Soha nem látott, történelmi összefogás jött létre Romániában a népszavazás kapcsán a különböző egyházak, politikai oldalak és civil szervezetek között – mondta Soltész.
„A Soros György által támogatott bevándorláspárti szervezetek fondorlatos, agyafúrt lépéseire a jövőben is megadják a megfelelő válaszokat” – mondta Németh Szilárd.
Az emberi szervezetben a vas létfontosságú nyomelem, melynek elengedhetetlen a szerepe többek között a vörösvértestek működéséhez, segítségével szállítódik az oxigénmolekula a tüdő ereiből a szervezet minden sejtjéhez. A keringő vérben (pontosabban a vér szérum részében) a vas molekula a transzferrin nevű fehérjéhez kötve szállítódik. A szérum telj
Több jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az Ékszer Tv című műsor miatt, ezért a hatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az üzemeltető Emporia Style Kft.-vel szemben, mert valószínűsíthető, hogy a műsor értékesítési módszerei sértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - közölte a GVH pénte
A kibertámadások terjedése ellenére a pénzintézeteket egyre kevesebb közvetlen fenyegetés éri, a fejlett bankbiztonsági rendszerek miatt a bűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki - figyelmeztet az OTP. A...
Nyomozás indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről - közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A magyarországi kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer szervezeti és anyagi kereteinek jelentős átalakítási terve rajzolódik ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent 10 pontos kormányhatározatból. Az átalakítások indokaként...
A jegybank elnöke a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén kiemelte: a közös képzés során tehetséges, jól képzett szakembereket kívánnak kinevelni.
Kayleigh Henning tíz éven keresztül szenvedett titokzatos betegségétől, mire az orvosok végre rájöttek, mi okozza erős fájdalmait. Mindenki terhesnek hitte - ma azonban már valóban babát vár.
Míg a szélenergia pozitív hatásai hosszú távon egyértelműek a klímaszempontok alapján, rövidtávon a szélturbinák is erősítik a globális felmelegedést - áll egy, a Harvard kutatói által közölt tanulmányban. A nagyméretű szélenergia-termelő...
A Magyar Honvédség (MH) a törékeny és sérülékeny békét szeretné megőrizni - jelentette ki a honvédelmi miniszter az október 1-jén megalakult MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred tartalékos eskütétellel egybekötött csapatzászló átadás-átvételi ünnepségén pénteken Nyíregyházán.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2018-ban Hang és kép címmel egy országos és egy nemzetközi fotópályázatot hirdetett a fenntartott intézményeiben élőknek.
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte Volner János, a Jobbik alelnöke. A politikus meg akarja akadályozni, hogy a párt balra tolódjon.
A Takarékbank megerősítette a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó 4,6 százalékos prognózisát, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva. Ugyanakkor 2019-re a kedvező áthúzódó hatások, valamint a folytatódó dinamikus...
Hátha most is ott van valamelyiken a nincstelen miniszterelnök, természetesen szigorúan csak a legnagyobb magyar bankvezér vagy a milliárdos pályázatokat nyerő építési vállalkozó vendégeként.