2018. október 6. szombat

okt. 6
18:36
Nem hagyják magukra a kárpátaljai magyarokat (Privátbankár)
A kárpátaljai magyarok a magyar nemzet tagjai és Magyarország soha nem fogja őket cserbenhagyni, jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen.
okt. 6
18:36
Komoly lakásdrágulással várja a piac az esetleges áfaemelést (ProfitLine)
Tempósan, 12 százalékkal drágultak az új lakások a második negyedévben, ebben az erős kereslet mellett szerepe lehet annak, hogy a piac megkezdte a felkészülést az esetleges áfaemelésre. A használt lakásoknál is folytatódik a drágulás, 10,3 százalékkal emelkedtek az árak. Elsősorban a fővárosi és vidéki nagyvárosokban látható az áremelkedés. Az ing
okt. 6
18:36
Potápi: Radikális irányváltás történt a nemzetpolitikában (ATV)
2010-ben nem egyszerű kormányváltás történt, hanem radikális irányváltás a nemzetpolitikában - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Mohácson.
okt. 6
18:36
Beható vizsgálat jön a szexuális visszaélésekkel vádolt volt érsek ügyében (HírTV)
Gocső alá kerül vatikáni archívum.
okt. 6
18:42
Megszólalt a férfi, akinek élőben közvetítettük az agyműtétjét (SzMo)
István azt meséli, hogy olyan, mintha egy időutazáson lenne.
okt. 6
18:48
Tornádó pusztított Szlovákiában (ATV)
Szerdán a heves viharokkal orkán erejű szél bontott tetőszerkezeteket és csavart ki fákat Szlovákiában.
okt. 6
18:48
Fluor Tomiék beugrottak Pajkaszegre (SzMo)
Teca kocsmáját is megkeresték...
okt. 6
18:51
Kultúrharc folyik a magyarság ellen Kövér László szerint (Infostart)
A magyarság elleni fegyveres harcot 1849. október 6. után felváltotta a magyarság ellen folytatott kultúrharc, amelyet az idegen politikai önkény kísért és segített, és tapasztalható napjainkban is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a szlovákiai Nyárasdon tartott megemlékezésen.
okt. 6
18:54
Gyász: legyőzte a rák a népszerű filmest (Blikk)
Hosszú betegség után elhunyt a híres forgatókönyvírónő: a Napsütötte Toszkána című film rendezője 58 éves volt.
okt. 6
18:54
Szlovákia: jövőre nem emelkednek az autópálya díjak (Síelők)
A személyautók után az éves matricáért továbbra is 50 eurót, a haviért 14 eurót, a tíznaposért pedig 10 eurót kell fizetni - nyilatkozta a közlekedésügyi minisztérium szóvivője, Karolína Ducká.
okt. 6
18:54
Vizsgálat indult Isztambulban az eltűnt szaúdi újságíró ügyében (ATV)
Vizsgálatot indított az ügyészség Isztambulban Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró ügyében, akit azóta nem látott senki, hogy kedden meglátogatta hazája ottani főkonzulátusát - jelentette szombaton az NTV török hírtelevízió.
okt. 6
18:54
Plasztikázott versenyautó – Audi R8 LMS (Autónavigátor)
Hamarosan érkezik a ráncfelvarráson átesett Audi R8, amelynek változásairól talán a frissített LMS modell árulkodhat.
okt. 6
19:00
Hosszú Katinka újabb aranya (Infostart)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:00
Kövér: Tudatos kultúrharc folyik a magyarság ellen (HírTV)
Változó módszerekkel végig zajlott a 20. században és tapasztalható napjainkban is, jelentette ki a házelnök.
okt. 6
19:06
Az Ötöslottó nyerőszámai a 40. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 40. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így jövő héten 313 millióért izgulhatnak a játékosok az ötösön. Az...
