A brit és a holland miniszterelnök Londonban ismertetett közös csütörtöki nyilatkozata szerint a Hollandiában tervezett orosz titkosszolgálati művelet leleplezése fényt derített az orosz katonai hírszerzés (GU) "elfogadhatatlan kibertevékenységére". A brit külügyminiszter szerint London egyeztetéseket kezdett szövetségeseivel Oroszországgal szemben
Mi mindent megtettünk a magyar kormány részéről az elmúlt években, hogy a kárpátaljai magyar közösség érezze, van egy anyaország mögötte, és tudja, bármilyen nehézségbe kerüljön is, mindig számíthat a magyar kormányra – mondta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár Beregszászon.
A videón egy férfi az italautomatánál áll, majd a megtöltött pohár tartalmát az egymást védő anyára és fiára borítja. Mobiltelefonos felvétel bizonyítja egy fiatalokból álló huligán banda megdöbbentő viselkedését egy londoni Burger Kingben. A csapat egyik tagja italt tölt, melyet azonnal rá is önt a mellettük védekező anya-fia párosra, másikuk h
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tisztigyógyszerészei ellenőrzéseik során négy észak-alföldi gyógyszertárat zártak be szabálytalanságok miatt.
A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz.
25 %-ban maximalizálná az általános forgalmi adó legmagasabb kulcsát a tagállamokban az Európai Parlament Szanyi Tibor (62) MSZP-s EP-képviselő javaslatára. Ez egyedül Magyarországot érintené, mivel itt van a legmagasabb, 27 százalékos áfakulcs.
1990 óta október 3-án a német újraegyesítésre emlékeznek. Egyesek szerint ez túlságosan német és fehér megközelítésből eredeztethető ünnep, melyen változtatni kell.
Valamennyi kontinensről érkeztek versenyzők a 19. Oszakai Nemzetközi Zenei Versenyre, ahol a fiatalok a világbéke és a kölcsönös megértés zászlaja alatt népszerűsítik a művészetet és a kultúrát.
Mi nem sértjük meg a nemzetközi jogot, a magyar törvényeket, és általában úgy járunk el, ahogy diplomatáknak kell – írta az ukrán tárcavezető csütörtökön a Facebook-oldalán tett bejegyzésében.
A címvédő Vegyész RC Kazincbarcika második mérkőzésén sem vesztett szettet a férfi röplabda NB I. A csoportjában: a borsodiak saját közönségük előtt a Pénzügyőrt győzték le három játszmában.
Már a rendőrség is vizsgálja a szombathelyi tömeges, hasmenéssel járó megbetegedéseket. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indítottak nyomozást. Egy hete négy iskolából: több százan panaszkodtak hasmenéses és hányásos tünetekre. Részletek a videóban.
Jelentősen gyengültek az amerikai tőzsdeindexek azt követően, hogy az amerikai 10 éves államkötvény hozama 7 éves csúcsra emelkedett.Mérséklődtek a mínuszok, de nem sikerült felállni 2018.10.04 22:02A Dow és az S&P 500 egyaránt 0,8%-ot...
Már nemcsak a töltőállomásokon lehet élvezni a Fresh Corner minőséget: önálló kávézót nyitott Budapesten a MOL. A Károly körút 11. szám alatt található Fresh Corner kávézó prémium kávét kínál a vásárlóknak, akiknek a kávé világnapja apropóján készített felmérés[1] szerint továbbra is a minőség a legfontosabb szempont, ha a feketéjükről van szó.
Érthetetlennek nevezte a Portfolio kérdésére Jelasity Radován a KBC - ma a Világgazdaság által megszellőztetett - döntését magyarországi brókercégének sorsával kapcsolatban, a bank ugyanis szívesen és jó áron megvásárolta volna...
A Fidesz keresztény irányzatú párt, a mi kultúránk felé orientált párt – nyilatkozta Wolfgang Sobotka osztrák parlamenti elnök, aki arra sem számít, hogy Fideszt kizárhatnák az EPP-ből.
Az államnyelv nyilvános elhanyagolása, illetve megsértése büntetőjogi felelősséget von maga után, amelynek büntetési tétele a pénzbírságtól egészen a három évig terjedő szabadságvesztésig terjedhet.
Támogatom a két népnek – a zsidóknak és a palesztinoknak – két államot ígérő kétállami megoldást. Azt hallottam Benjámin Netanjahutól, hogy bíztatni kell a palesztinokat a visszatérésre a tárgyalóasztalokhoz, ezt is fogom tenni – ígérte Merkel Jeruzsálemben.
A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz - közölte a BÉT az MTI-vel csütörtökön.
A 80 éves Fujimorit előző nap szállították be egy limai kórházba, közvetlenül azután, hogy a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a korábban adott elnöki kegyelmet, és elrendelte a letartóztatását.
Ez a lépés beleillik a jelenleg is folyamatban lévő magyarellenes propaganda-hadjáratba – nyilatkozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.