A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert csaknem nyolcszázmillió forintból fejlesztenek Abádszalókon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere az MTI-vel.
Átlagosan 28 ezer forint lesz a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) éves díja - mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Wilhelm Schickard egy szerencsétlen korba született zseni volt, akinek a munkái részben megsemmisültek, ő maga pedig családjával együtt pestisben meghalt.
Minden szava hazugság lett volna Sussex hercegnéjének? Meghan Markle nővére szerint a hercegné igencsak elferdítette az igazságot, amikor arról beszélt, hogy mennyit küzdött azért, hogy ki tudja fizetni az egyetemet.
Összesen 71 magyar nagyvállalat szerepel a Coface hitelbiztosító a régió 500 legnagyobb cégét felsoroló listáján, ezzel Magyarország az összehasonlításban szereplő tizenkét ország közül a második helyen áll. A lengyel olajipari mamut vezeti a rangsort, majd a cseh Skoda és a magyar Mol következik. A kedvező gazdasági környezetet az érintett nagyvál
A győztes harcos tizenöt liter bort ivott. Mesés gazdagság várt rá, de nem sokkal a brutális tivornya után meghalt alkoholmérgezésben. A halhatatlannak hitt makedón uralkodó maga is a bor rabja volt, könnyen lehet, hogy vele is az ital végzett.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a következő hosszú hétvége utáni problémamentes utazások biztosítása érdekében a közúti és vasúti helyközi járatokra szóló október havi dolgozó- és tanulóbérletek érvényességét 2018. november 7. éjfélig meghosszabbítja.
Rendkívüli esemény és kiugró árak nélkül zajlott le az Artcurial párizsi aukciósház négy Banksy-művet is kínáló szerda esti árverése, amelyet nagy izgalom előzött meg, miután a művész egyik képe félig bedarálta magát a Sotheby's...
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó. Mit, miért tesz a kormány? címmel.
Ezúttal is fontos bejelentéseket ismertettek a kormányülést követően a Kormányinfón. Ezek közül a legfontosabb a családi otthonteremtési kedvezmény módosítása és bővítése.Szerdán kormányülés volt, ahol többek között arról...
Virtuális erőművi portfólió létrehozásába kezdett a Veolia Energia Magyarország Zrt., amelyhez első lépésben 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben - számol be az MTI.
Az aratás után végrehajtott, 8-9 százalékos lisztáremelés után október végén, november elején újabb, 10 százalékot meghaladó áremelést jelentenek be a malomipari cégek.
A kezdeti bizonytalanság után nagyot estek az amerikai tőzsdék szerdán, miután a befektetők az emelkedő hozam környezet és a világgazdaság lassulása miatt aggódtak, a tengerentúli részvényindexek 2,4-4,4 százalékos eséssel zártak....
Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4 és félszeres lesz a belföldi vendégforgalom a következő, mindenszentekhez köthető hosszú hétvégén - közölte a Szállás.hu csütörtökön az MTI-vel.
A délelőtti Kormányinfón nagy bejelentés tett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a CSOK változásairól.
A belső ellenőrzés hatékonyabb működését javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzatoknál és az intézményeknél lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai alapján.