okt. 6
19:12
Lemondó hangvételű levelet kaptak a Ceu oktatói és diákjai (ATV)
Lemondó hangvételű levelet küldött szét a CEU oktatóinak és diákjainak az egyetem rektora. Már úgy toboroznak diákokat a következő tanévre, hogy lesz ugyan képzés - de vagy Budapesten, vagy Bécsben. Az osztrák fővárossal már megkezdték az egyeztetéseket. A tervek szerint ott fogják tartani a kurzusokat, ha nem oldódik meg a helyzet Magyarországon -
okt. 6
19:18
F1-es japán emlékfutam: így tisztelegtek a sportolók 2015-ben elhunyt társuk előtt (Blikk)
Szuzuka − Visszatért a Forma–1-es mezőny a borzalmak helyszínére.
okt. 6
19:18
Hosszú 200 vegyesen is nyert, újabb két világcsúcs a Duna Arénában (Azenpenzem)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán.
okt. 6
19:18
Elképesztő fotósorozat – így néz ki a marihuána szupernagyításban (SzMo)
Ted Kinsman professzor lélegzetelállító fotóin úgy néz ki a cannabis, mint egy másik bolygó. Mutatjuk a videót!
okt. 6
19:18
106 (és fél) évesen még praktizál a világ legidősebb orvosa (SzMo)
Dr. A. William Franklandot az 'allergia nagypapájának' is hívják. Ma is gyógyít, és minden reggel egy órát gyúr.
okt. 6
19:24
Szomorú vasárnap elé nézünk – eső és felhők (Háziállat)
Esős, felhős vasárnap elé nézünk, viszont legalább nem lesz hideg.
okt. 6
19:24
Hosszú ismét behúzott egy aranyat (ATV)
Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:36
Férfi kézilabda BL - Továbbra is százszázalékos a Szeged (Infostart)
A MOL-Pick Szeged házigazdaként kilenc góllal legyőzte szombaton a szlovén RK Celje PL csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
okt. 6
19:36
Hosszú Katinka 200 vegyesen is nyert: újabb két világcsúcs a Duna Arénában (Blikk)
- Akárcsak pénteken, Hosszú Katinka a szombati zárónapon is egy-egy arany- és bronzérmet nyert egyéniben az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. A 29 éves, háromszoros olimpiai bajnok versenyző így négy arany- és két bronzéremmel zárt a Duna Arénában.
okt. 6
19:36
Folytatódik a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentése (ProfitLine)
A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konfe
okt. 6
19:36
Gulyás: nem kizárt, hogy a magyar bírók bére a román szint alatt van (ATV)
A bírói bérek rendezésének a közigazgatási bíróságok létrejöttével, legkésőbb 2020 január elsejével "nagy lépésekkel kell megkezdődnie" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Balatonalmádiban, a XIV. Magyar Jogászgyűlés záró plenáris ülésén.
okt. 6
19:39
Úszó-vk - Hosszú parádéja és a világcsúcsok (Sport365)
Fantasztikus hangulatban, telt házat jelentő ötezer néző előtt zajlottak a versenyek.
okt. 6
19:41
Férfi kézilabda BL - Varázslatos Szeged (Sport365)
A két együttes hetedik alkalommal találkozott egymással.
okt. 6
19:42
Könnyed kicsordul: Németh Szilárd kiscicás fotókat posztolt (444.hu)
Az aradi vértanúk megemlékezésén beröffentette a cukiságkampányt.
okt. 6
19:42
Új NAT: a tervezet egyik szerzője sem kapkodna a bevezetéssel (HírTV)
A diákok terheinek csökkentése volt az egyik legfontosabb cél az új Nemzeti alaptanterv megalkotásakor.
okt. 6
19:42
Ezekkel a számokkal nyerhettél a heti ötös lottón (SzMo)
Megint érdekes számokat húztak.
