Nem teljesen sikerült beleolvadni a környezetébe annak a félelmetesen kinéző aligátornak, aki egy louisianai otthon bejárata előtt megpihenve úgy tett, mintha lábtörlő lenne. A Breaux Bridge településen található ház lakóit alaposan meglepte a hívatlan vendég az elmúlt pénteken. Lefilmezték az új házőrzőjüket és kihívták a helyi seriffet, hogy zav
Október 28-tól minden vasárnap 17.00-tól lesz látható az ATV-n a Newsroom című új műsor, mely a CNN-es együttműködés alapján készül. A világ legnagyobb hírcsatornájának legfontosabb híreit láthatják a nézők, mindezt magyar nyelven. A Newsroom műsorvezetője Bombera Krisztina és Novák András, aki egyben a főszerkesztő is.
Szeptemberben 3 százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató Csehországban, augusztusban ez a mutató 3,2 százalék, tavaly szeptemberben pedig 3,8 százalék volt - közölte hétfőn a cseh munkaügyi hivatal Prágában. A hónapban 224 ezer...
Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia – emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén.
Kisebb meglepetésre idén nem a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezeti a sort, sőt a legjobb tízbe is éppen csak befért, hanem a veszprémi Lovassy László Gimnázium. Második és harmadik helyen a Deák Téri Evangélikus Gimnázium 8 és 4 évfolyamos képzése végzett, a Fazekas pedig csak a nyolcadik helyre fért be. A teljes
Hatgólos előnyt szerzett a Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában a görög Vuliagmeni ellen. A visszavágó szerdán lesz, a párharc győztese pedig a sorozat főtáblájára kerül. Kállay Márk, az FTC játékosa szerint Görögországba is győzni mennek.
Az M7-es autópálya 53-as kilométerszelvényénél üvegtáblák estek az útburkolatra, ezért csak a belső forgalmi sáv járható a főváros felé vezető oldalon.
Az érdeklődő egy emelt díjas telefonszámot tartalmazó automata sms-t kap, azt tárcsázva másodpercenként 15 forintért lehet érdeklődni a meghirdetett ingatlanról.
Esik az olaj ára hétfőn délután, miután az Egyesült Államok kormánya pénteken megerősítette, fontolgatja, hogy bizonyos országok mentességet kapjanak az iráni szankciók hatálya alól. A Brent árfolyama hétfő délután közel 1,5...
A technológiai fejlődés számos vállalatnál komolyan átalakította az ügyfélszolgálat működését. A felhasználói szokásokkal összhangban az ügyfelek egyre nagyobb arányban veszik igénybe a különböző közösségimédia-csatornákat...
A Salgótarjáni Járásbíróság letartóztatta azt a 39 éves budapesti férfit, aki múlt kedden halálra verte ismerősét Balassagyarmaton. A bántalmazást videóra vette, álnéven értesítette a mentőket, és félrevezette a rendőröket.
Bizonyára nagyon sok fotókiállítás született az elmúlt évtizedekben Közép-Európa egyik szellemi központjáról, Budapestről. De gömöri szemmel, gömöri szemszögből talán most először látható.