A Konzum PE Magántőkealap 44,62 százalékra növelte részesedését a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a Konzum PE és a 4iG szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egy felmérés alapján a megkérdezett amerikai közgazdászok többsége arra számít, hogy 2020 végére recesszióban lesz az amerikai gazdaság. Az amerikai Nemzeti Üzleti Közgazdászok Szövetsége (NABE) 51 közgazdászt kérdezett meg, akiknek...
Október 12-én temetik a közelmúltban elhunyt Kőrösi Imre volt MDF-es, majd független országgyűlési képviselőt, a Magyar Agrárkamara egykori elnökét - adta hírül a kiskunhir.hu portál.
A Konzum PE Magántőkealap a közlemény szerint október 1-jén és 2-án tőzsdei ügylet keretében 177 532 darab, egyenként 1000 forint névértékű 4iG törzsrészvényt vásárolt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Nébih közleménye szerint járványügyi...
Járványügyi nyomozás indult, miután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalnál kilőtt vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestist a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma - közölte az InfoRádióval az országos főállatorvos, Bognár Lajos.
Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason szerdán. A fejlesztést 50 százalékban a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta.
A magyar online vásárlók közül csaknem minden hatodik külföldről rendel terméket vagy szolgáltatást - derült ki egy friss kutatásból, ami szerint a legtöbben a kedvezőbb ára miatt döntenek az ilyen vásárlások mellett. Az...
Tíz speciális biztosítási helyzetet tárt a megkérdezettek elé a Groupama, akiknek meg kellett mondaniuk, hogy szerintük térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap vagy kiegészítő fedezete alapján.
Igazán furcsa véget ért egy brutális történet Indiában: két férfi összeszólalkozott egy karneválon Mandyaban, amiből később komoly dulakodás lett. A konfliktus kiindulópontja az volt, hogy a 36 éves Giresh állítólag látványosan szemet vetett a 24 éves Pashupati édesanyjára. Pashupati aztán pár órával később aztán megjelent a rendőrörsön a 36 éves
Szomorú hírre ébredt Paul McCartney: a Beatles egykori tagja közösségi oldalán búcsúzott a zenekar elhunyt hangmérnökétől, akinek annyi Beatles-dalt köszönhetünk.
Az orosz elnök Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőt hazaárulónak nevezte, amikor az energetikai fórum moderátora felhozta a kémbotrányt.
Nem volt könnyű dolga a Jóbarátok című sorozat rendezőjének, Kevin S. Brightnak, hogy összetartsa a csapatot. Leginkább a Joey-t alakító Matt LeBlanc-kal gyűlt meg a baja, a színész ugyanis rendszeresen szembement a forgatókönyvben foglaltakkal. Kis híján megfúrta a sorozat egyik legnagyobb fordulatát is: azt, hogy összejöjjön Jennifer Anistonnal.
A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a négy szombathelyi iskola diákjainak fertőzését, amely gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott.
Egy jól elkapott szerelmes pillantás, meghitt ölelés vagy épp kreatívan megkomponált helyzetek – leginkább ezekkel lehet jellemezni a Blikk legújabb fotópályázatára beküldött esküvői képeket.
„Ahogy a nyugat-európaiak északon most új útvonalon is vásárolhatnak gázt, mi közép-európaiak is követeljük ezt a jogot magunknak" – mondta Szijjártó Péter.
Az Európai Parlament (EP) 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsát; a képviselők emellett a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét - közölte az uniós parlament sajtószolgálata.
Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, ezért Magyarország az ilyen cselekedetekre a viszonosság elvén alapuló választ fog adni - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott megbeszéléseit követően.
A magyar külügyminiszter kiemelte: Kijev rontotta el az ukrajnai magyar kisebbség ellen irányuló intézkedéseivel a korábban meglévő jó viszonyt Ukrajna és Magyarország között.
Bradley Cooper épp legújabb filmjéről nyilatkozott, amikor az interjúztató előadott a színésznek egy dalt. A reakciójára viszont biztos, hogy senki se számított.
Sok a túlárazott ingatlan a pesti ingatlanpiacon, az ingatlanközvetítők életét pedig a komolytalan vevők és eladók keserítik meg. A jól árazott lakás, akár két hét alatt gazdára talál, a házak és telkek azonban nehezen kelnek el.
Tavaly szeptember és idén augusztus között 89 milliárd forintot hagytak ott a boltok kasszáiban a magyar vásárlók csak égetett szeszekért – írta a Nielsen piackutató.