okt. 6
19:48
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait – Lehet, hogy Önnek van szerencséje a héten (Blikk)
- A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 6
19:48
Nagy megtiszteltetés érte Schumacher magyar szerelmét (Blikk)
Az UNICEF az év minden napján a világon élő gyermekek életért, jólétéért és jogaiért küzd. A szervezet tevékenységei révén nap mint nap ér el pozitív változást, ehhez azonban elengedhetetlen a figyelemfelkeltés és a támogatásgyűjtés. Az UNICEF Magyarország pontosan ezért hívta segítségül Bajnokait, köztük a háromszoros túraautó bajnok Keszthelyi Vi
okt. 6
20:00
Folytatódik a Jobbik mélyrepülése? (ATV)
Megtartják parlamenti mandátumukat a Jobbik frakciójából kizárt, illetve kilépett politikusok. A kizárt Volner János, a párt alelnökeként új elnökválasztást kezdeményez. A Mi Hazánk Mozgalom egyelőre nem tárgyal a távozókkal, de szolidáris velük. Ceglédi Zoltán a Jobbik mélyrepülésének folytatására számít.
okt. 6
20:06
Nagyon kérdéses a romániai népszavazás érvényessége (HírTV)
Rendkívül alacsony részvétel mellett zajlik a kétnapos alkotmánymódosító referendum.
okt. 6
20:06
Őrület: egy majom vezette a buszt Indiában (Blikk)
India - Vajon hol tanult meg vezetni a maki? Lencsevégre kapták, ahogyan buszt vezet egy majom Indiában!
okt. 6
20:12
Vekerdy Tamás: Menekülni kell... (SzMo)
Az iskolákról azt mondja, hogy itt semmi öröm nincs, csak elgyötörtség van...
okt. 6
20:24
Az én pártom nagyobb, mint a tiéd, te hazaáruló! - A Sargentini-jelentésről vitázott a Fidesz-KDNP a Parlamentben (444.hu)
Több skulóra lesz szükség a Fidesz világellenes kampányába, Böröcz László nem fog kitartani jövő májusig. Videoösszefoglaló a Sargentini-jelentés elutasításáról tartott parlamenti vitáról.
okt. 6
20:24
Radikális irányváltás történt a nemzetpolitikában (HírTV)
150. évfordulóját ünneplő Mohácsi Polgárok Olvasóköre előtt tartott beszédet a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
okt. 6
20:45
Cristiano Ronaldo büntetett - videó, tabella (Sport365)
Továbbra is megállíthatatlan a Juventus.
okt. 6
20:48
Kövér Lászlónak az aradi vértanúkról is az jutott eszébe, hogy „a magyarság ellen tudatos kultúrharc folyik” (444.hu)
Miről szól október 6.? Arról, hogy meg akarunk maradni keresztényeknek, magyaroknak, férfiaknak és nőknek!
okt. 6
20:54
Real Madrid: újabb sokkoló vereség (Infostart)
La Liga - Az Alavés otthonában is kikapott a Real Madrid.
okt. 6
21:00
Bejutott az Eb-selejtező elitkörébe a magyar U17-es labdarúgó-válogatott (Azenpenzem)
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott csoportelsőként bejutott az Európa-bajnoki selejtezősorozat tavaszi elitkörébe.
okt. 6
21:00
Hosszú Katinka 200 vegyesen is nyert, újabb két világcsúcs a Duna Arénában (SzMo)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő négy arany- és két bronzéremmel zárta a versenyt.
okt. 6
21:12
Megkerülhetetlen politikai erővé vált a lett populista párt (HírTV)
Az exit poll szerint valószínűleg a jelenlegi hárompárti jobboldali koalíció folytathatja a kormányzást Lettországban.
okt. 6
21:18
Mourinho a mennybe megy? - videó, tabella (Sport365)
Elképesztő Manchester United!
okt. 6
21:20
Hármas csapással sújtotta az Alavés a Real Madridot - videó (Sport365)
A végeredmény, a 95. perc és a tabella is nagyon kemény!
okt. 6
21:22
Közel 20 éve nem volt ennyire cikiben a Bayern München - tabella (Sport365)
Otthonában alázták meg a bajor sztárcsapatot.
okt. 6
21:24
Durva végjáték a Manchester United otthonában (Infostart)
Premier League - Kétgólos hátrányból fordítva nyert az MU.
okt. 6
21:24
Látnod kell: Oláh Gergő így verte át az X-Faktor zsűritagjait (SzMo)
Az első pillanatban még nem tűnt fel nekik, de aztán egyre többen jöttek rá, hogy ki van a szakáll mögött.

Keresés