Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg soron következő, négynapos ülését. A képviselők az első ülésnapon a kormány tagjaihoz címzett interpellációikat mondhatják el.
Számos filmes produkció készül Magyarországon, immár 100 milliárdos nagyságrendű lett ez a piac. Sokmilliárdos filmeket is forgatnak nálunk, amelyekről legfeljebb csak egy szűk réteg értesül.
Mind az orosz gázexport-stratégia, mind a tengerrel rendelkező szomszédos országok fogva tartják a tengeri kijárattal nem rendelkező európai országokat.
Fontos, a jelzáloghitelezést jelentősen befolyásoló változások léptek hatályba a mai nappal. A szóban forgó változás nyomán - noha az alapvetően a lakossági ügyfelek nagyobb biztonságát célozza meg - előfordulhat, hogy valaki magasabb...
Trump recesszióba taszítja a világot! Kipukkad a kínai buborék! Összeomlanak a feltörekvő piacok! Ilyen és ehhez hasonló riogatásokkal bombáznak azok, akik már a következő világgazdaság válság kirobbanásának első jeleit látják....
Október 1. és 8. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Voltak, akik azzal trükköztek, hogy az értékesítés előtt kivonták művelés alól az adott földrészletet, majd az adásvételt követően újra visszaminősíttették azt.
Almati, Asztana, Tbiliszi, Ammán, Jereván – vajon mi a közös ezekben a városokban? Azon túl, hogy mindegyik rendkívül sokszínű és izgalmas hely, egy biztos: mindegyiket könnyedén elérhetjük a Budapest Nemzetközi Repülőtérről, kijevi átszállással a Ukraine International Airlines járataival. A kellemes kiruccanás persze csak úgy lehet kerek, ha az át
Tömegsírokba temetik a halottakat az indonéz Sulawesi sziget két, cunami-sújtotta városában. A szökőár áldozatainak száma az éjjel 1000 körül járt, de a hatóságok szerint több ezer ember veszhetett oda, muitán a cunami-előrejelző rendszer csődöt mondott.
Hétfőn kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Az északi és keleti vidékeken lesz vastagabb a felhőzet, ott kevesebb, a változóan felhős Dunántúlon több napsütésre számíthatunk. Késő délutántól lehet jelentéktelen eső északkeleten, estétől már a nyugati határszélen is számíthatunk némi csapadékra. Hétfőn délkeleten megélénkül a délkeleti szél,
A köztársasági választási bizottság előzetes eredményei szerint a szavazásra jogosultak 36,11 százaléka járult az urnák elé vasárnap a macedóniai népszavazáson, ami azt jelenti, hogy érvénytelen lett a referendum.
Reviczky Gábor azt mondja, egy ősi jóslat alapján tudja, hogy mennyi van még hátra az életéből...a színész mindent megtesz, hogy túlélje a saját halálát.
Nem Szombathelyen, hanem egy fővárosi laboratóriumban vizsgálják a tömeges szombathelyi ételmérgezés okát, külön futár vitte Budapestre az ételmintákat. Hamarosan eredmény várható.
Washington – Az Egyesült Államokban 157 év börtönre ítéltek egy orvost, mert mértéktelenül írt fel olyan, opiáttartalmú gyógyszereket, amelyek súlyos kábítószer-függőséget váltanak ki.
A jegybanki döntések után megint kicsivel csendesebb időszak jön a piacokon, persze a kereskedelmi háborús fenyegetés bármikor szintet léphet, és ronthatja a hangulatot. Itthon az adósságráta alakulása mellett az MNB jegyzőkönyve lehet...
Kemény Dénes befejezte. Hat év után vasárnap hivatalosan is lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról. Összesen 22 éven át volt a magyar vízilabda-világ kulcsszereplője. Helyébe Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok lép. Kemény Dénes azt nem árulja el, pontosan miért mondott le, az mindenesetre biztos, hogy mostantól legalább három
A 7,5-es erősségű földrengést követően a halálesetek száma folyamatosan növekszik, a hatóságiak, a hozzátartozók és a segélyszervezetek munkatársai további holttesteket keresnek a romok alatt.
Washington – Amerikai sajtójelentések szerint a Florence trópusi vihar után óriási méretű moszkitók lepték el Észak-Karolinát, ahol egyes megyékben közegészségügyi válsághelyzet alakult ki.
Újabb kezdeményezéssel rukkolt elő a Balatoni Kör az üdülőkörzet gasztronómiájának megismertetéséért és megújulásáért. Az őszi-téli-tavaszi pikniksorozat első helyszíne Sümeg volt,
A Meteorológiai Világszervezet szerint év végére újra kialakulhat az El Nino-jelenség, amely az európai időjárásra nem lesz közvetlen hatással, de a globális klímaváltozást, a légkör melegedését tovább gerjeszti.
Napsütéssel tarkított szeles idővel indul az október országszerte, de főként a Dunántúlon. A héten egy hidegfront is átvonul fölöttünk kisebb záporokkal, zivatarokkal.
Amerikai sajtójelentések szerint a Florence trópusi vihar után óriási méretű moszkitók lepték el Észak-Karolinát, ahol egyes megyékben közegészségügyi válsághelyzet alakult ki.
Számos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így az augusztusi kiskereskedelmi, ipari termelési statisztikák mellett a kormányzati szektor második negyedévi egyenlegét is közlik.
Az Újpest sem tudta megállítani a Ferencvárost. A rangadón, a derbin a zöld-fehérek ugyan csak egy góllal, ám annál magabiztosabban múlták felül a lilákat.