverjen mindent.
Az emberi test olyan, mint a gyurma. Remekül formázható. Nem csupán funkcionálisan, de formailag, sőt, szerkezetileg is alkalmazkodik a terheléshez, amely rendszeresen éri. Mindez egyben azt is jelenti, hogy kitartó, aktív munkával, a megfelelő edzéssel átformálhatjuk testünket, izmokat fejleszthetünk, növelhetjük tömegüket, szálkásíthatunk, sőt, a
Hatalmas előnnyel indulnak azok az egyetemisták, akik tanulmányaik során rövidebb-hosszabb ideig külföldi egyetemeken tanulnak, hiszen stabil nyelvtudással, szélesebb látókörrel, életre szóló élményekkel gyarapodhatnak.
Kiválasztotta a Raiffeisen Elevator Lab azt a hét szerencsés startupot, amely részt vehet fintech inkubátorprogramjukban - áll a Raiffeisen sajtóközleményében. Összesen 407 jelentkező közül választották ki a győzteseket, melyekkel...
Tovább zsugorodik a hazai cégbázis, az alapítások száma továbbra is elmarad a törölt cégekétől. 2018 harmadik negyedévében 8482 cégtörlés mellett 6709 cégalapítás történt, így három hónap alatt újabb közel kétezerrel...
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, ami valójában "a saját kultúránkért folytatott harc" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán.
A Gateway Office Park megújulásával és újrapozicionálásával a CPI Property Group-nak sikerült ismételten feltennie az irodapiaci térképre az épületet. A teljeskörűen megújult három toronyból álló irodakomplexum hármas tornya 8800...
Egy tábla rózsaszín csokoládé, egy varázslatos parfümshop, Monet, színpompás nyaksálak és császári rózsafák. A városban, ahol a történelem legjobb nője élt, Sissi szépsége, eleganciája és a 'lábaim előtt a világ' érzése itat át mindent. Téged is. És nem vagyonokért.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz "fantomveszedelemmel riogatja" a magyarokat, ugyanis mára már teljesen megszűnt a korábbi migrációs nyomás.